Erdogan privát-dzsihádja Szíriában

2018. 02. 20. 23:01

Miután egy nappal korábban Törökország légitámadásokat hajtott végre az YPG kurd milícia ellen, január 21-én a török haderő a szárazföldi hadműveletet is megindította az északnyugat-szíriai Afrin térségében. Hogy mi történt, s mi történhet a török, szír, kurd, orosz, amerikai érdekek képletes és valóságos küzdelmében, erre keresi a választ külpolitikai szakírónk, Ady András elemzése.

 

Afrin tartomány azonos nevű székhelye

 

Az Afrin kanton és város elleni török akcióról már azt is leírták, hogy ez egy száz százalékban török akció, melynek egyetlen célja az északi, északnyugati részeken a YPG (Kurd Népvédelmi Egységek) felszámolása. Mondván ezek a PKK-t (Kurd Munkáspárt) jelentik, terroristák, veszélyesek. Sőt, veszélyesebbek, mint a PKK, mert míg a török déli, délkeleti részeket terrorkézben tartja Ankara, félnek, mi lesz, ha az afriniak, az Iszlám Állam elleni harcban tapasztalatokat szerezve kézbe veszik a kurd érdekekért a fegyvereket. Mi lesz, ha a Rojava autonóm kezdeménynek sikerül egyesülnie a tőle nyugatra fekvő Afrinnal is, létrehozva a török határvidék szinte teljes lefedettségét? Ez amerikai támogatottságot jelentene, és kevesebb orosz hatást: a patrónus Moszkvával nem lehetne annyira tartani a kapcsolatot, ám az épp ellenségképpé alakuló Washingtonnal tőszomszédi lenne a kényszerviszony. Igaz, ha az egyre inkább csak formálisan szekuláris török hatalom, az egyre több csatolt médiaorgánumon keresztül a harc kezdetén dzsihádot emleget, az kimondott török akciót sejtet. Erre utalt az is, hogy az első napokban (a hitkérdéseket szekulárisan rendezni hivatott) az Erdogan-vezérelt Dijala (vallási ügyek direktorátusa) parancsba adta:

az ország mecsetjeiből megafonon hirdessék a hitszónokok a Korán hódításért szóló imáját.

Mégis: az Olajág-hadműveletnek nevezett támadás nem akkor kezdődött, amikor bejelentették. Például az attak előtt a kormányközeli Anadolu lap hozta, hogy Afrinból amerikai alagútfúró berendezéssel próbálnak a kurdok átjutni Törökországba. Vagy a régi-új téma, hogy Amerika – a DAESH elleni harcot mellőzve – harcos bábként használja a teljesen egybemosott YPG/PKK egységeket arra, hogy Ankarát leválassza a NATO-ról. Casus belliként jött még az amerikai „bon mot” is, miszerint 30.000 kurd harcost akarnak befogni határvédő feladatokra. A Tillerson-féle magyarázkodás, hogy erről szó nincs, vagy a tény, hogy a kurdok már jó ideje ellátnak, mindenféle amerikai „felbujtás” nélkül határvédő feladatokat, keveset ért.

Az ankarai hazudás csúcsa: Amerika beleegyezését adta az afrini hadműveletre. Afrin de facto orosz érdekzóna, igaz a „közelében” ott van Manbij is, amely rendelkezik amerikai katonai jelenléttel. Innen a konfliktus egyik lehetséges eszkalációja: ha Erdogant tényleg nem érdekli az amerikai jelenlét, Manbijra ugyanaz várhat, ami Afrinra... oroszok mosolyától követve a két szövetséges összecsap. Persze, kell ehhez egy kis amerikai hely-, /helyzet- és nyelvismeret-hiány, valamint pár „jóindulatú” helyi tolmács, akik ilyen-olyan zsoldokban állnak, és kész a baj. A török fél „konkretizálta” szándékát, a terrorizmus és YPG-ködön túl: egy cordon sanitaire 30 kilométer mélyen, 130 kilométer hosszan. Igen, ott, ahol „csak” mintegy 500.000 kurd él, mellettük legalább 25.000 jazidi, arab, örmény, türkmén, tovább bontva: drúzok, keresztények, mandeusok... Ezekkel mi történik a mintegy 7000 török és 25.000 Szabad Szír Hadsereg (FSA) katona beözönlésével, mi történik a határ menti kurd településekkel? A számok folyton változnak, s csak utalásként értékelhető, hogy a Syrian Observatory for Human Rights egy február közepi írásában 173 YPG halottról számol be és legalább 219 halottról török oldalon. Az Afrintól keletre fekvő Sheikh Hadidot ért támadás során harci gáz használatára gyanakszanak. Ha ez igaz, vajon török szövetségesét is fogja majd cirkálórakétázni Trump, netán a most szintén harcigáz-ellenes Macron, avagy ha nem Aszadról van szó, akkor minden oké?

