Simon Judit: Oltomiglan napló 28.

2021. 02. 27. 22:37

Megjött az új esztendő, vele együtt a mindenévi remény: jobb lesz, mint az előző. 2021-nek nem nagy kihívás jobbnak lenni, úgyhogy, hátha tényleg. Látszik a fény az alagút végén, és én nagyon remélem, nem vonat világít, hanem az oltás megfékezi ezt a mindent leállító, felborító járványt. Addig is, engedve kedves emberek unszolásának, naplót írok. Nem tudom, hány napig vagy hétig, esetleg hónapig tart, csak akkor zárom le, ha megkaptam a második szurit.

 

Úgy döntöttem, hogy fokozatosan visszakaparintom az ezelőtti életemet. Az oltásig lassabban és óvatosan, aztán meg gyorsabban és kevésbé óvatosan. A legjobban az hiányzik, hogy kedves emberek jöjjenek hozzám. Néha megszegem a szabályokat és meghívok barátokat, persze csak egyesével, kettesével egyelőre. Szánt szándékom ugyanis, hogy az oltások után bulit rendezek és rengeteg embert hívok meg, vagy megyek velük kocsmába, ha már nyitva lesznek. A kerthelyiségeket biztos nem zárják be, és áprilisban már szép, meleg tavasz lesz, úgyhogy hajrá, alig várom.

Tegnap két nagyon kedves színésznő volt nálam, és úgy elrepült az idő, hogy változatos, ízes magyar káromkodásokkal szidtam a kijárási tilalmat, amiért tíz után már menniük kellett.

Úgy volt, hogy Zoomon könyvbemutatót tartunk a lakásomon, Firtos Edit és Kovács Enikő vállalták, részleteket olvasnak fel a kötetből. Sajnos a szerző betegsége miatt halasztanunk kellett az irodalmi eseményt, de nem akartam lemondani a két barátnőm tásaságáról. Nagy örömömre mindketten eljöttek, kaptam tőlük gyönyörű virágokat, finom bonbonokat, sőt Edit még házi készítésű isteni édességgel is meglepett. Ültünk hármasban, eszegettünk, beszélgettünk, nevettünk, mondhatnánk semmi különös, mégis annyira szép és jó volt, hogy muszáj megismételni, még akkor is, ha állítólag megérkezett a járvány harmadik hulláma.

Ma bementem a központba kicsit szétnézni, és gratuláltam magamnak, hogy kiköltöztem a telepre. A régi utcámat pár hónappal ezelőtt teljesen feltúrták, jó ideig pallókon lehetett csak közlekedni a hepék és hupák között, mert a Körös-partra nyíló hátsó kijáratot is eltorlaszolták a valamilyen vezetékeknek szánt gödrök. Utóbbit befejezték, hátulról már be lehet jutni a régi házból lett múzeumba, de a főbejárat még mindig megközelíthetetlen. Szerencsére volt rajtam maszk és nem látszott, hogy elnevettem magam, amikor elképzeltem, amint Arany János vörös rébékjei egyensúlyoztak a pallókon, vagy esek hasra valamelyik hepén. Akkor nem önként maradtam volna bezárva, hanem muszájból, mert nem lett volna merre kimennem a házból, akik az ellátmányokat hozták, azok meg befelé jövet ütköztek volna a korszerűsítés akadályaiba. Szóval, jó, hogy már nem ott lakom.

A Bémer tér (P-ta Ferdinand) munkálatait e hó végére kellene befejezni, de semmi nem belőle, mert várják a két nagyméretű transzformátort, amit a föld alatt kell elhelyezni a színház mögött és a Szent László híd mellett. Kiderült, hogy az áramot előállító és szolgáltató vállalat felbontotta a szerződést az alvállalkozóval, amelyik szállította volna a transzformátort. Az új és ifjú polgármester állítólag könyörgött a villanyosoknak, de nem jár sikerrel. Halasztást kell kérni az Uniótól, mert az nem csak pénzt ad, de határidőket is szab, ki kell írni újabb versenytárgyalást a transzformátorállomás megvásárlására. Addig pedig ott tátonganak a gödrök, ki tudja, meddig.

Amerikával ellentétben, Európában nem annyira jó üzlet a válás. Az Egyesült Államokban a volt feleség és egy ügyes ügyvéd a gatyáját is leperelheti az exről, ha bizonyítja, és az esetek nagy többségében bizonyítja, hogy több évtizeden át, ő, az asszony látta el a háztartási feladatokat, s ha nem dolgozott, akkor pláné sok pénzre számíthat, jobb esetben a közös házra is.

Egy portugál asszony úgy gondolta, hogy kifizetteti a volt férjével a rápazarolt 30 évnyi házimunkát. A kivárosi bíróság úgy döntött, hogy ezért nem jár fizetség, mert ez az asszony „természetes kötelessége”. Az asszony viszont nem így gondolta, fellebbezett, ő ugyanis 240 ezer euróra taksálta a 30 évi házimunkát, plusz gyereknevelést. A fellebbviteli bíróságon megnyerte a pert, de „mindössze” 60782 euró fizetséget ítélnek meg neki. A volt férje megtámadta az ítéletet, de a legfelsőbb bíróság jogerősen az asszonynak adott igazat, mert a háztartási munkának is van gazdasági értéke. A megítélt összeg nem változott, a bíróság az évi minimálbért megszorozta tizenkettővel, az eredményt pedig harminccal. Ebből levonták, amit három évtized alatt az asszony magára költött és így jött ki a nem egészen 61 ezer euró, amit a férjnek záros határidőn belül kell ki kell fizetni.

Hát így meg ez manapság Portugáliában. Nálunk vajon mennyire taksálják a házimunkát?

Virtuális ölelés.

  



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!