Simon Judit: Vesztegzár-napló 12.

2020. 03. 28. 20:49

Barátaim biztatására, úgy döntöttem, megpróbálok két hétig, egy karantén idejéig egyedül a lakásban maradni. Azaz nem kilépni a bejárati ajtón. S ha már itthon vagyok, gondoltam, legyek divatos: naponta írjak valami jegyzetfélét. Valami jókedvűt, ha sikerül, vicceset. Semmi vírusjelentés, semmi ilyen-olyan statisztika. Mondhatnánk, lejegyzem és megosztom a csacskaságokat, amik eszembe jutnak az önkéntes elvonulás egyedüllétében.

 

Tizenkettedik nap (március 28., szombat)

 

Tegnap volt a színházak világnapja, megnéztem a nagyváradi Szigligeti Színház Liliomfi előadását. Keresztes Attila rendezte, és pont annyira élveztem, mint amikor a színházban láttam. Még ma reggel is jókedvem volt tőle. A teraszon kávéztam, gyönyörűen és melegen sütött a nap. Jön a tavasz. Megállíthatatlanul.

Kicsit alább hagyott a jókedvem, amikor visszamentem a konyhába. Rendes kupleráj van ott, nem tesz jót neki, hogy én főzök. Juszt sem takarítottam, nem is mosogattam. Nekifogtam kaját készíteni.

A tegnapi borsóleves ma is ehető. Másodiknak lett rántott csirkemell, tarhonyával és savanyúsággal.

A tejbegríz vacsorára készült. Ne tessék nevetni, én szeretem. Beszórom cukros kakaóporral. Higgyék el, finom.

Mivel ma sem csinosítottam ki magam, nem mehettem le a szeméttel, az meg semmi áron nem akar magában lesétálni. Ebből az is kiderül, hogy lépcsőt sem másztam. Lusta vagyok, sőt, egyre lustább.

Azt hiszem, jól kitoltam magammal. Amikor szobabiciklit kunyeráltam, temesvári édes barátom, Macsi küldött egy linket, hogy hol lehet steppert vásárolni és milyet. Képet is küldött egyről, amit a felesége használ. Ildikó nagyon csinos nő, ráadásul okos is, úgyhogy én rendeltem steppert. Ez olyan szerkezet, amivel az ember úgy tesz, mintha sétálna. Állítólag méri a lépések és kilométerek számat. Meglátjuk, hétfőn kell, hogy szállítsák.

Jót trécseltem ma Emeskével és Péterrel. Bánhidi Emese és Márványi Péter újságírók, régi barátaim. Társaságunkhoz tizenvalahány éve csatlakozott Dóri, a kislányuk. Nagyon szeretem őket és ők is szeretnek engem. Márványiékat Erdély-szerte mindenki ismeri, sok évet éltek Marosvásárhelyen. Nemrégiben közös könyvüket mutatták többek között Váradon is. Nemrég költöztek vidéki kertes házukba, most oda vonultak el a világtól. Mindketten sok éve otthon dolgoznak, hogy miért kellett eljönniük a magyarországi közszolgálati rádiótól illetve televíziótól, most nem részletezem. Tény, hogy nekik természetes, folyamatosan együtt vannak. Amióta Pesten is bezárták az iskolákat, Dóri is csatlakozott hozzájuk. Azt hiszem, ők igazán boldog család, meg igazán jó emberek. Sok szép napot töltöttünk együtt náluk, majd nálam is. A barátságunkat nem törte meg sem a távolság, sem az, ha valamelyikünknek éppen nem úgy futott a szekere, ahogy szerettük volna. Ma beszélgettünk mindenféléről. Elmondtam, hogy bizony elbőgtem magam Emeske tavaszról írt jegyzetén. Persze politizáltunk is, de azt nem írom ide. Csevegtünk a tavaszról, elmondta, szépül megint a kis kert, és milyen jó oda kiülni a napsütésbe. Sokat nevettünk is.

Rájöttem, hogy ha nem akarok elkeseredni a pandémiáról szóló hírektől, jobban odafigyelek a politikára. Azon még a nehéz időkben is lehet röhögni. Minap, amíg elkészítettem az ebédet, lemondatták az egészségügyminisztert. Amíg kifőtt a teavíz, kinevezték az utódját. Hétvégeken azzal akarják a lakosságot benn tartani az otthonukban, hogy délután ötkor meg este kilenckor a rendőrautókból zengetik a nemzeti himnuszt.

Most már csak azt nem tudom, hogy holnap hajnaltól lesz vagy sem nyári időszámítás. Majd a laptop megmondja.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!