Februári erőviszonyok: lila színnel a kurd, bordóval a lázadók területe, zöld színnel a kormány ellenőrzése alatt lévő területek

 

Az afrini „történet” szereplői

YPG (Kurd Népvédelmi Egységek)

PKK (Kurd Munkáspárt)

DAESH (Iszlám Állam)

FSA (Szabad Szír Hadsereg)

AKP (Igazság és Fejlődés Pártja)

HDP  (Kurd Demokrata Néppárt)

MHP  (Nemzeti Mozgalom)

CHP (Köztársasági Néppárt, Atatürk Néppártja)

 

Az otthonról elüldözött emberek száma legalább 60.000. De jó ez a menekültügy kezelésének! S ha már Szabad Szír Hadsereg: az pozitívum, hogy tényleg céljuk Aszad menesztése, ebben jelenleg egybeesik az elképzelésük az Erdoganéval. Ám az FSA emberei, Aszad-ellenességük mellett ugyancsak szíriai nép-ellenesek is: ellopták például az aleppói gabona-tartalékokat az ostromlott város lakói elől, s eladták a törököknek. De nem válogatósak, gyógyszer segélyszállítmányokat is eladtak, s jeleskedtek iskolák feldúlásában is. Érdekes szabadságharcosok. Akik mellesleg utálják a kurdokat, mert utóbbiak ki tudtak egyezni Aszaddal fél-függetlenségük elnyerése érdekében. A Szabad Szír Hadsereg jó kapcsolatokat ápol az al-kaidás Jabhat al-Nusraval. Ezeket szabadítják rá Afrinra. Nincs népirtás jellege az egésznek akkor se, ha az ostromlók közt szerepel a Faylaq al-Sham, Jabhat al-Shamiya, Ahrar al-Sham, Nureddin Zengi dandár, Sultan Murad dandár, Samarkand dandár, Muntasir Billah dandár, Sultan Mourad dandár, Fatih Sultan Mehmet dandár és a Salahaddin dandár? A tiszta török akció már január elején tiszta volt az orosz vezetés előtt, lásd Hulusi Akar és Hakan Fidan (vezérkari főnök, illetve hírszerzés feje) Észak-Szíria/YPG tematizált látogatását Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnöknél. Jött is az orosz beleegyezés: Afrin légtere megnyílt a törökök előtt, így nem kellett szembenézzenek az eufráteszi Pajzs-helyzettel, amikor a török félsiker oka a légi támogatás és a légi mentés hiánya volt. Az afrini orosz hadfiak kivonása is jel, nehogy véletlenül baráti tűz alá kerüljenek.

 

Szabad sajtó – és életfogytiglan

Súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt február közepén egy isztambuli bíróság hat újságírót, mert az ítélet szerint előre tudtak a 2016-os puccskísérletről, és hatalomátvételre szólítottak fel. Az elítéltek között három közismert név is szerepel: Nazli Ilicak, Ahmet Altan és testvére, Mehmet Altan. Valamennyiüket az alkotmányos rend megdöntésének kísérletében találták bűnösnek. A per hetedik vádlottját felmentették.

Alig egy hónapja Recep Tayyip Erdogan török államfő a „dolgozó újságírók napján” úgy fogalmazott: működő demokráciákban elengedhetetlen, hogy a sajtó korlátozások nélkül tudja végezni a munkáját, és szabadon tudja tájékoztatni a világ történéseiről az állampolgárokat.

 

A január 24-i Erdogan–Putyin telefonbeszélgetés idején minden eldőlt,

Putyin megadta az engedélyt, hozzátéve: vigyázni kell Szíria szuverenitására.

Erdogan generális Aszadhoz nem nyúlhat, sőt, legyen a hadművelettel segítségére az Idlibet éppen visszahódító szír vezetőnek a potenciális ellenállók elvonásával. Nézőpont kérdése: Moszkva kényelmetlen helyzetbe is kerülhet, hisz ő Szíria egységének garantorja. Azt, hogy a már jó ideje dúló Szocsi versus Genf diplomáciai harcban legutóbb Szocsi jött ki vesztesen (Genf sem nyert), maguknak köszönhetik az oroszok. A Fekete-tenger-parti városban január végén zajlott Szíriai Nemzeti Dialógus Kongresszuson érezhető volt az orosz vazallus törökök agressziója miatti blokkoltság szíriai oldalról. Moszkva a török túlkapásokat máris amerikai kontóra írja: miért is kellett kurd határőrök ötletével hangoskodni? Rég megmondták: az YPG amerikai pénzeltségű, fegyverzetű, most vessenek  magukra a török agresszió miatt. Mellesleg, Tillerson külügyminiszter legutóbbi közel-keleti turnéján erről a krízisről is beszélt Erdogannal, és úgy tűnik, hülyét csinált magából, mikor tagadta a Pentagon álláspontját valahogy így: soha nem adtunk fegyvereket az YPG-nek, nincs mit visszavennünk tőlük. A jelzés mélyrétege a régi: Amerika illegitim jelenség Szíriában, érdek-képviseleti erélyhiányát is beszámítva, ki kellene vonuljon. Maradna, aki kell: Aszad és Moszkva. Ankara? Passz. Moszkva mondhatja: Kobaniban, Jazirában, a háromnegyed Rojavában Amerika-pártoltak voltak a kurdok, de Afrint ejtette Washington. Manbij? Erdogan egyelőre mintha nyerne. Amíg neki nem megy Manbijnak, vagy utcai harcokba nem kezd Afrinban. Mindkét helyen veszíthet.

