A maszk, mint kultúránk része

2020. 07. 29. 22:24

Esti olvasmány kezdőknek és haladóknak sorozatunkban Antal Erika némi privát kitérő után a maszkviselés kultúrtörténetét vázolja.

 

Vírus van, járvány van (vagy nincs, állítják a vírus- és járványtagadók), egyre több ország zárja be kapuit előttünk, Romániában élő polgárok előtt. Hogy mi okozza pontosan, hogy itt ilyen sok a fertőzött, azt én is csak azokból a hírekből, hírforrásokból tudom, amikből bárki tájékozódhat. Nem hiszek az összeesküvés-elméletekben. Tudom, hogy van hazudozás, meg titkolózás, meg mit tudom én mi, de a vírus is, a járvány is létezik, ezt nem érdemes letagadni. Várom az oltást, azt, hogy beadathassam magamnak, hogy családom minden tagja megkaphassa, várom a gyógyszert, hogy ha az elővigyázatosság ellenére mégis megfertőződünk, mielőbb meggyógyulhassunk.

No, de mit tehetek addig is, én mint egyszerű halandó? Azt, hogy betartom a járvány terjedésének megakadályozására hozott intézkedéseket: maszkot viselek mindenhol, ahol ez kötelező, nem ritkán ott is, ahol nem. Betartom a két méteres távolságot és kerülöm az olyan helyeket, ahol sokan tartózkodnak egyszerre. Ugyanezt teszi családom apraja-nagyja.

Most már akár igaz, akár nem ez az egész pandémia, a maszkot feltenni és hordani 10-15 percig, amíg a bevásárlást megejtjük, igazán nem kerül semmibe. Nem okoz fájdalmat se nekem, se másnak. Ugyanez érvényes a két méteres távolságtartásra is. Azzal, hogy távolabb állunk egymástól a pénztárnál, nem jelenti, hogy lassabban kerülünk sorra. Sőt, még mintha gyorsabban is haladnánk, az az érzésünk, mikor a sorban valaki fizet és távozik, jó nagyot, két métert lehet előre lépni.

A minap bementem a város egyik legforgalmasabb utcájában az egyik legismertebb boltba, tízórait venni. Az eladón a maszk csak az száját takarta, két vevő közül az egyiken nem is volt. Mivel keskeny az üzlet, értelemszerűen egynél több nem is mehetne be. Ketten voltak, türelmesen várakoztam kint, mikor az eladó kikiáltott, hogy mit kérek. Mondtam, mindjárt, hadd jöjjenek ki, akik bent vannak. Aztán bementem, de utánam azonnal jött még valaki, maszk nélkül. Szóvá tettem, azt is megjegyeztem, hogy ha nem másért, legalább a súlyos pénzbírság elkerülése végett érdemes volna betartani a szabályt, hiszen rendőrök százai ellenőriznek és büntetnek nap mint nap. Kényszerképzetem van – mondta az utánam tülekedő hölgy. Aztán másnap reggel, ugyanennek a láncolatnak egy másik boltjában szerettem volna vásárolni, de még rosszabb látvány fogadott. Elgondolkodtam, hogy az eladón nincs maszk, de amúgy is elveszi a pénzt a vásárlótól, majd fogja a kenyeret, szeleteli, vagy a péksüteményt teszi a tasakba. Esetleg közben az orrát is megvakarja. Ez még békeidőben is sok nekem, hát még most, amikor fokozottan kellene vigyáznunk az egészségünkre! Hát nem mentem be, inkább egy másik helyen vásároltam.

Azt meséli Németországban élő barátnőm, hogy ők is maszkot hordanak, ha esetleg valakinek kilátszik az orra és megszólítják, az elnézést kér, amiért lecsúszott a maszkja és megigazítja, de semmiképpen sem hülyézi le a másikat, vagy nem tart kiselőadást arról, hogy nincs is járvány, és ez az egész csak átverés.

Eredetileg nem a saját sérelmeimről szándékoztam írni, hanem a maszkviselésről a történelem folyamán. Arról, hogy járványok voltak korábban is, maszkot is viseltek, különleges alakút, csőrszerűt például a pestis idején. Abba a csőrbe ugyanis különféle gyógynövényeket helyeztek, azok füstjével próbálták védeni magukat a fertőzéstől. De ott van a legismertebbek között a velencei maszk. Színesek, tarkák, különlegesek. A farsang idején, bálokban viselték, tisztes polgárok és polgárasszonyok, felismerhetetlenek voltak a maszk által, tehát gátlásaikat otthon hagyhatták. A Ku-Klux-klán maszkja sem ismeretlen, hasonlóan az ismeretlenségbe burkolta viselőjét, hiszen a szintén „tisztes” férfiak, családapák így vonultak gyújtogatni és gyilkolni az amerikai színesbőrüeket. A hóhérok is maszkot viseltek, hasonlóképpen az volt a cél, hogy a tömeg ne ismerje fel őket, mert bár a bámész nép végignézte az akasztást, vagy lefejezést, annak végrehajtóját mégis mélyen megvetette. Maszkot visel a sebész, de a bankrabló, vagy a rablógyilkos is, valamint a terrorelhárító katona – valamennyi más céllal. A mohamedán világban a hagyományos női viselet is eltakarja a nők arcát, az is a maszk egyik formája.

Ismerjük még az egyiptomi fáraók sírjaiban talált aranymaszkokat, vagy a két – síró és nevető –, a színházat jelképező maszkot. Maszkot hordanak a rendőrök, ha könnygázzal készülnek tömegoszlatásra, vagy a vegyi laborban dolgozó kutatók.

A tájainkon március óta viselt maszkok is változatosak, vannak, akik az öltözékükhöz varrnak, varratnak maszkot, mások jópofa mintával, szellemes grafikával díszítik a maszkjukat, jelszavakkal, míg a legtöbben maradnak az egyszerű, kék-fehér, egyszer használatos maszkok viselésénél. Nekem, elárulom, van egy vigaszom, talán másnak is az lehet: ha télen is kötelező lesz még a maszkviselés, varrattok egy szép téli maszkot magamnak és nem fog fázni az orrom.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!