Közös nemcselekvési nemterv

2018. 05. 22. 21:27

Iránnal szembeni fenyegető követeléseket és ösztönző lehetőségeket is felvillantó cselekvési tervet ismertetett Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, kiváltva Teherán azonnali elutasítását, két héttel azután, hogy Donald Trump kiléptette az Egyesült Államokat az iráni atommegállapodásból. A sokszereplős folyamatba Ady András elemzése kínál betekintést.

Donald Trump elnök a szörnyűnek és egyoldalúnak mondott egyezmény felmondásakor

 

Donald Trump szemszögéből mi látszik a P5+1 (Joint Comprehensive Plan of Action, JCPOA) közös cselekvési tervből, az iráni nukleáris egyezményből? Nem csak egy kampányígéret, miszerint amint elnök lesz, érvényteleníti az „Obama egyezményt”, de egy átfogóbb felszámolási akciót vázolt fel, legalább négy főpillérrel: együttműködés a szövetségesekkel Irán régió-destabilizáló igyekezete ellen; szervezetek, egyének szankciózása, amelyek/akik kapcsolatba hozhatók a nukleáris fegyverkezéssel; Irán rakéta- és fegyverfejlesztési gátolása; valamint az iráni rezsim hadi célú nukleáris fejlesztéseinek blokkolása.

A terv fontos eleme: a Pénzügyminisztérium segítsége a 13224-es elnöki dekrétum létrehozásában, amely az iráni Forradalmi Gárdát a terrorizmust támogatók listájára tette, hiszen támogat terrorista csoportosulásokat, köztük a Hezbollahot és a Hamaszt. Innen nyitott az út újabb szankciók meghozásához, ami eddig is jellemezte, s ezentúl még jobban fogja Trump viszonyát Iránhoz. Fontos motiváció az, amit az ENSZ Biztonsági Tanács 2231-es rezolúciója kódol, azaz 150 milliárd dollárnyi iráni „befagyasztott” vagyon felszabadítása, és a civil nukleáris program eltűrése, az erre vonatkozó szankciók hatályon kívül helyezése. Másik komponens a károsnak tartott megszüntetési záradék (sunset clauses), mely szerint az iráni nukleáris aktivitásra vonatkozó szankciók 10-15 év múlva megszűnnek. A közös cselekvési tervből kiábrándultak szerint ez csak azt szolgálja, hogy Teherán időt kapjon a titokban növelt számú centrifugák működtetésére, az alacsony dúsítottságú urán (LEU) nagy mennyiségű felhalmozására, és/vagy annak gyors konvertálására nagy dúsítottságú (HEU), fegyverre fogható anyaggá, valamint minőségi ugrások megtételére a nukleáris fegyverkísérletekben. Pár adat, centrifugák: 2015 után a hatékony IR-2m centrifugák nem nukleáris izotópokat gyártanak, ezek új használata nem lehetséges, mert túlságosan szennyezettek. Az IR-1s-ekről meg az sejthető, hogy nem tudnak fegyver-tisztaságú 90%-os anyagot produkálni. A plutónium-módszerről is azt tartják, hogy járhatatlan, pedig kifizetődőbb, mint az U-235-módszer (uránium), kevesebb kell belőle, több, kisebb nukleáris-rakétafejre elég, csakhogy a nehézvíz-reaktorokra kirótt stop gátolja a gyártását. Más lehetőség például az ajándék HEU-anyag Észak-Koreától, de hát elméletileg Észak is a leszerelés útjára lép, hacsak vissza nem táncol.

Perzsa kedély. Khamenei ajatollah Rohani elnök társaságában 

 

A leállított nukleáris fegyverkezés ellenére (a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség tíz eddigi pozitív jelentése semmit sem ért), ami valóban kifogásolható, hogy a rövid- és közép hatótávolságú rakétafejlesztések gőzerővel folytatódnak. Jemenben Irán a huszi felkelőket látja el ilyen eszközökkel Szaúd-Arábia bosszantására, márpedig az itt kilőtt rakéták nagyobb hatótávúak, mint amit az ENSZ BT 2231-es határozata megengedne.

