Simon Judit: Oltomiglan napló 4.

2021. 01. 05. 22:16

Megjött az új esztendő, vele együtt a mindenévi remény: jobb lesz, mint az előző. 2021-nek nem nagy kihívás jobbnak lenni, úgyhogy, hátha tényleg. Látszik a fény az alagút végén, és én nagyon remélem, nem vonat világít, hanem az oltás megfékezi ezt a mindent leállító, felborító járványt. Addig is, engedve kedves emberek unszolásának, naplót írok. Nem tudom, hány napig vagy hétig, esetleg hónapig tart, csak akkor zárom le, ha megkaptam a második szurit.

Minden hallott és látott marhaság ellenére, ma szomorú voltam. Hét éve, hogy barátném, Kinde Annamária elköltözött a Parnasszusra. Jeles költő és publicista, a közösségért tevő ember volt, számos kötete jelent meg, díjakkal ismerték el nagyságát. Nekem viszont, amióta elment, a barátném hiányzik. A beszélgetőtársam, a pajtásom, akivel sok-sok évtizedig együtt játszottunk életet. Persze, tudom, a műveiben él tovább, de sosem ebédelünk már együtt. Sosem kacsintunk össze, sosem vitatkozunk, nevetünk együtt. Forgattam a köteteit, és emlékeztem, melyik vers, könyv, mikor és hogyan született. Nagyon büszke vagyok, hogy tanúja lehettem, annak, ahogy alkotott, és nagyon szomorú, mert soha többé.

Sokat tanultam tőle, noha nem mindig figyeltem kellőképpen. Egyidősök vagyunk, nem hittem, hogy ilyen hamar lezárja az életművét, és elmegy, holott még maradnia kellett volna. Többször kérdeztem magamtól, vajon mit szólna a járványhoz, hogy viselné el a közösség hiányát, hogy fogalmazná meg verseben, prózában, mindazt, amiben most élünk? Biztos, hogy ezzel kapcsolatban is nagyszerűeket írna, biztos, bátorítanánk egymást. Választ nem fogalmazok, mert ő sokkal jobban átlátná, sokkal másképpen értelmezné, mint én teszem. Sokban különböztünk. Ő mindig a magasban szállt és mélyen gondolkodott, én mindig akkor és ott, földhözragadtan. A holnapot kutatta, én a mát ünnepeltem.

Biztos megszidna, hogy érzelgős vagyok, hogy ezt nem így kell. Én nem tudom másképpen. A hiány és a szeretet nem múlik.

Annában, a gyönyörű, tehetséges, sikeres lányában egyre többet fedezek fel a barátnőmből: a gondolati mélységeket, az érdeklődést, a művészi hajlamot, az okosságot, műveltséget. Anna olyan, amilyennek Annamari megálmodta, hogy lesz a leánya.

Bocsánat, de ma mással nem tudok foglalkozni. Idemásolom egyik kedvenc Kinde versemet, legyen a mai nap az övé, a miénk hármunké.

 

Saját magánya

Veszélyes hellyé válik a pályaudvar,

amikor bezárul minden elmenések útja.

Ott tolonganak mind a kísértetek,

akik már halottan érkeztek meg

távoli, új hazákba onnét.

 

Nem menj oda, lelked ne küldd oda,

ne vedd magadra szenvedéseik,

hisz nem tiéd.

Akinek köze volt hozzájuk,

az sem te vagy már,

s akihez közöd volt valaha,

velük halott.

 

Ki-ki élete vállalása

saját halála,

saját temetője,

arca, magánya.

 

 

Virtuális ölelés.

 

Fotó: Szűcs László



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!