A kiherélt szexuális neveléstől „gólyamesékig”

2020. 06. 11. 20:58

Higiéniai nevelés fedőnévvel fogadta el a Képviselőház, hogy a szexuális nevelés tantárgyat szemeszterenként egy órában oktassák az iskolákban. A jogszabály úgy fogalmaz, ahogy mesékben szokás: van is, meg nincs is szexuális nevelés, de inkább nincs. Bartha Réka jegyzete.

 

Annyit már megértettem a közéletben elhangzottakból, hogy a szexualitásról majd nekem kell oktatás-, meg nevelésszerűen beszélnem a gyermekemnek. Nyilván, a szülőnek mindenképp van ilyen feladata, a jelenlegi körülmények között azonban ez megsokszorozódik: a szükséges és hasznos, de leginkább társadalmilag égetően fontos szexuális nevelés iskolai „körülszimatolását” ugyanis a felelős döntéshozók annak rendje és módja szerint kiherélték (elnevezték „higiéniai nevelésnek” vagy valami ilyenszerű baromságnak), így a labda visszakerült a felelős szülő térfelére. A köztünk lévő különbség pedig továbbra is abban mutatkozik meg, hogy amíg ők (amint azt be is mutatták) lehetnek felelőtlenek is, én meg szülőtársaim ezt a luxust nem igazán engedhetjük meg magunknak.

Úgyhogy neki kell látnom majd a „tananyag” begyűjtésének. Nyilván, ebben a nyugati modellekre lesz majd szükségem, hiszen amikor a gyermekem odaérik majd, hogy a teste működése érdekelni kezdi, illetve annak kölcsönhatása más testekkel, akkor a romániai tanügy szemeszterenként egy alkalommal előreláthatóan két megoldást ajánl majd neki erre: a tömjént (és csatolt áruként a korlátlan szavatosságú absztinenciát), meg a pszichiátert, mert ugye micsoda dolog, hogy az ember lánya/fia nem tud úrrá lenni a biológiáján, hagyja felülkerekedni az ösztönvilágot, és közben nem néz bele a „buletinjébe”, hogy szabad-e ezt neki…

Nos, becsszóra el lehet hinni nekem, hogy semmit nem szeretnék jobban, mint azt, hogy a fenti gondolatok pusztán egy pamflet nem túl jól kalibrált, jobbára eltúlzott sorai legyenek. De sajnos nem azok. Ez a véresen komoly hazai valóság, amellyel ismételten és sokadszorra találkozunk, hiszen a múlt héten fogadta el a Képviselőház azt a törvénymódosító javaslatot, amelynek értelmében a gyermekeknek „egészségügyi/higiéniai nevelésben” lesz részük, abban is csupán szülői beleegyezéssel.

Azok a honatyák és honanyák, akik leginkább elkívánják az egészet a fészkesbe, azt is kifejtették, hogy a „szexuális nevelés” kifejezés csupa ordas, bűnös dolgokat idézne meg az ártatlan fiatal nőstény és hím egyedek fejében, ezért higiéniai nevelésnek keresztelik át a dolgot (nem tudják/tudjuk ugyan, hogy mit takar majd ez iskolai tananyagként leképezve, de „jól van ez így, a bajt jobb megelőzni”). Nekem, szülőnek pedig bele kell egyeznem, hogy erre (mire?) megtaníthassák a gyermekem. A vallásóra esetén például nincs ilyen választási lehetőségem, mert az nem opció, hogy esetleg buddhistának szeretném nevelni az utódomat, de mivel ez a higiéniai izé nem annyira fontos kérdés, ott kikérik a véleményem. 

A tények ezzel szemben a következők: Románia vezető helyen áll a kiskorú terhességet illetően, a nemi erőszak tekintetében is hasonló a helyzet, nem beszélve a szexualitással kapcsolatos különböző pszichés zavarokról, amelynek egy legfrissebb példája éppen a napokban mutatkozott meg egy volgger bejegyzésében. Őt be is kísérték a hatóságok az őrszobára, miután társadalmi felháborodás övezte a nemi erőszakra való buzdítását, amely közel 900 ezer fogyasztóhoz jutott el (ezt a nézettséget, kérem, bármelyik oktatási intézmény megirigyelhetné)…

Mindeközben nálunk a döntéshozás szintjén mindent megtesznek, hogy azok, akiknek már lenne esélyük kikászálódni a fenti sötétségek valamelyikéből, ennek még csak a közelébe se kerüljenek. És itt most azért nem fogom felsorolni azokat az érveket, amelyek a 21. századi Romániában elhangzottak a szexuális nevelés ellen, mert egyenesen szégyellem leírni őket (ha leírnám, akkor logikus folytatásként a bőröndömet is készítenem kellene).

Ha azok, akik ezeket fennen hangoztatták, nem is tudják (vagy nem akarják tudni, mert egy „irányított” álláspontot képviselnek), hogy mennyire gáz egy olyan oktatási lehetőség ellen érvelni, amely brutális társadalmi realitásokat tudna némiképp és hosszú távon legalább enyhíteni (még csak nem is nyugtatóan megoldani), akkor legalább magánszemélyként veszem a fáradságot, hogy ezek miatt sűrűn szégyenkezzem, és keressem az „ellenszerét” a saját életemben. 

Miután az elhangzottakat tudomásul vettem, és egyben szomorúan konstatáltam, hogy mennyire sötétek azok, akiknek a felvilágosításról kell dönteniük, istenigazából már nem a romániai valóságon, köztük a népességfogyáson/népességnövekedésen csodálkozom, hanem azon, hogy egyáltalán születnek ép elméjű emberek tájainkon, és hogy közülük néhánynak normális szexuális élete is van, amelyben a nemi vágyra nem a tömjén, egy gyors ima, illetve a pszichiáter az „orvosság”, hanem egy jó szeretkezés egy másik normális emberrel. Na, ők a kivételek… Legalábbis abból következtetve, amit mi a szexuális nevelésről szóló „közvitában” eltűrünk már egy jó ideje. Mert a némaságunkban, a reakcióhiányunkban a belegyezésünk is benne foglaltatik.

Visszatérve a konkrétumokhoz: a lényeg az, hogy iskoláskorú gyermekeink mostantól sem fognak többet tanulni, tudni a testük működéséről és a nemiségről általában, mint amennyit a mi nagyszüleink. És ha még mi, szülők is kitartunk a „gólyamese” mellett, amíg csak lehet, utána meg elküldjük a kamaszokat, hogy a többit googelezzék meg, akkor tényleg megette a fene az egészet. Mert a kiherélt iskolai szexuális nevelés a gólyával és egyéb prüdériákkal párosítva egészen katasztrofális eredményekkel járhat az idő előrehaladásával. Ezeket félek is felsorolni, mert a hideg ráz már a gondolatuktól is…

Ezért is kell nekünk oktatókká és nevelőkké válnunk a témában, ezt felismerve pedig már most keresgélem a tanfolyamot, amelyen megtanítják nekem, hogyan kell ezt a témát tálalni az életkori sajátosságoknak megfelelően, melyek a vonatkozó és bevált pedagógiai módszerek. Mert ez azért egyáltalán nem mindegy.

Időközben a mioritikus tájakon a különböző nemi szervek emlegetése továbbra is csupán a káromkodásokban lesz elfogadott, az iskolában ezeket említeni sem szabad, mert az „tévútra tereli” a fiatalokat… Ha megszótárazzuk, azt tapasztalhatjuk, hogy jobb helyeken pont ezt nevezik képmutatásnak.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!