Simon Judit: Vesztegzár-napló 20.

2020. 04. 05. 21:08

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Huszadik nap (április 5., vasárnap)

 

Ma a rendőrség ébresztett. Nem, nem csengetett be hozzám, hanem az autójuk végighajtott a telepen, és az ablakom alatt zendített rá a felhívásra, hogy maradjon mindenki otthon, vigyázzon magára és a többiekre. Vagy valami ilyesmit ordított vasárnap reggel kilenc óra körül. Alapállásból utálom, hogy cirkálnak és felszólítanak, most, hogy felköltöttek, kimondottan dühös vagyok. Többen kimentünk szentségelni a teraszra.

Ha már felkeltem, kivonultam kávézni, de még hűvös volt, nekiálltam taposni a stepper gépet, közben néztem a híreket a tévében. Semmi jót nem mondtak, talán annyi, hogy halasztják a hitelek és a számlák befizetésének határidejét. Vissza a teraszra kávézni, már jó melegen sütött nap, de a lábaim reszkettek.

Elővettem a hajfestéket, kezdtem kisilabizálni a használati utasítást. Jó apró betűk, rajzok. Próbáltam eligazodni. Kiderül, hogy a hajfestéket, mind számtalan más szépészeti cikket fiataloknak találták ki. Mert a lepedőnyi papíron az áll, hogy ha a gyökereknél megjelenik az eredeti hajszín, akkor ügyesen csíkot kell oda húzni. És ha az egész fejeden, főleg az arcodnál fehéren villog a hajad, akkor mi van? Na, erre nincs válasz. Felsorol azonban mindenféle allergiás tünetet, ha esetleg. Nem jutottam egyről a kettőre, szépen visszatettem a festéket a fürdőszobaszekrénybe. Ráérek, holnap sem megyek sehová.

Ellenben szép tavaszi ruhába öltöztem, kibontottam egy vadiúj harisnyát, ügyesen megfésülködtem, kifestettem a szemem, tavaszi cipőt húztam, ami színben illeszkedett a ruhámhoz, vállamra kanyarítottam a virágos stólát és… És levonultam a kukához. Találkoztam egy telepbeli futó ismerőssel, a hölgy is talpig elegánsan ment a kisboltba kenyérért. Elnevettünk magunkat, jó távol egymástól vicceltünk azon, ki hová készül ilyen szépen felöltözve. Ő lifttel ment a harmadikra, én gyalog az ötödikre, ami ugye hét.

Magamról és a holmijaimról leparancsoltam a vírusokat. Esküszöm, az emeletek megmászása nem annyira fárasztó, mint a sarokban a sétálás a stepperen.

Olyan szép vasárnap délután volt, gondoltam, megérdemlek valami jót.

Felhívtam telefonon Balla Zsófia költőt, a nagyszerű embert, akinek büszke vagyok a barátságára. Budapesten él férjével, Báthori Csaba íróval, most elvonultan.  Olvasnak, filmeket, színházi előadásokat néznek. Sok mindenről beszélgettünk, de nem pletykálom el, hogy miről. Még az év elején elterveztük, hogy a Törzsasztal meghívottjaiként áprilisban bemutatják új köteteiket Váradon. Tervezgettük azt is, hogy talán több napig maradnak, elmennek színházba, sétálnak a városban. Alig vártam, hogy találkozzunk, hogy olyan jókat beszélgessünk, mint legutóbb tettük a kolozsvári színházfesztiválon.  Abban maradtunk, hogy amint lehet utazni, rendezvényt tartani, jönnek, megtartják a könyvbemutatót és a többi programról sem mondunk le. Úgy legyen.

Katy – így, ipszilonnal –, nyugalmazott építészmérnök, négy évtized után tért haza a tengeren túlról pár éve. Közeli rokonaival lakik egy udvarban, kis kertjük is van. Mindannyian idős emberek, unokatestvére nemrég veszítette el a férjét. Katy éjszakánként – időeltolódás ugye – beszél a kaliforniai lányával. Nagyon aggódik, mert unokája, aki már maga is férjes asszony, megfertőződött az új vírussal, kórházban fekszik. Meséli, odaát nem veszik elég komolyan az elszigetelődést. Mindmáig kijárnak a tengerpartra, nem tartják meg az elvárt fizikai távolságot sem. Az unokája teljesen tünetmentes volt, de a városban, ahol laknak, a hatóságok házról-házra járnak a gyorsteszttel. Így derült ki az unokájáról, hogy fertőzött. Azonnal beszállították, az épületet karantén alá helyezték. Katy egyszer egy héten megy a sarki boltba. Telefonon előtte elmondja, mire van szüksége, az áru összecsomagolva várja. Kártyával fizet, maszkkal, kesztyűvel megy ki a házból. Özvegy unokatestvérével látogatják egymást, de a másik hölgy nem lép ki az udvarról. Neki a lánya vásárol be, mindent letesz az ajtó elé. Katy telefonon tartja a kapcsolatot barátaival, ismerőseivel, nagyon hiányzik neki váradi unokahúga kislánya.

Jó nap volt a mai – állapítottam meg már estefelé, semmi rendkívüli nem történt. S ekkor hatalmas robaj a konyha felől. Megyek megnézem, lehet, hogy Superman érkezett, de az ablak, a fal a helyén. A hűtőből viszont csordogált a leves. Szerencse, hogy óvatosan nyitottam ki az ajtót, így nem repült ki a fazék. A zaj onnan eredt, hogy leszállt egyik polc, ami az alatta levő kajáknak nem esett jól. Ha nem volt dolgom, hát lett: mindent kipakolni, kimosni a hűtőt, visszapakolni, felmosni a konyhát.

Tudják mit? Csakazértis: szép volt a mai nap.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!