Ötven éve tiporták el a Prágai tavaszt 1.

2018. 08. 20. 22:27

1968. augusztus 21-e hajnalán a Szovjetunió és négy csatlósa, a keletnémetek, a lengyelek, a bolgárok és a vonakodó Kádár vezette Magyarország fegyveres erői vetettek véget az Alexander Dubček-féle demokratikus fordulatnak. A Csehszlovákia elleni invázióra annak ötven éves évfordulóján Szilágyi Aladár összeállításával emlékezünk.

Bevonuló szovjet harckocsit „üdvözölnek” a csehszlovák főváros lakói egy vérfoltos zászlóval   Fotó: historytoday.com

 

„A Magyar Távirati Irodát illetékes helyen felhatalmazták a következõk közlésére: A szomszédos Csehszlovákia párt és állami személyiségeinek kérését teljesítve a Magyar Népköztársaság kormánya – együtt más szövetséges országokkal – segítséget nyújt – beleértve a fegyveres támogatást is a testvéri csehszlovák népnek a belső, szocializmus ellenes, valamint a külső, imperialista erők által létrehozott ellenforradalmi fordulat veszélyének elhárítása céljából.” – áll a hírügynükség 1968. augusztus 21-én reggel nyolc óra harminc perckor kiadott közleményében. A viszonylag rövid hivatalos szöveg volt hivatott tájékoztatni a magyar lakosságot arról, hogy Csehszlovákiában „olyan súlyos helyzet alakult ki, amely megsemmisítéssel fenyegette a szocialista vívmányokat”, ezért a Varsói Szerződés öt államának katonai alakulatai csehszlovák területre léptek. „Soha senkinek nem engedjük meg, hogy a szocialista közösség valamelyik tagját kiragadják sorainkból” – fejeződött be az egyébként hazugságoktól hemzsegő hivatalos tájékoztatás. Ugyan kik voltak azok a csehszlovák „párt és állami személyiségek”, akik „fegyveres támogatást” kértek?…

A nagyvilág népei – köztük a magyarok is – a nyugati rádióknak köszönhetően korábban, órákkal hamarabb értesült arról, hogy a Varsói Szerződés öt tagállama, Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, élen a Szovjetunióval augusztus huszadikán éjféltájt lerohanta Csehszlovákiát, katonai erővel indult a prágai tavasz eltiprására. Délutánra elkészült a szovjet hírügynökség, a TASZSZ közleménye arról, hogy mit is tartalmazott „Csehszlovákia párt és állami személyiségeinek kérése”. A moszkvai hírügynökségi anyagot természetesen szó szerint ismertette a magyar hírügynökség is.

Fél évvel a bevonulás előtt Kádárral Révkomáromban tárgyalt Dubcek. Nem hatott a győzködés    Fotó: Vigovszki Ferenc/MTI

 

Előzmények

Csehszlovákiában rendkívül lassan zajlott le a sztálinizmus felszámolása. Prágában állt a világ legmagasabb és legnagyobb tömegű, 1955-ben(!) emelt Sztálin szobra. A szobrot Csehszlovákia Kommunista Pártja döntése értelmében csak 1962-ben robbantották fel. Ugyanebben az esztendőben engedték szabadon a politikai foglyokat, s csak 1963-ban váltották le a sztálinista vezetői garnitúrához tartozó Viliam Široký miniszterelnököt és társait.

1967. január 1-jén vezették be a gazdaságirányítás átalakítását célzó intézkedéseket. A reformok célja a tervutasításos gazdaságirányítású rendszer decentralizálása és a szocialista gazdaság összehangolása a piaccal. Június 27. és 29. között a Csehszlovák Írószövetség IV. kongresszusán a küldöttek egy része nyíltan követelte a kultúra autonómiáját és keményen bírálta a kommunista párt erőszakos hatalmi módszereit. 1967 októberében Prágában az egyetemi hallgatók tüntettek. Jelszavukkal („Több fényt!”) egyszerre tiltakoztak a kollégiumok áldatlan létfeltételei és a párt konzervatív politikája ellen.

