A külügyes mór esete a távozással

2018. 03. 29. 09:25

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter alig szállt le afrikai útja végén a gépéről, mikor utolérte főnöke tweetje, hogy a pátria és ő, az elnök nem tart igényt szolgálataira. Ady András elemzése arról, hogyan hallgatnak el trump körül a kritikus, önálló gondolkodásra képes hangok.

Tillerson és Trump. Elbocsátó tweet üzenet

 

Az ex-olajemberről már leírták, mennyire volt hatásos a külügy élén, miután egy fosszilis gigász közvetlen vezérléséhez szokott, mennyire volt hatékony kibeszélő és megbeszélő, mennyire tudta képviselni a Fehér Ház elképzeléseit az európai vagy világ-szövetségesek felé, mennyire tudta kommunikálni Trumpot a világ felé és vice versa. Tán könnyebb lett volna a dolga, ha Donald Trumppal nem azonosul az US-döntésképes réteg jó része, olyas képzetet keltve, hogy az jó öreg Újvilág az csak Trump, illetve, ha Trumpnak a saját háztájával kapcsolatos elképzelésdömpingje, álomhalmaza mögött lenne valamely utolérhető logika, szlogenen túli tartalom. Tény, hogy Tillerson nem volt ügyes külügyes, kommunikációs artista, képviseleti-erélygyakorlása is sántított, de jobbára ideje se volt ezt az emberpróbáló munkakört megszokni. Tanulási görbéje azonban verte a főnökéjét. Ugyanakkor, míg csak él, össze fogják hasonlítani elődjével, akihez mérten tényleg nem tűnik pazar elméleti/gyakorlati jelenségnek, de az is tudható, hogy John Kerryről is leszedték a keresztvizet: mert gyenge, mert eredménytelen… Nézzék meg, mivé lett a palesztin-izraeli közelítő politikája. Mégis, Tillersoni lenyomat: másodtiszt volt egy olyan hajón, amelyet a kapitány eddigi röpke parancsnokolása alatt már nekivitt volna pár szirtnek: iráni nukleáris paktum felrúgása, Észak-Korea. Rex volt a trumpi hübrisz egyik visszafogója, a másik ilyen moderáltabb hang meg a védelmi miniszter, Jim Mattis. Ő még nem kapott tweet-elbocsájtót, de sok jel utal arra, hogy menni fog, mert... a főnök újításpárti: mindent magyarázó motiváció, ugye?

 

Tillerson kellett volna Berlinben Amerika ügyében domborítson, ott, ahol próbálták nyomásmentesíteni a 2015-ös iráni nukláris paktumot, majd Bécsben negyedévi tanácskozás volt ugyancsak a JCPOA ügyvitelben. De Tillersonról, aki ellenezte Trump unilaterális kilépését az egyezményből és az egyezmény iráni felrúgással való veszélyeztetését, s kerülte, hogy az európai partnerek kikapcsolásával hozzanak döntést, erről a Tillersonról le kell mondani. Kimaradása, illetve az utód Mike Pompeos aggodalmat kelt, dühöt: töprengő szkepszist Európában, haragot Iránban. Az európai politikum fejet csóvál a legújabb Trump-cirkusz miatt, amúgy is kettős presszing alatt vannak: keményíteni az iráni hangvételt, de életben tartani az egyezményt, illetve megfelelni a trumpi elvárásnak, mert vészesen közeleg a május 12-ei határidő, amikor Trump szankciókról mondhat le, vagy nem, ismét kiugrással fenyegetőzhet, vagy nem. Ennek értelmében az európai válasz – elég tillersonos – egy, az iráni rakétaprogramokat elítélő, a regionális beavatkozópolitikát nehezményező, a terrorizmus pártolását tiltó tartalom. Furcsa egybeesés: Tillersont közvetlenül azelőtt rúgták ki, hogy Bin Salman szaúdi koronaherceg a Fehér Házba látogatott volna. Ha a másképp gondolkodók aggodalommal nézték, amint Trump a szaúdiakat és az emírségeket támogatta a katari ügyvitelben, úgy Rijád megütközve nézte, amint Tillerson megpróbálta visszabillenteni a mérleget. További nézeteltérések voltak kettejük között Észak-Koreát és Kínát illetően is, mindkettőben az erőszakosság ütközött a megfontoltságra intéssel. Kína esetében azzal is, hogy a beosztott figyelmeztetett: attól, hogy nem szeretik Peking megerősödését, nem kell gazdasági küzdelembe fogni vele, legalábbis addig, míg több függ Amerikában Kína gazdasági befolyásától, mint fordítva.

