TESZTnapló 1.

2018. 05. 23. 21:33

Megújulva, de a hagyományos gongütésre május 20-án elkezdődött a 11. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, a TESZT. Idén az előadások a kényelmetlen fogalmát járják körül. Huszonnégy előadás, számos ország művészei különböző nyelveken játszanak. Síkos halakról, a nacionalizmus értelmetlenségéről, a munkahelyi feszültségről, Krisztus és Szent Péter legendájáról szól Simon Judit fesztiválnaplójának első része.

 

Jól átvertek az időjósok, akik azt diktálták a netnek, hogy Temesváron május 20. és 27. között hűvös esős idő lesz. Ehhez képest, kellemes meleg van, süt a nap, lehet sétálni, a színház előtt cigarettázni, és ha a helyi rendőrség nem hepciás, akkor még sörözni is. Mert hát előadások között, után jól esnek ezek, na meg a jó beszélgetések.

Időjárás tehát rendben és nagyon rendben a fesztivál megújulása is.

A megújulás lényegében néhány meghatározó változást jelent. Távozott Gálovits Zoltán, a fesztivál művészeti igazgatója, aki a utóbbi években egymaga válogatta a meghívandó előadásokat. Balázs Attila a Csiky Gergely Színház és a TESZT igazgatója nyílt meghívást intézett a régió és az európai színházak felé. A jelentkezők közül egy szakemberek alkotta csapat válogatta ki a meglátásuk szerint a fesztivál témájához illő legjobb előadásokat, de olyan művészek is szerepelnek a programban, akiket Balázs Attila és csapata visszahívott.

Változott a szakmai beszélgetéseket vezető személye is. A TESZT elmúlt tíz évében Upor László dramaturg, fordító osztotta meg gondolatait estéről estére és beszélgetett az adott előadások alkotóival. Upor úgy döntött, nem kívánja folytatni az együttműködést a színházzal, elbúcsúzott a temesvári találkozótól. Idén Csáki Judit és Puskás Panni kritikusok vezetik avatottan és érdekesen a beszélgetéseket. Én nagyon élvezem kettejük bevezető dialógusát, és a kérdéseket, melyeket az alkotókhoz intéznek. Az első két napon a válaszok is frappánsak, meglepők voltak.

A szervezésben visszaállt a régi rend: mindenki pontosan tudja, mi a feladata és azt maximálisan teljesíti. Nagy dicséret az egész stábnak, különösképpen Orbán Enikőnek, Keresztes Franciskának, Mona Donicinak, Vass Arankának, valamint a társulat művészeinek a figyelmességért, türelemért és kedvességért, amivel körülveszik a meghívottakat.

 

Az abszurd életre kelt

A TESZT a gongütésen túl egy abszurd dráma bejelentésével kezdődött. Balázs Attila igazgató tudatta, hogy a koszovói társulat előadása elmarad, mert a pristinai színház művészei nem kaptak beutazási vízumot Romániába, ugyanis Bukarest nem ismeri el Koszovó államot. Eddig minden közbenjárás hiábavaló volt. A szituáció abszurditását fokozza, hogy az Előadás négy színésszel és néhány disznóval és néhány tehénnel és néhány lóval és egy miniszterelnökkel és egy Milka-tehénnel és néhány helyi és nemzetközi ellenőrző szervvel címet viselő előadásuk éppen a koszovói és az európai bürokrácia útvesztőjéről, a hivatalos papírók labirintusairól szól. Szóval Kafka és Ionesco egyben.

 

Afrim és Bosch

A hal a keresztény szimbolikában Jézus Krisztust jelenti, ami egy ógörög szójáték következménye. Átvitt értelmet is tulajdonítottak neki, mivel a Megváltó teste „lelki táplálékként” szolgálhat. A hal utalhat ugyanakkor egyes eredetileg halász foglalkozású apostolokra is.

Hieronymus Bosch festményeinek szimbolikájában viszont a hal a sátáni gonoszság jelképe.

A két jelképrendszer jelenik meg Radu Afrim Rabenthal előadásában. Jörg Graser inkább filmrendezőként ismert szerző szövege alapján készült előadás a szürreális és a groteszk ötvözete, álomkép vagy horrorparódia, az ösztönök, a szexualitás, az élet, a szerelem és a halál egymáshoz feszülése. Rabenthal és neje Heléna, a halszakács, a pincér, a hal síkossága és bűze, élve elfogyasztása, akár egy pogány rítusban, a vágy, az unaloműző kegyetlenség, a vér és mocsok, bohóctréfák, burleszk jelentek, Boch világát idéző színpadképek (díszlet: Irina Moscu) egy fergeteges játék kellékei: a halál játékáé.  „Játsszunk halált” – szól az első és az utolsó mondat (magyarra fordította: Szilágyi Mária). A nagyszerű Tokay Andrea, Bandi András Zsolt, Csata Zsolt mellett csupa jó alakítás. Afrim barokkosította a kortárs drámát, s lefordította egy egyszerre kegyetlen és mulatságos színpadi nyelvre.

