Macskásnak lenni

2020. 08. 27. 20:46

Macskásnak lenni egy másfajta életmódot jelent. Immár Antal Erika is azok közé tartozik, aki ezt nap mint nap megtapasztalja, megéli. Üdv a klubban!

 

Ha fél évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy az idén egy macskával gazdagodunk, biztos nem hiszem el. Sőt, még a gondolat ellen is tiltakozom, hogy nekünk állatunk legyen a lakásban. Se aranyhal, se kanári, vagy aranyhörcsög, vagy tengerimalac, hogy a macskáról vagy kutyáról ne is beszéljünk. Nem kell, piszkolnak, gondoskodni kell róluk, időt kell rájuk szentelni és nekünk időnk sincs erre, energiánk sincs, örülünk, ha magunkat el tudjuk látni és rendet tartunk a házban – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, ha néha, nagy ritkán A. szóbahozta a dolgot, hogy szeretne valamilyen állatot. Elfogadta az érveimet, nem is próbálkozott, csak egyszer-egyszer egy-egy sóhaj szakadt fel a kis szívéből, hogy „de jó lenne, ha lenne egy kiskutyám, vagy kismacskám”.

A járvány mindent megváltoztatott, felborította az életünket, más szokásaink lettek, átértékeltük a környzetünket, örülünk az apróságoknak, mindenben keressük a szépet. Ez egy közhelyes mondat, de ha belegondolunk, így is van. A lényeg, hogy a hosszú bezártság, a bizonytalanság, az elszigetelődés, a személyes kapcsolatok hiánya megváltoztatta a szokásainkat. Mikor A. azt mondta, „innen csak egy fehér-fekete kiscica hiányzik”, elgondolkodtam. „Szegénykém, milyen lehet neki most az osztálytársak, a tanci, a barátnők nélkül. Korábban tánciskolába járt, naponta szaladgált a játszótéren, biciklizett, görkorizott, barátnőket látogatott, hozzánk is mindig jött egy-két barátnő, bábszínházba jártunk, különböző rendezvényekre, és akkor most hirtelen mindez abbamaradt, ki tudja meddig... A telefon, a messenger, a whatsapp megfelelő eszköz ahhoz, hogy ne feledjék egymást, de mégiscsak jó volna egy kis szuszogó lélek, akivel személyes kapcsolatot ápolhat, akit szerethet a sajátos gyermeki szeretetével és aki viszontszereti őt a kis ártatlan módján. Hát így történt, hogy megbeszéltük, legyen macskánk. És az elhatározást a tett követte, érdeklődés, keresgélés, majd sorozatos egyeztetés ismeretlen kismacska-tulajdonosokkal, míg egy este egy cipősdobozban megérkezett a fekete-fehér kis szőrmók, kéthónapos nősténymacska, akinek azonnal a Juci nevet adtuk. Titok volt az új családtag, meglepetésnek szántuk, majdnem két hétig nem beszélhettünk róla, még utalást sem tettünk, senkinek nem árultuk el, nehogy valaki, figyelmetlenségből, szórakozottságból elárulja, hogy itthon egy kedves kis négylábú várja a kisgazdiját.

Állatorvoshoz mentünk másnap, 550 gramm volt a súlya, oltást kapott, féregtelenítőt, meghallgatták a szívét, jól dobogott, megnézték a fogát, a fülét, a szemét, mindent rendben találtak.

Aztán végre eljött a nagy találkozás pillanata is, a szerelem első látásra, a rácsodálkozás, amely azóta is tart: „el sem hiszem, hogy van nekem egy igazi, élő kiscicám!”

A következő állatorvosi látogatáson 720 grammot, majd már 1100-at nyomott ez az egyre elevenebb kis jószág. Most nem tudjuk mennyit nyom, de amikor a semmiből csak úgy játékosan a fejünkre ugrik, hirtelen azt sem tudjuk, mi történt, honnan jött a támadás. Kedves lény, aki a gyerekeket játszótársának tekinti, kergetőzik velük és támadja őket, rájuk ugrál, igazi kis ragadozóként viselkedik. Olvastam, hogy azt a személyt tartja a főnöknek, aki enni ad neki, az meg ki lenne más, mint én, aki érkezésének első percétől gondját viselem, babusgatom, simogatom. Hozzám szalad, ha valamitől, egy erős hangtól megijed, nekem dorombol, ha éhes, mellém bújik, ha álmos és nyugalomra vágyik.

Mondogatom, hogy Juci is egy gyerek, akit szeretni kell és gondoskodni róla, és akinek a legfontosabb a játék. Kedvence a parafadugó, vagy a tejesdoboz kupakja, amit meg tud ragadni a fogával, vagy a praclijával, viszi, leteszi, pofozza, megtámadja, elbújik előle, majd kezdi elölről az egészet. A kis, miniatűr gumi Shreket is imádja, órákig játszik vele, addig, amíg bepofozza a könyvespolc alá és hiába próbálja kipiszkálni a mellső lábaival, nem sikerül. A minap egy fakanállal szedtük ki az egyik kis műanyagjátékát, vele együtt több dugót is.

Macskásnak lenni egy másfajta életmódot jelent. Többé nincs állandó rend a lakásban, mert a négylábú kedvenc, ha szaladgál és ugrál, semmi nem marad a helyén, átrendezi a szobát, a munkaasztalt, felmászik a polcokra, rátapos a növényekre, belelefetyel a kint felejtett pohár vízbe vagy tejbe, megkóstolja a kekszet, vagy a vajas kenyeret és nem hallgat a tiltásra, ha a konyhaablakon ki akar nézni, akkor villámgyorsan ugrik fel az asztalra és onnan az ablakpárkányra. Azóta csukjuk a konyhaajtót, rendesen elpakoljuk az ebéd maradványait, azonnal eltesszük a tejet, a fasírtot, a kolbászt a hűtőszekrénybe.

Ja, és az sem érdekli, hogy nem szeretnénk, hogy az ágyunkban aludjon, mert ő ott alszik első perctől, ahol jól érzi magát. És az nem más, mint a gazdi közelsége.

Most nyaralni indulunk egy hétre, Jucit cicaszitterhez visszük, ahol az otthonihoz hasonló gondoskodásban részesül.

 

(Képünk illusztráció, nem Jucit ábrázolja.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!