A Tillerson helyébe lépő Mike Pompeo, amikor még CIA elnökként tesz esküt az alelnök előtt

 

Újabb furcsaság, apropó Európa: a kirúgás dátuma március 13. volt. Tillerson március 12-én támogatja Theresa May legbátrabb (bár az angliai orosz kémkedés, a befolyás, az állami méretű pénzmosási relációk miatt kolosszálisan késői) nyilatkozatát az oroszok ellen, a Szergej Szkripal-ügy miatt. Ha őt nézzük, az a benyomásunk, a washingtoni adminisztráció egyetért az angol miniszterelnökkel: az angol földön elkövetett orosz idegmérges támadás miatt Moszkva felé, – ha az nem szolgál magyarázattal a történtekre – ellenlépések jönnek. Ha viszont Trumpot nézzük, aki hirtelenjében csak azt üzente, hogy amint a tényeket biztosan tudjuk, el fogjuk ítélni Oroszországot, vagy bárki mást..., illetve az állást foglaló Tillerson menesztését nézzük, úgy inkább a 2016-os elnökválasztás orosz beavatkozását tagadó, az oroszok ellen állást alig foglaló Trump bosszúját látjuk. Csak március 15-én mozdul az adminisztráció és szankcióz orosz szervezeteket és személyeket (pl. az Internet Research Agency trollgyárat, vagy Jevgenyij Prigozsint, Putyin „szakácsát”, a trollgyár működtetőjét, a Szíriában zsoldosokat harcoltatót, Vlagyimir Vlagyimirovics megoldóemberét) a 2016-os kampányba való beavatkozás, illetve kibertámadások miatt. Ám sokuk ellen már Obama lépett mandátuma végén (35 diplomata kiutasítása, diplomáciai ingatlanok visszavétele). Ráadásul azzal próbálkoznak, hogy ez a húzás úgy nézzen ki, mint egy, az angolok felé megnyilvánuló szolidaritási lépés. Sokan mondják, hogy ebben kevéske az új, hacsak a lépések megtétele nem számít annak.

 

Új főnök a nemzetbiztonságnál (is)

Donald Trump elnök a nemzetbiztonsági főtanácsadóját is leváltotta, folytatva az amerikai külpolitikában kulcsfontosságú szereplők cseréjét. H.R. McMaster tábornok alig több mint egy éven át töltötte be ezt a posztot, utódja John Bolton, volt külügyminisztériumi döntnök, egyébként ENSZ követ W. Bush idején. A nemzetbiztonsági tanácsban is, ahol gyártják az elméleteket és lehetőségeket, lassan minden kiválasztott hasonlítani fog a nagyfőnökre, a kritikus hangoknak kuss. Mondják, Bolton jó tárgyaló az orosz és a kínai kérdésben, nem tudni jól tárgyal-e velük, általában hawk-nak (harcos-karcos-buzgónak) tartják. Hogy Iránnal és Észak-Koreával milyen hangnemben foglalkozik majd, arról is eléggé borúlátóak a jelzések. Arról híres, hogy minden alárendeltjével összeveszett, aki csak ellenvéleményt fogalmazott meg valaha, de valószínűleg hűen követi főnöke direktíváit.

 

Tillerson távozik, marad a kiszámíthatatlanság

 