 

1967 decemberében Leonyid Brezsnyev főtitkár Prágába érkezett konzultációra. A párt élén történő vezetőcseréről úgy nyilatkozott, hogy ez a csehszlovákok belügye. A CSKP Központi Bizottsága december 19. és 21. között ülésezett. Alexander Dubček keményen bírálta Novotný politikáját. 1968. január 5-én Dubčeket választották meg a párt élére. Február 29-én felfüggesztették a cenzúrát, ekkor jelent meg a Literární Listy irodalmi lap, amely a változások szószólója lett. Március 22-én – erős szlovák nyomásra – lemondott Antonín Novotný államfő, helyére Ludvík Svobodát választották meg. A prágai tavasz hivatalos programjának a CSKP Akcióprogramja tekinthető, 1968. április 5-én fogadta el a párt Központi Bizottsága. Ezt nevezték az „emberarcú szocializmus” tervezetének. A dokumentumot neves értelmiségiek irányításával dolgozták ki. 1968. április 6-án reformer kormány alakult Oldřich Černík vezetésével.

 

1968. június 13-án a Csehszlovák Írószövetség lapja, a Literarni Listy megemlékezik Nagy Imréről kivégzésének 10. évfordulóján. Nagy Imre a lap szerint már 1955-ben olyan antisztálinista politikát folytatott, amely követendő a csehszlovák reformerek számára is. A magyar pártvezetés felháborodott a cikken. A folyóirat 1968. június 27-i számában Ludvik Vaculík író tollából megjelent a Kétezer szó című manifesztum. A politikai kiáltvány a csehszlovák társadalom egészét kívánta megszólítani, és a fennálló rendszer keretei között követelte a szocializmus átalakítását.

Nem véletlenül 1968. június 20-án kezdődött meg Csehszlovákia területén a Varsói Szerződés Šumava fedőnevű hadgyakorlata. A gyakorlatnak a tervek szerint június 30-án be kellett volna fejeződnie, de a csehszlovák vezetők minden tiltakozása ellenére ez nem történt meg. A Šumava valójában az augusztus 20-i katonai intervenció előkészítése volt. Július 14-15-én összeült az öt kommunista párt vezetősége, hogy megtárgyalja a csehszlovák eseményeket. A csehszlovák vezetés távollétében különösen a lengyel, a keletnémet és a bolgár vezetés ütött meg kemény hangot. Kádár János kitartott korábbi nézete mellett, mely szerint a csehszlovák események nem ellenforradalmiak, bár abba az irányba is elmozdulhatnak. Bízni kell a jelenlegi csehszlovák vezetésben, hogy meg tudja akadályozni egy ilyen helyzet előállását.

Július 29. és augusztus 2. között Ágcsernyőn zajlott le a legfelsőbb szintű csehszlovák-szovjet találkozó, amely az utolsó lökést adta Moszkvának ahhoz, hogy a csehszlovákiai reformfolyamatot haladéktalanul katonai erővel fojtsák el. Brezsnyev azt követelte Dubčektől, hogy a párt legfelsőbb vezetéséből távolítsa el a reformpárti hangadókat, zabolázza meg a cenzúra eltörlése után szabaddá vált csehszlovák sajtót, amely azokban a hónapokban nyíltan bírálta a Szovjetuniót és annak politikáját. Brezsnyev azt is követelte, hogy a csehszlovák vezetés tiltsa be azokat a szervezeteket, amelyek Moszkva szerint szocialistaellenesek.

Dubček több szovjet kérésre rábólintott, de teljesítésüket megpróbálta elodázni a szeptember elejére összehívott rendkívüli pártkongresszusra. Ágcsernyő után Pozsonyban találkozott a csehszlovák, a magyar, a bolgár, a lengyel, a keletnémet és a szovjet vezetés. A találkozóról kiadott közleményben szerepel, hogy a szocializmus védelme az összes szocialista ország közös feladata. Moszkva később az ágcsernyői csehszlovák-szovjet és a pozsonyi többoldalú találkozón elfogadott megegyezések megsértésével magyarázta, miért kellett 1968. augusztus 21-én a Varsói Szerződés öt tagállama hadseregeinek bevonulnia Csehszlovákiába, ami a Prágai Tavasz vívmányainak teljes felszámolásához vezetett.

