Az Észak, a Dél és az Egyesült

2018. 05. 06. 21:18

A jelképes gesztusokban gazdag Korea-közi csúcstalálkozó után akár már ebben a hónapban sor kerülhet az amerikai elnök és az észak-koreai diktátor közvetlen tárgyalásaira. Ady András elemzése a panmindzsoni Kim–Mun kézfogás értékelése mellett a folytatás esélyeiről is szól.

Kim első lépései Dél-Koreában Mun elnök társaságában

 

Április 27-én, miután megebédeztek, olyan délután egy óra körül, Kim Dzsong Un és Mun Dzse In elültettek egy, az emlékezést, a háború végét és a jövőbeli barátságot szimbolizáló fát. Földet hozzá az észak és dél magas hegyeiből, Paekuból és Hallából, vizet pedig a Han és Tedong folyókból hoztak..., majd a tárgyalások végeztével a Béke Háza kertjében aláírták a Panmindzson-nyilatkozatot. Lehetett volna Szimbólumok-nyilatkozata is, annyira uralt mindent a jelképhasználat. Remélendő, hogy a további találkozók és a Trump–Kim csúcs nem csak szimbolikus tartalmakkal, eredményekkel járnak. A nyilatkozat szerint a két vezető törekszik arra, hogy elérjék a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszerelését. Mind Kim, mind pedig Mun kifejezték hajlandóságukat a további bilaterális találkozók megszervezése, a kapcsolatok újraépítése és ápolása iránt, a tárgyalások garanciája pedig egy, a két vezető rendelkezésére álló privát telefonvonal. A cél a „békerendszer” kialakítása és működtetése.

A nyilatkozatban szerepel, hogy segítik a háború által szétszakított családok újraegyesítését, és az is, hogy valamikor ősszel, Mun phenjani látogatást tesz. A nyilatkozatot Donald Trump lelkesen fogadta, Japán és Kína örvendett neki, az oroszok felajánlották mediáló segítségüket. A legfőbb eredmény az, hogy Mun ennek a találkozónak a sikerét hozhatja fel ultima ratio-ként Trump előtt egy május közepi, végi, vagy júniusi, esetleg júliusi Trump–Kim találkozó összehozására. Mun nyeresége a 70% fölötti lájkoltság, Trump potenciális nyeresége (Mun szerint) egy béke Nobel-díj. A Panmindzson-találkozó sikere, vagy ilyetén beállítása elvesz Trump esetleges ellenkezéséből, nincs értelme húzódozni egy nyitni képes, béke-hajlandó, nukleáris fegyverkezésről és kísérletezésről lemondó Kimmel való találkozástól. És valóban ez volt a cél, ez Mun elképzelése: az amerikai és az északi vezetők összeboronálása, és nem az, amit sokan a találkozó előtt már a találkozó nyakába akartak varrni, s ami akkor is, továbbra is irreális: a fegyvernyugvás átalakítása béke-konkordátummá (erre történt egy halvány utalás, mint ebben az évben lezajló folyamatra), a két Korea egyesítése (ki a szösznek a terminusai szerint: az éhenhaló, de katonai Észak, vagy a hiper-szuper Dél?).

Északi és déli földbe, északi és déli vízzel locsolva ültettek fát

 

