Simon Judit: Oltomiglan napló 5.

2021. 01. 06. 21:31

Megjött az új esztendő, vele együtt a mindenévi remény: jobb lesz, mint az előző. 2021-nek nem nagy kihívás jobbnak lenni, úgyhogy, hátha tényleg. Látszik a fény az alagút végén, és én nagyon remélem, nem vonat világít, hanem az oltás megfékezi ezt a mindent leállító, felborító járványt. Addig is, engedve kedves emberek unszolásának, naplót írok. Nem tudom, hány napig vagy hétig, esetleg hónapig tart, csak akkor zárom le, ha megkaptam a második szurit.

 

Magyarázza el nekem valaki, mi a helyzet ezekkel a török szappanoperákkal. Elárasztották a romániai és magyarországi kereskedelmi csatornákat, de még a közszolgálatikat sem kímélték. Vajon ingyen osztogatják a különböző országoknak, vagy olyan olcsón vesztegetik, hogy még a brazil giccseknél is jobban megéri? Belepillantottam az egyikbe, csatornát váltottam, azt hittem ugyanazt látom, de nem, másik török opus hömpölygött, a harmadikon is törökök szenvedtek. A szép nők és jóképű férfiak sem emelik a minőséget.

A CNN-en és a többi tengeren túli csatornán amerikai szappanoperát közvetítenek. Az érdekesebb, mint a török mesék, részint, mert a valóságról szól, részint, mert kis túlzással élet-halál kérdésekről. Tragikomikus, hogy Donald Trump képtelen elfogadni, demokrata ellenfele nyerte a választásokat. Nem akarja elhinni, hogy vesztett, hogy az Egyesült Államok polgárainak többsége úgy döntött: költözzön ki a Fehér Házból, hagyja el örökre az ovális irodát. Úgy viselkedik, mint a hülyegyerek, aki nem tudja megérteni, hogy csak kölcsön kapta a játékot, most már vissza kell adni. Innen úgy néz ki, hogy egy polgárháború sem volna nagy ár számára, csak elnök maradhasson. (Lám, estére a Kapitólium kupolája alatt flangálhattak a trumpista tüntetők.) Már kevés kivétellel a párttársai sem támogatják az elnök ámokfutását. Én csak azt nem értem, hogy a családja miért nem magyarázza el neki, hogy mi történt, vagy miért nem hívnak hozzá orvost. Úgy tudom, hogy a közveszélyesen tomboló egyéneket kórházba szállítják. Reméljük, huszadikán nagyobb baj nélkül ér véget a Trump-sorozat.

Magyari Sára hívott ma telefonon. Örültem, hogy hallom a kedves, okos, tehetséges egyetemi tanárt. Beszélgettünk mindenféléről, még főzésről is. Saci főzni is remekül tud, sőt szeret is, velem ellentétben.

A tegnapi tapasztalat viszont ma főzésre kényszerített. Rendeltem ennivalót, mondta a gép, ok, fél óra múlva érkezik. Majd tíz perc múlva közölte: bocsi, mégse, mert a vendéglő, ahonnan kértem, nagyon elfoglalt. Mi lehet a dolga, minthogy kaját készítsen? Mindegy, rendeltem a kedvenc vendéglőmből rántott csirkeszárnyat szalmakrumplival. Hamar megérkezett, még meleg volt, de a krumpli félig nyersen tocsogott a fáradt olajban. Nem baj, gondoltam, megeszem a szárnyakat itthoni savanyúkáposztával. Kettőt betoltam, a harmadik viszont romlott volt. Konkrétan büdös. Vágtam ki az összes többit is a szemétbe, és eldöntöttem: tetszik, nem tetszik, főzni kell itthon, mert attól biztos nem kapok sárgaságot, legfeljebb eperohamot, de azt már megszoktam.

Azt mondják, hogy teljesen biztonságos lakóparkban élek. Én is azt hittem, egészem máig. Levittem a szemetet, már messziről láttam, hogy üresek a kukák, nagyszerű, nem támadnak rám a legyek. Ahogy ügyetlenkedtem a vasajtót nyitó kártyával, a semmiből előbukkant egy suhanc és elkapta mellőlem a szemeteszacskót. Rendesen megijedtem, de amikor megköszönte, elnevettem magam és utánaszóltam, vigye a másikat is, mert abban maradék sütik vannak. Visszajött, elvette, megköszönte és visszaadta a másikat. A szembejövő szomszéd furcsán nézett rám, hogy magamban röhögök.

Köszönöm mindenkinek a szép szavakat, a megemlékezést Kinde Annamáriáról.

Virtuális ölelés.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!