Simon Judit: Vesztegzár-napló

2020. 03. 18. 08:53

Barátaim biztatására, úgy döntöttem, hogy megpróbálok két hétig, egy karantén idejéig egyedül a lakásban maradni. Azaz nem kilépni a bejárati ajtón. S ha már itthon vagyok, gondoltam, legyek divatos: naponta írjak valami jegyzetfélét. Valami jókedvűt, ha sikerül, vicceset. Semmi vírusjelentés, semmi ilyen-olyan statisztika. Mondhatnánk, lejegyzem és megosztom a csacskaságokat, amik eszembe jutnak az önkéntes elvonulás egyedüllétében.

 

Mikor éppen kezdtem megelégedni magammal, hogy lám, milyen szófogadó vagyok, rájöttem, miért győzköd a háziorvosom, kérik a fiatal barátaim, hogy maradjak itthon, ne menjek még a sarki boltba sem: mert öreg vagyok. Mit mondjak, rögtön elmúlt a jókedvem.  

Persze, ők nem mondtak olyat, hogy banya létedre ne flangálj, hanem azt, hogy a dohányosokra hamarabb és veszélyesebben ragad a vírus. Áhá.

Alighogy kezdtem belenyugodni, hogy egy dolog, amint érzek és más dolog, ami van, rájöttem, rosszul jön ki az elvonulásom lépése. Ezen a héten lenne esedékes a fodrász, amit szintén le kell mondjak, ha nem akarom megszegni a magamnak tett ígéretet. Ennek következményei: 1.nem teszem az ablakba, amit a fodrásznőmtől hallani fogok; 2. pár nap múlva úgy nézek ki, hogy ha kergetnek, akkor sem megyek emberek közé.

 

Első nap (március 17., kedd)

Rosszul, nagyon rosszul kezdődött a nap: reggel jött telefonon a hír, hogy távozott közülünk Szilágyi Ali, a hetvenkedő riporter, nagyszerű újságíró, filozófus, esszéíró. Drága kolléga, akit mindenki szeretett, akinek mindenkihez volt egy jó szava. Kétlábon járó lexikon, polihisztor.

Egész nap ebből a szomorúságból próbáltam kivakarni magam.

Dolgozni nem sikerült, Alika és a többi kedves elment felé repültek a gondolataim. Hallgattam, olvastam a híreket, hát semmi jó, nem ide illő. Lásd fennebb, miért.

Úgy gondolom, hogy a vesztegzár akkor teljes, ha kaját sem rendelek haza. Ebből következik, hogy főzni kellett. Ne tessék valami nagy menűsort elképzelni, nem. Köménymagleves pirított kenyérkockákkal, szalmakrumpli és lisztben sült karaj. Hamar elkészültem, büszkén készültem ebédelni, de körülnéztem a konyhába. Nem kellett volna. A mosogató tele mosatlannal, a tűzhely úszik az olajban, a munkapad koszos.

Sorsot húztam: ebéd vagy takarítás. Kitalálták: az ebéd jött ki, legalább nem hűlt ki a krumpli.

A takarítást később nem úsztam meg. Rájöttem, miért: nem szeretek főzni.

Este megnéztem online a Mohácsi testvérek Velencei kalmárját. Kemény, felkavaró, napjaink problematikájára kihegyezett előadás.

Megint szomorú vagyok. Jó éjt mindenkinek.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!