Simon Judit: Oltomiglan napló 18.

2021. 01. 31. 22:04

Megjött az új esztendő, vele együtt a mindenévi remény: jobb lesz, mint az előző. 2021-nek nem nagy kihívás jobbnak lenni, úgyhogy, hátha tényleg. Látszik a fény az alagút végén, és én nagyon remélem, nem vonat világít, hanem az oltás megfékezi ezt a mindent leállító, felborító járványt. Addig is, engedve kedves emberek unszolásának, naplót írok. Nem tudom, hány napig vagy hétig, esetleg hónapig tart, csak akkor zárom le, ha megkaptam a második szurit.

 

Komolyan mondom, nem tudom, hogy köszönjem meg az érdeklődést, a kérdéseket, persze azt is, hogy hiányzik a naplóm. Köszönöm, nagy-nagy örömöt szereztek nekem.

Pár napig nem írtam, ennek semmilyen más oka nem volt, mint az, hogy elfoglalt voltam. Nagy, szép és fontos meglepetésen dolgozunk a kollégáimmal, barátaimmal, időben szólok majd, hogy mi is az. Most újra itt vagyok, és remélem, már nem hagyok ki ennyit napot a beszámolók között.

A nagy hír az, hogy kaptam oltási időpontot, március 14-én adják az első Covid-szurit, mégpedig Vashkoszikláson, becenevén Ștei-en. Ott, Bihar megye délkeleti szegletében volt hely a legkorábban, és a barátaim jelezték, szívesen elvisznek és vissza is hoznak. A második oltás időpontja április 4-e, erre még rászámítunk egy hetet, ami azt jelenti, hogy bolondok havának 11. napján kiértem a járványalagútból. Mondanom sem kell, hogy alig várom.

Előre örülök a pusziknak, az öleléseknek, a baráti összejöveteleknek. Tudtommal az összes barátom sorra beoltatja magát, úgyhogy lehet majd gyülekezni.

Bevallom, titokban utazásra is gondolok, hátha nyáron újra láthatom a tengert valamerre.

Abban is nagyon reménykedem, hogy már kora nyáron lesznek színházi fesztiválok, meg remek előadások, meg kiállítások, és mi is szervezhetünk könyvbemutatókat sok-sok nézővel, érdeklődővel. Mi több, még vendégeket is hívhatunk és mi is mehetünk vendégségbe.

Szóval nagy terveim vannak oltás utánra, de előtte lesz a meglepetés, aminek nagyon lehet örülni.

Gondolom, a tegnapi bejegyzésből rájöttek, hogy voltam színházban. Elmondhatatlan érzés volt találkozni kedves emberekkel, beszélgetni velük, egy kupacban állni a Szigligeti Stúdió udvarán. Persze, maszkban, távolságot tartva, de így is jó volt.

Sajnos márciustól már nem gyűlhetünk ott össze, a színháznak szednie kell a sátorfáját, mert tatarozzák az épületet. A baj az, hogy az épület új tulajdonosa, az alapítvány, amely Magyar Házat szeretne létesíteni a Sonnenfeld palotából, nem hosszabbította meg a színház bérleti szerződését az udvari ingatlanra, ahol a stúdiótermek működnek. Úgyhogy nem biztos, hogy visszamehetnek a teátristák, az színház pénzén és közadakozásból épült földszinti és emeleti termekbe. Ezt is megírtam tegnap, és csak azért ismétlem, mert sokan kérdezték tőlem az új tulajdonos nevét. Úgy hívják, hogy Iskola Alapítvány, Kolozsváron van a székhelye. Arról nem tudok, hogy legalább egy váradi is lenne a vezetőségében, arról sem, hogy erről a kérdésről kezdemélnyeztek-e bármiféle nyilvános vitát, párbeszédet. Nem tudom elképzelni, hogy nincs lehetőség valamilyen kompromisszumra. Már csak azért is, mert mindeddig ez a hely volt a kultúra iránt is érdeklődő váradi magyar fiatalok és nem annyira fiatalok egyik legfontosabb találkozóhelye.

Olvasom, hogy hétre emelkedett a bukaresti korháztűz áldozatainak száma.  A Matei Bals az ország egyik legnagyobb kórháza, kirakatintézmény. Ha ez ott megtörténhetett, milyen körülmények lehetnek az ország többi egészségügyi intézményében? Piatra Neamțon tavaly ősszel gyulladt ki a kórház, ott is sokan életüket vesztették. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter tűzoltómódszerrel intézkedik, vagy legalábbis ígéri. Sem ő, sem Câțu kormányfő egy szóval sem mondta, hogy új kórházakat kellene építeni, vagy legalább a régieket korszerűsíteni.

Becsszó nem értem a bukaresti kórháztűz okának a magyarázatát. Azt mondják, a lélegeztetőgépek leterhelték a villanyhálózatot. Tessék? Eddig nem voltak ott korszerű, nagykapacitású gépek, orvosi felszerelések? Vagy csak sorban működtetik őket, nehogy kiugorjon a biztosíték? Számomra érthetetlen, hogy a nagy fejlesztési lázban annyi pénz sem jut a kórházakra, hogy korszerűsítsék a több évtizedes, már akkor sem a legszakszerűbben felépített épületeket. Toldoznak, foltoznak, örülnek az új gépeknek és közben omlik a vakolat, nincs fűtés a kórtermekben, nyáron a légkondiról ne is álmodjunk, minden ócska és elavult.  

Jó, nem folytatom, de lassan abszurdba megy át az egész romániai egyészségügy. Folyton az motoszkál a fejemben, hogy mi célszerűbb a többmillió lakosú fővárosnak: a nemzet katedrálisa, ami még mindig nyeli a pénzt vagy egy-két új, korszerűen felszerelt kórház? Mi célszerűbb egy megyeközpontban: az egészségügy kórházastól, sürgősségi ellátástól a kellő számú alkalmazottig, vagy a parkolóházak? Várom a válaszokat a döntéshozó hölgyektől és uraktól.

Most elvonulok a konyhába, mert fontos dolgom van: vacsorára megeszem a füstölhúsos krumplilevest.

Virtuális ölelés.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!