Hogyan tovább, Kövesi után?

2018. 07. 10. 21:51

Miután Klaus Iohannis felmentette tisztségéből Laura Codruţa Kövesit, a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vezetőjét, összekuszálódni látszanak a szappanopera amúgy is bonyolult cselekményének szálai. A véleményvezérek is különböző álláspontokat képviselnek, a nagy kérdésre, hogy mi következik a politikai porondon, egyelőre nem fogalmazódtak meg pontos válaszok. Simon Judit jegyzete.

A hírek szerint Szebenbe visszatérő Laura Codruţa Kövesit kollégái tapsolják a DNA előcsarnokában tartott búcsúbeszédét követően

 

A romániai belpolitikai szappanoperát belülről ismerő és figyelő szakértő úgy véli, a nyári szabadság után elkezdenek majd kiesni a csontvázak a DNA, Kövesi főügyész által eddig féltve őrzött szekrényéből. Bizonyára van ilyen szekrény, lehet, csontvázak is rejlenek benne, de a kinyitásuk sok mindentől függ, és nem elsősorban a volt főügyész munkatársainak akaratától. A korrupció megfékezését célzó hatóságot jelenleg Kövesi tanácsadója vezeti, az igazságügyminiszter meghirdette az állást, várja a jelentkezőket, akik közül kiválasztja a leendő főügyészt. Tudorel Toader miniszter akár boldog is lehetne, nagy szolgálatot tett kenyéradó gazdájának, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének, de öröme nem felhőtlen. Ugyanazért szomorú, mint a pártvezér Liviu Dragnea: azon kívül, hogy eltávolították a főügyészt, nagy gondjaik nem oldódtak meg, sőt, sokasodtak.

Az államfő, azzal, hogy aláírta a DNA főügyészének a leváltását, kivédte felfüggesztésének a lehetőségét. Iohannis átlátta, ha felfüggesztik, növelheti ugyan a népszerűségét, de elveszíti az igazságügyi törvények megakadályozásának lehetőségét, a módosítások nyomán ugyanis kimerülne minden eszköztára. A szenátus elnöke, Călin Popescu Tăriceanu ideiglenes államfőként simán aláírt volna mindent, amire koalíciós partnere kéri. A szocdemek erős embereinek erre az egy hónapra lett volna szükségük, hogy minden gondjuk megoldódjon: életbe lépjenek az igazságügyet szabályozó törvénymódosítások, a minimálisra csökkenjen az államfő beleszólása az ország ügyeibe, végre a főügyészeket, bírákat a PSD ellenőrizhesse, valamint hozzáférhessenek a titkosszolgálatok irányításához. Mindez ment a levesbe azzal, hogy az államfő harminchárom nap után mégis elengedte Kövesit.

Az elemzők többsége azzal van elfoglalva, hogy mi lesz a DNA volt főügyészének sorsa, de ebben a pillanatban ez a szappanopera legkevésbé fontos szála.

Az államfő éppen akkor és éppen azt tette, ami számára és talán az ország számára is legcélravezetőbb: eleget tett az alkotmánybíróság határozatának, felmentette hivatalából Kövesit, azaz a legfőbb ügyészség egyik főügyészét. Döntését a Cotroceni-i palota szóvivője közölte a nyilvánossággal, mintegy jelezve, hogy ez az ügy nem annyira fontos az elnök számára, hogy személyesen megjelenjen. Iohannis nem ment el meghallgatni a volt főügyész búcsúbeszédét sem, azaz nem búcsúztatta el, nem sajnálkozott, hogy mennie kell. Ellenben kihasznál minden még rendelkezésére álló eszközt, hogy akadályozza a módosított igazságügyi törvények életbe lépését. Bizonyára a törvényhozás és az alkotmánybíróság végül zöld utat enged a sokat vitatott törvényi változtatásoknak, de nem mindegy, mikor. Iohannis levélben fordult a taláros testülethez, hogy a döntéssel kapcsolatban várják meg a Velencei Bizottság véleményezését. Valer Dorneanu elnöknek szava nem lehet a kérés ellen, mivel a vezetése alatt a testület is az európai fórumhoz fordult, és kedvező választ kapott. Áll tehát minden ott, ahol van, a PSD-nek és elnökének a legfontosabb utolsó lépésre várni kell, legkorábban szeptember közepéig.