Ám jelenleg a hazai tetszésnyilvánítás nagy, innen nézve a 2019-es török elnökválasztás (is) sikeres, és ez a legfőbb erdogani cél. Kulcs az, hogy a márciusi helyi, a novemberi parlamenti és utána az elnökválasztásokon elérendő győzelemért ezt az akciót addig erőlteti, ameddig az a fenntartható konfliktus kategóriába tartozik. Az is komoly félelem, hogy kudarchangulatban Erdogan esetleg még szélsőségesebben reagál, és persze előbbre hozhatja a választásosdit is. Nem egy feledő típus: a 2015-ös választásokon a korányzó AKP elvesztette parlamenti többségét, és horribile dictu a Kurd Demokrata Néppárt (HDP) és a Nemzeti Mozgalom (MHP) besétáltak. Azóta az AKP zabálja az MHP-t és visszatornászta magát parlamenti vezérpárttá. Tán a CHP (Köztársasági Néppárt, Atatürk Néppártja), és annak is balos magva tehet valamit? A Gezi-parknál és az Erdogan-referendumnál, a Nem-kampányban ott voltak, tán reformálják a pártot, galvanizálják a szocioszt? Úgy legyen, bár innen nézve sorsuk a hősöké.

Testvéri török tankok a török-szír határon

 

Ami most öldököl Afrinban, az Erdogan militarista-iszlamista-nemzetieskedő nagyipara,

míg Szíriában ököl a Leopárd páncélos, otthon az ököl a vazallus média, a Dijala, a folyamatos szükségállapot.

Félő, a szükségállapot kitart a választásokig, és meg is lesz az eredménye. A HDP alig mer utcára vonulni, hisz amúgy is a levegőben lóg, hogy megfosztják legálisan működő párt státusától.

Fő botlasztója Erdogan elképzeléseinek tán a patrónus lehet. Ha Moszkva úgy ítéli meg, nem elég nagy a szakadék Törökország és a NATO (Amerika) között, lezárhatja Afrin légterét. Ha nem jön be az orosz terv, hogy a YPG a török agresszió miatt inkább átadja a kantont Aszadnak, vagy ha látják, Ankara minden moszkvai nyomás ellenére se akarja Aszadot, úgy leállíthatják Erdogan játékát. Más: Erdogan maga előtt görgeti a mocskos munkát végző FSA-t, de mi történik, ha megelégelve a kurd harcmorált, elpárolog kevés hazafiúi motivációjuk is, és hagyják hullani a török katonákat? Félő hát, hogy a szír-török akciót csak Oroszország állíthatja le, de neki mindaddig ez nem sürgős, míg nem sértik Aszad érdekeit. Stoppolhat Amerika is, ha meg akarják előzni, hogy Erdogant a hübrisze nekivigye az US-talpasoknak, de ehhez Trumpnak kellene lépnie, mert most kevéske az amerikai jelenlét: mivel Ankara ezer szállal kötődik (apropó NATO) Európához, az Uniót is mozgósítani kellene a megfékező akcióhoz. Sajnos ez arra emlékeztetheti Trumpot, hogy az iráni nukleáris paktummal kapcsolatban mekkora diplomáciai forgalmat kellene lebonyolítania Európával a megnyugtató közös ellenőrzésért, s hogy erre az egyeztetésre mennyire nem hajlandó.

 

Megjegyzés, a cikk megírásakor friss hír volt: az Al Ikhbariya, a szír állami televízió hétfőn (február 19.) jelentette be, Aszadhoz hű erők fogják átlépni Afrin kanton határát, hogy véget vessenek a török agressziónak. Ezek az erők és a függetlenségpárti kurd harcosok mindenhol máshol egymással szemben küzdöttek, itt azonban közösnek látszik a cél: Ankara megfutamítása. Ez így túl egyszerű lenne: tehát a helyzet tovább bonyolódik.



Ez is érdekelheti...

Erdogan: régi elnök, új korszak

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!