Az esemény előtt szcenárió-dömping alalkult ki, mind a találkozóra nézve, mind a folyamodványra, a Trump–Kim találkozásra vonatkozóan, a töredékekből mostanra kettő maradt, konkretizálás terén ez a legtöbb, mi eredményként felmutatható... Az egyik egyértelműen optimista, mondván, Trump számára nagy kihívás lesz Északot rávenni egy teljes, ellenőrizhető, vissza nem fordítható nukleáris leszerelésre, a fegyvertesztek leállítására, a fejlesztő és kísérleti központok bezárására. Nagy feladat lesz, de nem teljesíthetetlen, elég, ha csak az elmúlt hónapok Északkal elért eredményeit, a találkozót nézzük. Hisz az US-szankciók és a déli–amerikai haderők együttes gyakorlatoztatása és összeforrottsága rávették Kimet arra, hogy keresse Amerika és Dél kegyeit. A 2017-ben elért rakétaáttörés (a Hwasong 15-ös interkontinentális ballisztikus rakéta eléri elméletileg Amerikát is) elég magabiztossá tette Kimet ahhoz, hogy újévi beszédében azt emlegesse: Északnak van már egy megbízható háború-elrettentő eszköze, nagy valószínűséggel ezzel megelégednek, a következőkben áttérnek az ország gazdasági állapotának javítására. A gazdasági problémákra áttevődő hangsúly meghozza az Amerikával és régiós barátaival való hangnem  normalizálódását. Vizionált volt a 27-i találkozó sikeressége is, benne a Koreai-félsziget denuklearizálásával, Mun erőfeszítéseinek sikerével a Korea-közi kapcsolatrendszer normalizálásában, a háború békepaktummal való lezárásával, a családok egyesítésével, az Északra irányuló turizmus kezdetével (!), és a gazdasági fellendítés megsegítésével. Kicsit zavaró ez a találkozó előtt megnyilvánuló, szinte kokrétumként kezelt optimizmus a koreai ügyvitelben, amely egy sokismeretlenes szuperegyenlet, de... fő az optimizmus! A koreai fazékban fövő optimizmus mellett ott puhult a remény is, hogy Kimet szaván lehet fogni nem csak az interkontinentális ballisztikus rakétastoppal, vagy a nukleáris tesztek leállításával, hanem arra is rá lehet venni, hogy a Szöult és Tokiót aggasztó közép- és rövidtávolságú rakétáira is megálljt kiáltson, s visszafogja konvencionális vagy vegyi arzenálját. A rózsaszín sisakrostélyon át szemlélődők tovább haladva látni vélték azt is, hogy a Kim–Mun találkozónak, vagy a Trump–Kim verziónak az lesz a hozadéka, hogy Kim belemegy abba, a Koreai-félsziget denuklearizálása ellenőrizhető folyamat legyen, hogy kapcsolattartó centrumokat alakítsanak ki a két országban, a formális diplomáciai kapcsolatokat megkössék, teljes fordulatszámra kapcsolják. A pozitívak pártja szerint Kimnek eszébe nem fog jutni, hogy Amerikától kérje a déli talpasok visszavonását, az amerikai bázisok és a közös dél-koreai–amerikai hadgyakorlatok megszüntetését, s mindezt azért, mert lenyűgözi majd Trump nyitottsága és segítőkészsége, és mert a Déllel való normalizált kapcsolat szükségtelenné teszi az amerikai fegyverek jelenlétét. E kérdésekkel nem is akarja Kim bosszantani a szangvinikus Trumpot, de tisztázza előtte, hogy legfőbb célja Észak 25 milliós népének az életét jobbítani, így válaszol majd arra is, nincs értelme annak, hogy a Washington és a világ az északiak nem létező emberi jogai, életkörülményei miatt problémázzon.

 