Dragneanak és harcostársainak nagyszerű lenne felfüggeszteni a államfőt, csakhogy erre már nincs védhető indok. Amit a szocdemek elnöke mondott Kövesi leváltása utáni sajtótájékoztatóján, az a vicc kategóriájába tartozik. Az államfő nem késett el az alkotmánybírósági döntés végrehajtásával, mert nem volt határidő, és azt sem gondolhatja senki komolyan, hogy törvénybe ütköző, ha az állam elnöke gyakorolja jogköreit, azaz alkotmányos normakontrollt kér a jogszabályokra.

Az említett sajtótájékoztatón Dragnea szomorúan vette tudomásul, hogy Kövesi nincs többé, és vele együtt búcsúznia kell hadjáratának legfőbb szereplőjétől. A volt főügyészt Iohannis kiírta a szappanoperából, nincs többé főgonosz. Marad az államfő, de ő nem annyira jó céltáblának, mint Kövesi volt. Ráadásul a koalíciós partner, Tăriceanu, akinek vélhetően államelnöki jelöltséget ígért Dragnea, ha mindenben segíti ezekben a nehéz napokban, kijelentette: már nem tartja célszerűnek az államfő felfüggesztését, majd elvonult szabadságra. Lehet, még a telefonját is kikapcsolta.

A szocdem párton belül sincs teljes nyugalom. A már említett szakértőnk értesülései szerint Dragneat kemény kompromisszumra kényszeríttették párttársai: a bizalmatlansági indítvány elutasításáért cserébe bele kellett egyeznie Gabriel Vlase kinevezésébe a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére. Vlaset Iohannis javasolta kémfőnöknek, az egykor szocdem új szolgálatvezető a Ponta hívek csoportjába tartozik.

A pártelnökből egyre több PSD vezetőnek elege van, ami abból derül ki, hogy a nagyobbik kormánypárt szekerét toló, az általuk ellenőrzött hírcsatornák egyik sztárkommentátora azt írta az egyik online lapban, hogy nemcsak egyre többen szeretnék megbuktatni Dragneat, de azt is tudni véli, kit tennének meg pártelnöknek.

Jogosan retteg attól Dragnea, hogy támogatói kihátrálnak mögüle és ott marad egyedül a nagy bajban: a fellebbezés után jogerőssé válik a több éves letöltendő szabadságvesztés. Neki és másoknak is a szó szoros értelmében életbevágó lenne, ha érvénybe lépnének a törvénymódosítások, és minél nagyobb a késedelem, annál fenyegetőbb a jogerős ítélet megjelenése.

A DNA leendő főügyészére sem biztos, hogy számíthatnak a szocdem vezetők, s nem azért, mert nem bízhatnak Toader jelöltjében, hanem mert a jelenlegi törvények szerint az államfő annyiszor utasíthatja el a tárcavezető által javasolt személyt, ahányszor úri kedve tartja. (A mosósított jogszabály szerint csak egyszer tehetné.) Az elutasítást viszont meg kell indokolja, úgyhogy Toadernak nagyon figyelnie kell, kit javasol. Kockázatos lenne felvinni egy hű embert vidékről, szakmai szempontok szerint kell tehát választani, és egyáltalán nem biztos, hogy egy komoly ügyész vagy bíró behódol a finoman fogalmazva sem feddhetetlen szocdem pártvezetőknek. Főleg akkor nem, ha nemzetközi elismerésre pályázik, olyanra, mint amilyet Kövesi szerzett magának.

A szappanopera, társaihoz hasonlóan vélhetően nyáron szünetel, a résztvevők szabadságra mennek. Mondhatni, szeptemberig a fű sem nő. Legalábbis nem látványosan. Viszont fű alatt nyáron is történhet egy s más.  



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!