Békeremény napló 20.

2022. 05. 06. 21:30

Úgy tűnik, amikor baj van, naplót írok. Megosztottam a gondolataimat a járvány idején, megosztom most is, amikor a szomszédban háború van. Most sem ásom bele magam a politikába, nem közlök számokat, sem elemzéseket. A napjaimról mesélek, a történésekről, apró örömökről, amikkel igyekszem eloszlatni a félelmeimet. Remélem, rövid lesz ez a sorozat. Simon Judit békeremény naplója.

 

Itt vagyok, el sem vesztem. Az elmúlt napok ténykedéseiről az ujvarad.ro portálon megjelent fesztiválnaplók tanúskodnak, legalábbis a „hivatalos részéről”. A legutóbbi naplóban írtam a színház HolnapUtán fesztiváljáról. Most már tudom, hogy nagyon jól sikerült, jó volt a hangulat és az előadásokra sem panaszkodhatok, sőt. Ezekről mind beszámoltam a már említett portálon.

Amiről ott nem írtam, az az előadások előtti, közötti találkozások, beszélgetések.

Plainer Zsuzsa, Varga Melinda, Boros Kinga, Gergely Zsuzsa, Beretvás Gábor, akiket nagyon kedvelek és végre találkoztunk, beszélgettünk és ettünk jókat együtt. Még az időjárás is kedvezett a teraszozásnak, úgyhogy öröm volt a szabadban ebédelni, beszélgetni, nevetni sok emberrel körülöttünk.

Sok szó esett színházról, könyvekről és persze kis pletyka is megesett, végül is az mindennek a sava-borsa. A háborút sem tudtuk, igaz, nem is akartuk kikerülni. Nem csak én, ők is aggódnak, hogy mi lesz, mi vár ránk, Európára, a világra. Empatikus, érzékeny emberek a barátaim, persze, hogy nem tudják egy legyintéssel túltenni magukat.

A fesztivál ideje alatt sikerült megnyerni az Újváradnak egy új, nagyszerű munkatársat. Márta művelt, okos, kedves, nagyon tehetséges, és szeretetre méltó ember, nagyon örülünk, hogy a csapatunkba tudhatjuk.

Olyan büszke vagyok, hogy kipukkadok két fiatal munkatársam és kedves emberem újabb sikerén. Kemenes Heni és Biró Árpi elnyerték a Communitas alkotói ösztöndíját. Ez új kötetet jelenthet részükről. Heni költő, Árpi drámaíró, meg sok minden más. És a régi Várad régi csapata indította őket útjukra. Könyvük jelent meg, elismert szerzők. Árpinak mi, a Holnap Kulturális Egyesület adta ki az első, színdarabokat tartalmazó kötetét. Öröm látni, amikor fiatalok elindulnak a siker útján.

A fesztivált követő napokon (vasárnap zárult) nem sok érdemlegeset csináltam. Tettem-vettem, szerveztem rovatot és versmondó versenyt. Azt hiszem, már mondtam, hogy Petőfi 200 címmel versmondásra „ítéltük” a 9-11. osztályosokat. Aki akar, jöhet szombaton délelőtt a Léda házba, verset mondani. Aztán 21-én utaznak Debrecenbe verset mondani, együtt az ottani fiatalokkal, ugyanis a versenyt közösen szervezzük a Partium Házzal. A hajdúvárosban megtudják a nyári, magyarországi ingyenes nyaralás részleteit. Emlékszem, amikor sulis voltam, mekkora dolog volt, ha irodalmi, versmondó, vagy egyéb versenyre mentünk, pláné, ha más városba is elvittek. Persze Magyarországról szó sem lehetett, de annak is örültünk, ha az országban utazhattunk, megismerhettünk más diákokat.

Most kicsit izgulok, meg készülök holnapra, mert 10-kor érkeznek a versmondók, no meg Firtos Edit színművész, aki zsűrizik.

Azt hiszem, ma este Petőfi verseit olvasgatom.

Jó éjt.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!