Washingtonban a Kongresszus Trump hatásköreként jelöli meg, hogy 90 naponként ellenjegyezze, Irán betartja a JCPOA követelményeit. Az elnök ezt meg is tette párszor, de a legutóbbi vonakodásból is látszott, tertium non datur- helyzet kezd kialakulni, azaz nincs harmadik lehetőség. Trump megtehette volna, hogy hagyja kifutni a dolgot a teljes egyezmény – amerikai részről történő – összeomlásáig, ennek ellenére bejelentette: visszalép. A JCPOA-kritikusok szerint a szankciós „csappantyú” lehullása elég arra, hogy döntő csapást mérjen az iráni gazdaságra, tehát a hatás az lesz, hogy Teherán hajlandó újratárgyalni az egyezményt, legalábbis Trump szerint. Ez egyezik azzal, amivel beetette Macront, mikor a francia elnököt legutóbbi vizitjén megnyugtatta: nem hagyják a JCPOA-t, csak rákényszerítik az iráni rezsimet, hogy újratárgyalja. A gond csak az, hogy a Kongresszusnak és két elnöknek – George W. Bushnak és Barack Obamának – évtizedes erőfeszítésébe került, hogy ártsanak az iráni gazdaságnak. A visszavonulás az egyezményből kérdőjelessé teszi Amerika hatni tudását a folyamatra, már csak azért is, mert Teherán már rég keresi az egyezmény többi partnerével (Anglia, Franciaország, Németország, de főleg Oroszország és Kína) a kiutat a JCPOA továbbéltetésére.

Kérdés, felszabadítja-e Trump döntése az európai partnereket a kötelezettség alól, hogy megfeleljenek a washingtoni követeléseknek, közben tartsák a kapcsolatot Teheránnal is, úgy, hogy senki se sértődjön meg.

Ha Európa átveszi a JCPOA fenntartását, úgy Teherán felszabadul az amerikai presszió alól, márpedig a világpolitikában a leginkább gyümölcsöző kapcsolatok többnyire gazdasági alapon működtek.

 

Várhatóan Trump büntetni fogja azokat az országokat, amelyek nem akarják nyakát szegni a paktumnak, közöttük azon európai országokat, amelyek nem hátrálnak ki. Az amerikai Pénzügyminisztérium pedig üthet azokon a külföldi pénzintézményeken, amelyek továbbra is tranzakciókat folytatnak az Iráni Központi Bankkal, ha csak az illető ország nem dönt mondjuk úgy, hogy kevesebb iráni olajat vásárol. Obama már megtette: híres a „kérése”, hogy az importáló országok minden 180 napban vegyék vissza 20%-al az iráni nyersolaj vásárlásukat. Blokkolható azon külföldi cégek amerikai piacra jutása is, amelyek nem hajlandóak az amerikai szankciókhoz felzárkózni: ez bármelyik európai országot fájdalmasan érintheti, a nagyokat is.