És ott a borúlátók verziója, amelyhez ezennel én is csatlakozom, azt kívánva, bár ne lenne igazunk! Mi lehet Észak fejében? Lévén egy szuperzárt világ, nagyon nehéz az ország és az északi vezér mélyprofilozása a Trump-találkozóra. Ebben tán segíthet a húsvétkor még külügyminiszterré nem felkent Pompeo vizitje, de nem jó jel számukra, hogy a friss külügyesként a szaúdiakat látogató és Izraelt barátkoztató úriember beszédeinek fő támpillére Irán ostorozása. Észak nagyon utálja, ha vele kapcsolatban Irán-párhuzamokban gondolkodik a világ. Hogy az ország igazi megértésében tán támaszkodik Amerika az NBA zsenire, Dennis Rodman ex-kosárlabdázóra, aki viszont legfeljebb egy buffon d'affaires. Hogy Amerikában sok döntnök fejében, a találkozó miatt Kim már nem az az őrült kis rakétás ember, akinek Trump lefestette, de egy racionális figura, aki ragaszkodik a nemzetközi nukleáris fajsúlyhoz, a Kim-dinasztia megmaradásához, s ha kell, ezért néha kellemetlen rokonokat is gyilkolász. Nem baj, lenyelhető a szent célért! Hogy az olvasni nem szerető Trumpnak vizuális támpontokat kell a megértéshez szolgáltatni, így néha a Miss Liberty – a szabadság-szobor – méreteivel értetik meg egy-egy nukláris fejlesztőközpont méreteit. Ez szuperjó Északnak. A novemberi Hwasong 15-ös teszttel bebizonyították, hogy van egy rakéta, amely eléri Amerikát. Van egy nukleáris tesztzóna, amelyre a legutóbbi termonukleáris kísérlet miatt ráomlott a fölötte lévő hegy, így nem használható (a fene a kínaiakba, hogy ezt kifecsegték!), de arra jó, hogy ezt megmutassák az amerikaiaknak, lám, mennyire ellenőrizhető a leszerelés. A többi tesztzónáról kevés az infó, vagy nincs tudomás, ez nem a felnyitott Irán, nem is lesz az. E gesztussal kezdik lecsatolni Szöult Washingtonról, úgy is a kérdések zöme áttevődik majd a katonai problémákról a gazdaságiakra, és ebben Szöul segítőkészebb volt, mint Amerika, az meg plusz haszon, ahogy a trumpi fukarság működik. Már a kampányában feszegette, minek az a sok pénz amerikai bázisokra Dél-Koreában, majd visszavonul innen is. Később, már elnökként képbe helyezte Munt, hogy amennyiben nem fizet az amerikai katonai profizmusért és jelenlétért, úgy az el fog párologni. Ha Dél segít, az kevesebbe kerül Amerikának, s ha sikerül elhitetni Trumppal a komoly jófiúságot, akkor tán kezdi felszámolni az amerikai jelenlétet. Ha meg hosszasan fenntartható a parasztvakítás, úgy a szkeptikus/acsarkodó Japánt is megregulázza. A Hwasong-ügy arra is jó az északiaknak, hogy egyenlő félként, nukleáris hatalomként beszéljenek az amerikaival, s ez az egyik legfőbb cél: a legitimáció. A nukleáris klub tagjaiként természetesen nem mennek bele semmiféle nemzetközi leszerelési encsembencsembe (nukleáris, vegyi, konvencionális leszerelésbe), ahogy nem adnak biztosítékot arra, hogy egyértelműen véget vetettek az elrettentés-arzenál fejlesztésének. Csak így térnek vissza nem is a hatoldalú tárgyalások, de a négyoldalúak (Észak, Dél, Kína, Amerika) asztalához, ha a kedvességüktől elkábított Trump adja is ehhez a szignóját. Valami adható még annak a jóembernek, anélkül, hogy az övé, vagy a Muné lenne: béke-egyezmény a Déllel, melynek a szövegezése, ratifikálása a végtelenig elhúzható, nem is kell azt finalizálni, csak hangoztatni. A világ megkapja a trumpi „szuper”, „nagyszerű” tweetek áradatát, s boldog lesz. Fontos, hogy ezekből a tárgyalásokból Japán kimaradjon, túl keményvonalas, viszont nem baj, ha Moszkva részt akar venni. Az orosz-amerikai, amerikai-orosz ellentét így is kihasználandó! Fontos, hogy a külügyes Mike Pompeo és a nemzetbiztonsági John Bolton alól kihúzzák a talajt a nagyszerű tárgyalásokkal – ők továbbra is pedálozzák az ellenőrzést és a szankciózást –, mert ha a főnökükben tárgyalási jókedv teremtődik, ők nehezen lehetnek ünneprontóak. Elérendő, hogy Trump ne használja az iráni párhuzamot, eszébe ne jusson olyas paktum, amilyen a teheráni, vagy amilyen az lehet, ha felrúgják. Apropó Irán: olyas gondolatot nem szabad megengedni Trumpnak, hogy az előző elnökök egyezményei nem vonatkoznak az aktuálisra, ez az jelenthetné, hogy egy hasznos amerikai-északi egyezmény illékony Trump vagy egy őt követő elnök számára, kezdődhet mindent elölről. Észak, egy különálló eset, nem lesz soha Irak vagy Líbia, s ahhoz, hogy tárgyaljanak, Trumpnak mindezt be kell látnia. Ezt a fenyegetést csakis a tárgyalások előrehaladott fázisában szabad bevetni, amikor a saját vélt eredményei és imidzs-féltése miatt nem engedheti meg már magának, hogy hamarabb felálljon a tárgyalóasztal mellől, mint ahogy Észak potenciálisan felállhat.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!