Simon Judit: Oltomiglan napló 2.

2021. 01. 03. 19:50

Megjött az új esztendő, vele együtt a mindenévi remény: jobb lesz, mint az előző. 2021-nek nem nagy kihívás jobbnak lenni, úgyhogy, hátha tényleg. Látszik a fény az alagút végén, és én nagyon remélem, nem vonat világít, hanem az oltás megfékezi ezt a mindent leállító, felborító járványt. Addig is, engedve kedves emberek unszolásának, naplót írok. Nem tudom, hány napig vagy hétig, esetleg hónapig tart, csak akkor zárom le, ha megkaptam a második szurit.

 

Meglehet, hogy jól kitoltam magammal és önökkel, amikor úgy döntöttem, hogy oltásig naplót írok. Ma ugyanis virtuálisan felmentem az oltáselőjegyzési platformra, szépen regisztráltam, és kiderült, egyelőre nem tudom jelezni, hogy tessék szíves lenni nekem is adni egy adaggal a vakcinából. Azt írja a honlap, hogy első körben az egészségügyi dolgozók iratkozhatnak fel, ami nagyon rendben van. A bajom a második körrel van, amikor az intézmények nyújthatják be az oltást igénylő alkalmazottak listáját. A harmadik körben jöhet be a lakosság, mi többiek, úgy egyben, de az a jelentkezési ablak még nincs is nyitva. Amennyiben rossz lapot nyitottam, vagy rosszul értelmeztem, szépen kérem, jelezzék.

Apropó oltás. Izraelben már több mint egymillió embert beoltottak, a lakosság több mint egytizedét. Igaz, ahol egy háztartásban több személy várt a szurira, oda elment egy orvos vagy asszisztens, nem kellett az egész családnak elvándorolni a kijelölt rendelőbe, oltási sátorba. Náluk úgy működik, hogy egyidejűleg oltják az egészségügyben, a tanügyben dolgozókat, valamint a fokozottan veszélyeztetett állampolgárokat.

Háziorvosként dolgozó izraeli barátnőmet az elsők között oltották. Elmesélte, hogy fájt neki a szúrás helye, de egy kis jegelés után elmúlt. Lett hőemelkedése, meg fejfájása, viszont másnap reggelre ezek is elmúltak, úgyhogy bement a rendelőbe dolgozni. Az unokatesóm hetvenvalahány éves férje két szívinfarktus után különösen veszélyeztetettnek számít, úgyhogy őt is beoltották. Neki a hasa ment úgy fél napig, más panasza nem volt.

Nem fogják kitalálni, kivel beszélgettem ma délelőtt: Bayer Ilona tévés újságíró, íróval. Az én korosztályom, de a nálam fiatalabbak is biztos emlékeznek rá az 1990. előtti tévéhíradókból és számos más műsorból.  Közös barátnőnk, Márványi Bánhidi Emese oldalán „jöttünk össze”, ma hívtuk egymást messengeren. Nagyon kellemes beszélgetés volt, ami abból indult, hogy vannak kételyei az oltással kapcsolatban, de mindenképpen beadatja, hiszen nagyon szeretné látni az unokáit. Megegyeztünk abban, hogy lehet Ausztriába beengednék, de Japánba biztos nem utazhat majd oltási igazolvány nélkül. Elsőre nem értettem, miért éppen Japánba, Kobéba szeretne menni, aztán kiderült: ott él az egyik lánya a férjével és gyermekével. Persze minden lehetséges eszközön tartja a kapcsolatot a két külföldön élő gyermekével, meg a magyarországival is, de nagyon vágyik, hogy végre megölelhesse őket. Elmondta, könyvet írt arról, hogyan lett Japánban anyós.

Ilona felelevenítette a váradi emlékeit, mesélt temesvári családi kötődéseiről, de bevallotta, rég nem járt erre, bár nagyon szívesen jönne. Persze, azonnal meghívtam Váradra, és ha minden jól sikerül, a könyvét is bemutatjuk.

Fogalmam nincs, hogyan tudnám megköszönni a számos jó szót, kommentet, barátságos emotikont, amit kaptam az első naplóbejegyzés után. Ezek szebbé teszik a napjaimat. Kimondhatatlan öröm, hogy olvasnak! Köszönöm.

Jut eszembe, mialatt én szőnyeg alatt tengődtem, összejött Romániában a parlamenti többség, megalakult a koalíciós kormány, várjuk, kik lesznek az államtitkárok, kinek és hol jut prefektusi állás. Erről majd csak holnap gondolkodom és írok. Vagy holnap sem, ha egy jobb téma elsodorja.

Virtuális ölelés.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!