A „rozzant” Oroszország, vagy az „ősellenség” Kína helyzete más, kicsit nagyobbak, ráadásul Moszkva, Kína és holdudvaruk jól megvannak egymással, egymásnak. Ne legyenek illúzióink: Trump, ha üt, szívesen üt Pekingen, lassan talán Moszkván is, de az olajüzletet nézve Oroszországnak és Kínának épp olyan attitűdje lesz, mint amikor a bushi, vagy obamai szankciókat játszották ki, miközben elvileg néha egyetértettek egy-egy ENSZ szankcióval. A trumpi sietség vonzata: az egyezmény előtti szankciók létrehozásáért az amerikai törvénykezésbe sosem tapasztalt munkát fektettek (tucatnyi elnöki dekrétum, bonyolult, több ezer oldalas föderális törvénykezés, ami kilátszik a jéghegyből), aligha lesz egyszerű ezt most villámgyorsan újból alkalmazni. Ha Trump tényleg arra figyelne, amit a JCPOA-egyezmény kritikusai az Obama adminisztrációnak felróttak: túlságosan a nukleáris kérdésre centrált, figyelmen kívül hagyva egyéb fegyverkezési problémákat, úgy érthetőbb lenne a vonakodása. Tény, beszédeinek gyakori eleme volt Irán agresszív rakétafegyverkezése és aggasztó regionális befolyás-térnyerése, ám mindez csak szöveg-érvényű, különben nem engedné el az egyezmény-kezét, s vele a befolyásolási lehetőséget. Különben elég aggasztó, amit Teherán tett csak Trump eddigi országlása alatt, mialatt a közös cselekvési tervet fűrészelte: a szíriai pro-Aszad befolyás szilárdítása, a jemeni hatásgyakorlás erősítése, az iraki kormányzat körüli működés, a javuló érdekkapcsolat Törökországgal, a közös érdek Oroszországgal, a választások után újraszilárduló hatás Libanonban. Ami aggodalmat kelt Teheránban: George W. Bush szankciói voltak tán a legkeményebbek, de azok sem mentek el addig, hogy iráni rezsimváltást forszírozzanak. Obama jelezte, tovább menne ezen az úton, de szándékai nem tárgyiasultak: az iráni ellenzék nem kapott többlet hangot, s ugyan a hisztériás és hisztériakeltő Ahmedinezsád-éra véget ért, a Rohani-éra sem ígért végzetes összecsapást a politikai maradiak és a haladók között, annak ellenére, hogy a keményvonalasok mélységesen utálták őt a nukleáris paktumért. Trump épp azt várja az iráni keményvonaltól, hogy menesszék Rohanit. Hogy ez megtörténik? Vagy igen, vagy nem. A nem azt jelenti, hogy Irán összébb zár a rezsim körül, és nagyobb ellenállásra lesz képes, illetve jobb túlélésre. Az igen azt jelentheti, hogy Rohani megy..., de ki jön utána? A hatalomváltási dinamikát nézve: volt egy keményvonalas/agresszív Ahmadinezsád, egy fazonírozott Rohani, most ismét a bekeményítés ideje jönne.

Az iráni külügyeket vezető Javad Zarif tárgyalása az EU külügyeiért felelő Federica Mogherinivel

 

Közben Javad Zarif iráni külügyminiszter egyezménymentő villámkörutat tett Kínában, Oroszországban, s Brüsszelben, ahol az EU külügyeit vezető Federica Mogherini is fogadta. Gondoljunk „csak” a szíriai ügyvitelre: mekkora közelítő erőt jelent a trumpi gesztus az eddig egymást csak érdekeik érvényesüléséig toleráló Teherán, Moszkva és Ankara számára. Mekkora tanulságot jelenthet az impulzus-politizálás azon észak-, és dél-koreaiak, kínaiak és japánok számára, akik ha nem is lelkesen, de türelmetlen-kíváncsian várják a június 12-i szingapúri Kim–Trump csúcsot! Milyen kiszámíthatóságot lehet elvárni az amerikai politizálástól, ha az iráni ügyvitel iránt torzan elkötelezett elnökre, külügyesére, és nemzetvédelmisére bízták a jeruzsálemi követség ügyét, a gázai és Golán-fennsíki ügyeket, mondjuk ki nyíltan: az izraeli-palesztin konfliktus kezelését? Netanyahunak jól jön mindez, szabadabban bombázhat Szíriában, közben senki sem figyel az ellene felhozott korrupciós vádakra, de az alagút végéről szembejöhet egy háború is Iránnal. Nem vagyok monomániás, nem istenítem az iráni nukleáris paktumot, még azt sem zárom ki, hogy egy amerikai-francia javított verzió megszületik (bár ezt miért lenne köteles Teherán elfogadni?), de minderre és sok minden másra rányomja a bélyegét a trumpi magatartás kiszámíthatatlansága.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!