Tíz éve járják a saját útjaikat

2021. 01. 30. 21:41

Bármilyen sanyarú idők is járnak, mert bizony járnak, jól esik kizökkeni a hétköznapokból, és ünnepelni, ha éppen van mit. A Szigligeti Színháznak van is, meg nincs is oka az ünneplésre. Van, mert tavaly töltötte 120. évét a nagyváradi színház épülete, és a napokban tíz esztendős lett az önálló magyar színház. Simon Judit írása.

A jubileumi beszélgetés résztvevői, a színház korábbi és mai vezetői

 

A 120.-at Shakespeare Hamletjével ünnepelte a színház, a 10-et előadássorozattal, majd az önálló Szigligeti Színház születésnapján, január 27-én beszélgetéssel, olvasószínházzal idézték fel az alakulás pillanatait, és beszéltek a messze nem vidám jelenről.

Tíz évvel ezelőtt, ezen a napon a Bihar Megyei Tanács úgy döntött, hogy fontos dolog a kultúra, a színház, és igaz, hogy kemény háttéralkuk nyomán, de az akkori többség megszavazta, hogy egy intézményből két önálló színház alakuljon: a Szigligeti és a Regina Maria.

A Szigligeti Stúdió fehér termében Czvikker Katalin főigazgató, Novák Eszter, rendező a Szigligeti Társulat jelenlegi vezetője, Szabó K. István, rendező, aki az átalakuláskor vezette a társulatot, Dimény Levente színész, a Nagyvárad Táncegyüttes volt művészeti vezetője, Szabó Enikő-Ágnes, az együttes tánckarának jelenlegi vezetője, Botházy-Daróczi Réka, a Lilliput Társulat művészeti vezetője idézték fel, hogyan kezdődött az immár egyazon intézményhez tartozó három társulatnál a munka. A beszélgetésről igazoltan hiányzott Szőke Kavinszky András, aki az átalakulás idején vezette a Lilliput Társulatot.

A meghívottakat Bozsódi-Nagy Orsolya irodalmi titkár és Biró Árpád Levente kommunikációs felelős kérdezte, a válaszokból pedig kirajzolódtak az elmúlt tíz esztendő sikerei és zökkenői.

Mindenki a szépre emlékezett és ez így is van rendjén, hiszen új kezdet volt, amit néhányan életképtelennek tartottak, örülni kell tehát, hogy az intézmény működik, él, és ha most többfajta külső tényező miatt éppen nem is virul, de megy a maga útján. Ami fontos, hogy minden nehézség ellenére a társulatok sokkal jobb állapotban vannak, mint tíz évvel ezelőtt.

Szóba került persze a jelen is, amikor a Bihar Megyei Tanács elfelejtette, hogy a kultúra fontos dolog és egy tollvonással szüntetett meg negyven munkahelyet. Úgy tesz, mintha nem tudná, hogy a színház intézménye olyan gépezet, melyet egy kis csavar hiánya is kizökkenthet, nemhogy fontos feladatokat ellátó alkalmazottak hiánya.

Az idézett időszakban Czvikker Katalin főigazgató első körben Szabó K. Istvánnal, majd Novák Eszterrel, valamint munkatársaival addig ment, mondta, hogy a három társulatnak stúdióra van szüksége, hogy legyenek próbatermek és legyen hol előadást tartani, hogy sikerült felépíteni, kialakítani a Sonnenfeld palotában a Szigligeti Stúdiót. A színház bérleti szerződést kötött a tulajdonossal, és építkezni kezdett. Pályázott, spórolt, bevételt produkált, a váradiak pedig téglajegyeket vettek. Sokan adtak többet-kevesebbet, hogy megépüljön a stúdió. A nevük ott sorakozik a táblán a fehér terem falán. Következett az emelet, újabb pályázatok, megint spórolás, kunyerálás, és meglett a két, mind próbákra, mind előadásokra alkalmas újabb terem.

A tulaj a közelmúltban eladta a felújításra szoruló teljes épületet, a Sonnenfeld Palotát, s a vásárló szándéka Magyar Házat létesíteni. Ez akár öröm is lehetne, mégsem maradéktalanul az. Az új tulajdonos az újjáépítésre, tatarozásra hivatkozva, nem hosszabbította meg a színház szerződését, a teátristák márciusban pakolhatnak, mehetnek amerre a szemük lát. Azt ugyanis senki nem mondta nekik, mikor jöhetnek vissza, illetve mit foglalhatnak el abból, amit ők építettek, ha egyáltalán visszafogadják a színházat. És vajon mi lesz a téglajegyekkel?

Elképzelhető volt hát, hogy január 27-én, a Szigligeti Színház 10. évfordulóján utoljára játszott a társulat a Stúdióban.

A Szépélet című Czvikker-mű előadói, illetve középen a szerző az olvasószínházi bemutató után

 

Az olvasószínházzal szerzőt is avatottak a színészek és a közönség. A Szépélet című színművet Czvikker Katalin írta, aki főigazgatóként elvégezte a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem dramaturg, drámaírói és műfordítói szakokat. Több előadást jegyzett dramaturgként, ez az első színdarabja.

Novák Eszter megrendezte, Kardos M. Róbert, Fodor Réka, Gajai Ágnes, Kiss Csaba, Kovács Enikő, Fábián Enikő, Scurtu Dávid, Dobos Imre, Tasnádi-Sáhy Noémi briliánsan eljátszották.

A darab egy színház pénztárában játszódik, a két főszereplő a pénztárosnő és szervezőnő, a maguk sorsával, életével foglalkozik. Előbbinek mentős a férje, utóbbinak agresszív kamionos. A láthatatlan főszereplő a színház, minden szépségével, gondjával és bajával. Benne vannak ebben a darabban és előadásban az elmúlt időszak örömei és bánatai, kicsinyességei és nagyszerűségei.  

Novák szépen elemelte a történetet, a színészek szívből és hitelesen játszottak színházat a színházról, ami, Shakespeare óta tudja, az egész világ. „What a wonderful world” – énekelte Czvikker Lilla.

 

Fotók: Szigligeti Színház



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!