Simon Judit: Oltomiglan napló 13.

2021. 01. 17. 22:02

Megjött az új esztendő, vele együtt a mindenévi remény: jobb lesz, mint az előző. 2021-nek nem nagy kihívás jobbnak lenni, úgyhogy, hátha tényleg. Látszik a fény az alagút végén, és én nagyon remélem, nem vonat világít, hanem az oltás megfékezi ezt a mindent leállító, felborító járványt. Addig is, engedve kedves barátaim unszolásának, naplót írok. Nem tudom, hány napig vagy hétig, esetleg hónapig tart, csak akkor zárom le, ha megkaptam a második szurit.

 

Ugyan eldöntöttem, hogy nem írok többet vírusról, oltásról, de muszáj megosztanom a tapasztalatomat. Ki-ki döntse el, hogy vicces vagy szomorú. Én végül nevettem, mert hiába is bosszankodnék, a helyzet nem változik.

Nem vagyok az IT Einsteinje, sem az online dolgok doktora, de elboldogulok a mindenféle platformokkal, szájtokkal. Egészen ügyesen kifizetem itthonról a számlákat, adókat, sikeresen vásárolok online.  

Pénteken, azaz a második oltási fázis első napján igyekeztem regisztrálni a romániai Covid platformra, hogy beoltsanak, lehetőleg minél hamarabb. Nekikészülődtem, elővettem a személyimet, hogy minden szám pontos legyen. Első lépéshez a nevemet tudom kívülről, a telefonszámomat és az e-mail címemet is. A személyiből puskáztam a többi szükségeset, úgymint személyi szám és személyi igazolvány szám. Eddig rendben van, megyünk tovább. Azaz én mennék, de a program, vagy mi neki a hivatalos neve, nem. Klikk ide, klikk oda, semmi. Tanácskozás a közösségi hálón a szintén regisztrálni akaró sorstársakkal. Oké, még vagy két klikk és tovább mozdul. Újabb ablakok jelennek meg, kitöltöm legjobb tudások szerint. Kéri ismét a telefonszámot és az e-mail címet. Beírom mindkettőt, és láss csodát, az e-mail címet nem fogadja el. Azt mondja, nem érvényes. Beírom újra, továbbra sem fogadja el, amit azért nem értek, mert kétszer már elfogadta. Kedves virtuális segítőim írták, most kellene megjelenjen a naptár, hogy kérjek vagy adjon a rendszer időpontot. Régen a rendszer elnyomott, most időpontot ad.

Naptár sehol, ellenben az egész mindenség visszaugrik az elejére, kezdhetem elölről. Kezdem, töltöm, nem fogadja ezt, majd azt, végül elfogadja ezt is, azt is. Megyek tovább, megjelenik egy táblázat, be kell írni, hogy miért is vagyok jogosult a második szakaszban oltást kapni. Mondom magamban, mert öreg vagyok és van néhány krónikus nyavalyám. Gondoltam én, de a gép nem úgy vélte, hogy bármilyen bajom is lenne. Beírtam, hogy kövér vagyok, visszaírta, hogy betegként nyilvántartásban nem vagyok, pedig én sosem titkoltam, mert úgyis látszik. A magas vérnyomás nincs a felsorolásban, akkor jöjjön a szív és érrendszer, jött az ablak is rögtön, ilyen bajom sincs a nyilvántartásuk szerint, sőt, az ereim sem szűkebbek a kelleténél. Megbeszéltem magammal, hogy ezek szerint fiatal vagyok és makkegészséges. Jó, de akkor mi a fenének szedek erre is, arra is gyógyszereket? Mert felírta a szakorvos. Most ki a balfék, a nyilvántartás vagy a szakorvos?

Jó, megyek tovább, újabb kattintás után megjelenik egy listaszerű ablak, amiben az szerepel, hogy regisztráltam, majd a személyi adataim, a telefon és a többi számom, e-mail címem, aztán az utolsó sorban: egészséges felnőtt, besorolva a harmadik szakaszba. Aztán semmi mozgás, se előre se hátra, kiléptem hát a programból és hosszas gondolkodás után a következőkre jutottam: szerintük azért nincs semmi bajom, mert sosem voltam kórházban, és gondolom, ezért nem kerültem bele a nyilvántartásba. Csak februárban töltöm be a 65. évemet, tehát még virgonc fiatal vagyok. Továbbá fogalmam sincs, hogy regisztráltam vagy sem, bekerülök az oltandók sorában vagy maradok a társadalomból kivetett pária.

A történetnek még nincs vége. Kedves, idős ismerősömnek mesélem, hogy nem tudom, de szerintem nem sikerült regisztrálnom. Mondja, neki összejött, sőt azt is tudja, hogy mikor és hol fogják beoltani. Jó neked, mondom egyszerre szomorúan és mérgesen, mert nagyon szeretnék már immunis lenni erre a szemét vírusra. Azt mondja a kedves hölgy, ne idegeskedjek, megpróbálja elintézni, hogy amikor őt oltják, kapjam meg én a vaccinát. Megírtam neki az adataimat, a számaimat és most várok. Ha sikerül soron kívül besírülni, elmesélem, hogyan zajlott. Addig türelmetlenül várok.

Közben meg figyelem, hogy sokan, akik eddig nagyon bizalmatlanok voltak a vakcinával, vagy vehemensen tiltakoztak az oltás ellen, most hirtelen azon háborognak, hogy csak később kerülnek sorra. Morognak azért, mert lassan megy, s hogy kevés az oltóközpont. Nem tudom, mitől változott meg a véleményük, lehet attól, hogy látják, senki nem hal bele, sőt meg sem betegszik, vagy attól tartanak, hogy oltatlanul nem lehet majd koncertre vagy focimeccsre járni. Végül nem is fontos, a lényeg, hogy rájöttek, célszerűbb megkapni, mint kimaradni.

Parászka Boróka írta a közösségi hálón: „Mondja a szovátai sípályán a síkölcsönző bá, hogy van egy új biznisz. Harminc lej egy felszerelés egész napra, de sokan tíz lejért kikölcsönzik a cuccot egy facebook fotó erejéig, és már adják is vissza. Voltak sízni, mindenki látta, mehetnek haza, küldetés teljesítve.” Erről eszembe jutott a kolozsvári barátném, akivel valamelyik színházi fesztiválon találkoztunk, és együtt ebédeltünk. Szép volt a kerthelyiség, jó a hangulatunk, mi sem néztünk ki rosszul, készítsünk hát egy szelfit. Készítettünk, és én megkértem, ne tegye ki a facebookra, mert ez magánélet. Beleegyezett persze, majd nevetve, nem kevés iróniával megjegyezte: lassan már csak azért élünk, hogy legyen amit kitenni a fácséra.

Tartok tőle, hogy noha viccnek szánta, komoly igazságra tapintott. Mintha számos embertársam nem tudná, vagy nem merné megélni a pillanatokat, a jó vagy rossz élményeket. Mintha folyamatosan az élete megerősítését várná. Lehet, nem így van, de innen én így látom.

Virtuális ölelés.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!