Simon Judit: Vesztegzár-napló 21.
2020. 04. 06. 21:18Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.
Huszonegyedik nap (április 6., hétfő)
Pedig olyan jól indult ez a nap. Miután kávézás közben majdnem rosszul lettem a körmeim látványától, ügyesen ön-manikűröztem. Nem vágtam meg sehol az ujjam, nem kentem össze az asztalt, ellenben vörösre festettem a körmeimet. Visszakapták megszokott színüket.
Megérkezett a futár a pászkával és a kóser konyakkal. Ez utóbbi barátaim kedvence, elteszem, amikorra jöhetnek majd hozzám. Ritkán lehet kapni, általában csak ünnepek előtt.
Közelednek az ünnepek ugyanis, jön mindkettő, egymásba is csúszik kicsit a Pészáh és a Húsvét. Ez már visszavonhatatlanul a tavaszt jelenti.
Amikor láttam, hogy Laci hív telefonon, megörültem, mint mindig. A lehető legrosszabb hírt mondta: anyukája váratlanul a mennyekbe költözött. Laci nem tud átmenni a magyarországi, Balaton-parti városba, mert két hét karantén várná ott, vagy két hét itthon, miután hazajött. Budapesten élő öccse utazott oda, és intézte a fájdalmas intéznivalókat.
Anyát elveszíteni mérhetetlen fájdalom. Felnőttként is árvának érzed magad.
A továbbiakban ma képtelen voltam bármit csinálni. Lacira, a családjára, az én rég elment, de bennem elevenen élő anyukámra, eltávozott barátaimra tudtam csak gondolni.
Felhívott István. Most nem politizáltunk. Szomorú ő is. Egyre többen mennek el körülöttünk. Egyre több telefonszámon nem jelentkezik senki – jegyzi meg keserűen. Elfoglaltak vagyunk, rohanunk és elfelejtünk élni.
Talán nem árt ez a mostani lelassulás.
Az államfő bejelentette, hogy egy hónappal meghosszabbítja a szükségállapotot és a részleges kijárási tilalmat Romániában. Ez egy héttel haladja meg az én háromszor két hetes vesztegzáramat.
Több ötletet nem adok a hatóságoknak.
Jó éjt mindenkinek!
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