Megsérült járművekkel próbálták a prágaiak eltorlaszolni a testvéri tankok útját   Fotó: solidarity.net.au

 

A „testvéri segítség”

Dubcek reformjai komoly támogatást hoztak a kommunista pártnak. Brezsnyev, a szomszédos Lengyelország és az NDK vezetői mégis attól tartottak, hogy a „prágai tavasz” az 1956-os magyarországi eseményekhez hasonló következménnyel jár majd. A csehszlovákiai fejlemények azért is aggasztóak voltak, mert 1968 nyarára a tömegek szemmel látható módon gyorsítani akarták a demokratikus átalakulást, miközben egyre hangosabbak lettek a szovjetellenes megnyilvánulások. Miután Dubček népszerűsége tetőpontján volt, ellenállt Brezsnyev és a Varsói Szerződés országai által küldött felszólításoknak – sőt, meg sem jelent a szervezet értekezletén –, a szovjet vezető attól tartott, hogy Csehszlovákia kilép a katonai szövetségből.

Jóllehet, Prágának nem állt szándékában a szakítás, hosszas egyeztetések után a Szovjetunió, Bulgária, Lengyelország, az NDK és Magyarország csapatai augusztus 20-án éjjel több ponton átlépték a csehszlovák határt. Az invázió 250 ezer emberrel indult meg, de 21-én és a későbbi napokban becslések szerint további 300 ezer katona érkezett a „rebellis” államba, hogy véget vessen Dubcek kormányzásának.

Miután a csehszlovák haderő nem tanúsított ellenállást, a Vörös Hadsereg és segédcsapatai az invázió második napjára az egész országot irányításuk alá vonták. A bevonulóknak egyedül a civilekkel gyűlt meg a bajuk, akik igyekeztek megzavarni a megszállókat, szabotálták a hadmozdulatokat, Prágában pedig vonakodtak átadni a középületeket. Becslések szerint a prágai tavasz leverése 137 áldozatot követelt, a meggyilkoltak mindegyike ellenálló polgári személy volt.

Az Ivan Pavlovsky tábornok vezette megszálló erők még augusztus 21-én a Szovjetunióba hurcolták Dubčeket, majd néhány nap múlva visszavitték, és utasították az általa épített rendszer békés lebontására. A Varsói Szerződés katonái egy hónapig, 1968. szeptember 20-ig állomásoztak Csehszlovákiában. Az „emberarcú szocializmus” rövid időszaka véget ért, a reformokat eltörölték, így a Szovjetunió kevesebb vérrel tudta érvényesíteni akaratát, mint 12 évvel korábban, Magyarországon. A folyamat 1969 áprilisában, Dubček lemondatása után lett teljes, amikor Gustav Husak lett a pártfőtitkár, és a „normalizáció” jelszavával megkezdődött egy újabb keményvonalas rendszer kiépítése.

 

A csehszlovákiai bevonulás augusztus 21-én kezdődött, de Brezsnyev már március 23-án kiadta a szovjet katonai vezérkarnak a parancsot, hogy készüljenek egy esetleges katonai akcióra. Felvetődött a kérdés, miért nem csak szovjet csapatok vonultak be Csehszlovákiába, miért volt szükség a Varsói Szerződés több tagállamára? Moszkva el akarta kerülni, hogy ugyanolyan hosszantartó nemzetközi nyomás nehezedjen a Szovjetunióra, mint az 1956-os magyar forradalom leverése után. „Fügefalevelet” szerettek volna felmutatni, azt hangsúlyozva, hogy az egyesített fegyveres erők közösen döntöttek a csehszlovák bevonulásról. A szovjetek – Románia kivételével(!) – az összes szocialista országot be akarták vonni. Kádár János többször megpróbálta meggyőzni a szovjet vezetést, hogy Romániára is szükség van, de Brezsnyev hajthatatlan volt. Magyarországnak nem volt választása, részt kellett vennie a bevonulásban. Kádárnak annyit sikerült elérnie, hogy csak egy csökkentett létszámú hadosztályt küldjön Magyarország.

Bebizonyosodott az is, hogy egy magyar katonatiszt 1968. augusztus 20-án kora este figyelmeztette Prágát, hogy a Varsói Szerződés hadseregei néhány órán belül megindítják a támadást Csehszlovákia ellen. Írásos dokumentum van az esetről: az akkori budapesti csehszlovák nagykövet jelentése. Az ismeretlen magyar katonatiszt információja az esti órákban eljutott Ludvík Svoboda csehszlovák köztársasági elnökhöz is, aki azonban nem adott hitelt neki.

(Folytatjuk)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!