Jelenet az Afrim rendezte Rabenthalból    Fotók: Bíró Márton, Petru Cojocaru

 

19. századi képződmény

„A nemzet a sikertelen emberek utolsó mentsége” – mondta a Jami körzet előadása után a rendező, Kokan Mladenovic. Azt is mondta a szakmai beszélgetésen, hogy a nemzet egy 19. századi fogalom, amiről úgy tesznek, mintha öröktől fogva létezett volna. A szerb-magyar-horvát koprodukcióban készült  Jami körzet alcíme: dokumentarista színházi előadás a világ legősibb nemzetéről. Majd a beszélgetésen elárulta, hogy áldokumentarista, hiszen a történetből semmi sem igaz, kitalálták a színészekkel, az improvizációkból Irena Bogavac írt színpadi szöveget. Az alaptörténet, hogy a szerb-horvát-bosnyák határon, Jamena faluban találnak egy ősember csontvázat, amelyre mindhárom ország igényt tart, mint bizonyítékra nemzetük ősi voltára, jelenlétére azon a területen. A média, az értelmiség, az iskola az őrjöngő nacionalizmus, az etnikai alapú gyűlölet fokozói.

A volt Jugoszlávia három nemzetállama. De mi a nemzet? Hol végződik a hazaszeretet, és hol kezdődik a gyűlöletkeltő, kirekesztő, mindenki mást elutasító nacionalizmus? – teszi fel a kérdést az előadás, és részben, de csak részben válaszol rá: ott, amikor a nemzet a bezárkózás és a felsőbbrendűség szinonimája lesz. Fegyver a demagóg, haszonleső politikusok kezében.

Európában egyre több ország kardoskodik a nemzetállam fogalmáért, a maguk megkülönböztetéséért, különb voltuk elismeréséért. Az irónia csúcsa, hogy a tudományos vizsgálat megmutatja, hogy a szerbek, bosnyákok, horvátok egy tőről fakadnak, a három nyelv is szinte azonos. A politika viszont nem a valós, hanem az alternatív tények szószólója, a nemzeti büszkeségre hivatkozva ontja az áligazságokat.

Három nagyszerű fiatal színésznő testesíti meg a három országot, melyek Jami körzetért, Jamanaért küzdenek életre-halálra, szóval és fegyverrel. Csakhogy a világ nem állt meg a 19. században, és Jami körzetet egy multinacionális cég turistalátványossággá változtatja, ahol a látogatók megcsodálhatják az ősemberek párzását. Kétlem, hogy véletlen műve lenne, hogy ugyanaz a három zseniális fiatal színésznő játssza az ősember maszkját viselő „színészeket”, mint akik a nemzetállamokat megtestesítették. Amúgy, minket, nézőket maszkban fogadnak, mint a turistákat.

Az előadás végén állva ünnepeltük az alkotókat, akik lesötétített színpadon fogadták volna a tapsot, ha a közönség soraiban nem villannak fel sorban a mobiltelefonok fényei, mintegy közösséget vállalva az előadással.

A már említett szakmai beszélgetésen Kokan Mladenovic rendező mindenkit megnyugtatott: bárkire vonatkozhat az előadás, ahol kijátsszák nemzeti kártyát. A szerbeknek, bosnyákoknak vagy horvátoknak nincs monopóliumuk a politikai idiotizmusra.

Isidora Simijonovic, Jelena Graovac, Nina Neskovic a Jami körzetben

 

A félelem bére

A félelem, a megalázottság, a zaklatás, a testi és lelki bántalmazás elfogadása nem kimondottan tesz jót a gerincnek, persze nem anatómiai értelemben. Lemenni kutyába – szó szerint – harcolni a koncért, a főnök elismeréséért, csekély jutalomért, centinyi előléptetésért. Így fest a szürke munkahelyen, a szürke öltönybe, illetve kosztümbe öltözött alkalmazottak egy munkanapja a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadásában. A kortárs német szerző, Ingrid Lausun Gerincbántalmak című színművét Veljko Micunovic állította színpadra.

A precizitás, a forma, a rend vegyül a közép-európai, balkáni ösztönösséggel, ami talán még kegyetlenebbé teszi azt a kapitalista világot, melyben az alkalmazott fogyóeszköz. Ebben a világban, az előadás szerint észrevétlenül lágyul a gerinc, szűnik meg az ön- és mások becsülése, felülír minden emberit a kenyérharc, az életbemaradás ösztöne. Ez a mai multik dominálta kapitalizmus. Az előadás alatt az a szállóigévé vált mondat jutott eszembe, hogy a kapitalizmus nem jó, de még nem találtak ki jobbat.

 

A harmadik napon megnéztem a felejthető Tótferi című előadást, amely három budapesti független színház koprodukciójában készült. Írta és rendezte Kárpáti Péter, aki amúgy remek dramaturg és drámaíró.    



Ez is érdekelheti...

TESZTnapló 2.
TESZTnapló 3.

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!