Más: mi lesz a török-amerikai mélyponttal, amelyre tán a Tillerson/Çavuşoğlu egyeztető csoport jelenthette a gyógyírt? Amerika februárban értette meg, hogy mi a török álláspont a szíriai YPG jelenléttel kapcsolatban, az, hogy ha Afrin és Manbij régiójában minden kurd elpusztul, s velük minden szimpatizáns, amerikai jelenlétestől: akkor se engedi meg Isztambul egy összefüggő Rojava kialakulását. Washingtoni jelzések szerint, most ugyan nem támogatják őket oly nyíltan, mint amikor helyettük véreztek a DAESH ellen, azért nem hagyják teljesen magukra a kurdokat, elnéznek afelett is, hogy Aszadhoz hű egységek harcoljanak a kurd oldalon. A Tillerson munkacsoportnak elméletileg vége, Ankara nem is bánja, a nyers erdogani fellépésnek, mely a Fetullah Gülen-ügyben tanúsított US rugalmatlanságon felsértődött, még időt/akciórádiuszt is jelent a mediálás szünetelése. Az más kérdés, mihez kezdenek az utóddal, a volt CIA főnökkel, Mike Pompeóval? Az új külügyminiszter még a 2016-os, Erdogan elleni puccskísérlet után Ankarát és Teheránt együtt emlegette, mint iszlamista diktatúrákat, most majd együtt dolgoznak vele, akiről sokan csak azt emelik ki, hogy azért lesz sikeresebb, mert beszéli Trump nyelvét, és mert minden pertinens információ birtokosa, hisz a CIA első embere volt. Pompeo, akivel állítólag főnöke „egy hullámhosszon van”, majd épp ezért lesz képes rábeszélni vagy lebeszélni Trumpot bizonyos döntésekről. Tényleg? Mint minden valamirevaló intelligence-vezérnek, neki is vannak brancsbeli jóismerősei, Pompeonak ilyen Majid Faraj, a palesztin kémfőnök, aki mellesleg március 13-án majdnem felrobbant egy, a miniszterelnöknek szánt bombamerényletben. Faraj meg tudta győzni Pompeót egy 2017 februári találkozáson arról, hogy a Palesztin Hatóság fontos pillére a regionális békének. Ez mind szép, de hogyan passzol e két ember amice-viszonya a Trump Izrael-pártolásával, palesztin-ellenérzéseivel, Jeruzsálem Tel-Avivosításával? Trump változtatási mániájára és emberismereti rátermettségére utal az is, hogy ki váltja Pompeot a CIA élén. Gina Haspelről hajmeresztő dolgokat mondanak. Persze, nem Michael Hayden (volt CIA, NSA vezető), aki szerint a hölgy egy nyugodt ponttá teszi a Céget, nagyszerű választás, igencsak méltatott személy, és nem Mary Beth Long (volt CIA tiszt, nemzetközi biztonsági kérdésekért felelő államtitkár), aki nem lát ki azon öröme mögül, hogy a Céget nő vezeti. Azt viszont érdemes tudni, hogy az 1985-től sokáig titkosügynök Gina mi mindenhez adta nevét a múlt évig, amíg Trump a Cég alvezérévé felbuktatta. Tudna mit mesélni a szimulált fullasztásos (waterboarding) kihallgatási technikáról, a kínzásokról, a titkos börtönök működéséről, arról, hogy miként érte el vezetőként, hogy eltűnjön a kínzásos kihallgatásokban való részvételi video-lenyomata egy titkos thai börtönben. Az egyenesen bájos, hogy a Cégnél az az elvárás, hogy Pompeoval és a Ginával a folyó két oldalán, szinte karnyújtásnyira egymástól, a CIA és az Állam összeforrnak a nagy együttműködésben. Aggasztó marad hát Trump királycsináló és buktató habitusa, kiszámíthatatlan, s nem logika és diplomácia alapú gondolkodása.

Ismétlem: a választások előtt nem ismerték egymást Tillersonnal, aki nem élvezte főnöke bizalmát, igaz, ebben ludas lehetett arroganciája és tapintathiánya. Mondják, nem volt jó csapatjátékos a kormány Trump-elemei szempontjából. Akasztotta Trump kivonulási szándékát a párizsi klímaegyezményből, a Jeruzsálem ügyvitelben kerékkötő, és mert jobban ismerte Moszkvát, nem nézte jó szemmel főnöke ruszofíliáját sem. Amikor Trumpot leidiótázta egy pentagoni gyűlésen 2017 júliusában, az volt a csúcs. Vagy az első betű felmondólevelén. Annak ellenére, hogy egy külpolos fő fegyvere a kommunikáció, és ilyen értelemben Tillerson fegyvertelen volt, nem hiszem, hogy jobbak lesznek az utána következők: fogynak/kopnak a Trump-fékek.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!