Simon Judit: Vesztegzár-napló 22.

2020. 04. 07. 21:24

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Huszonkettedik nap (április 7., kedd)

 

Kivakartam magam a tegnapi szomorúságomból.  Igaz, segítség is érkezett, tegnap is, ma is. Elmondom, hogy sikerül.

Alíz, régi Erdélyi Riportos kolléganő hívott fel tegnap. Jó érzés volt, hogy ugyanolyan szeretettel gondol vissza a szerkesztőségre, munkatársakra, mi én. Úgy emlékszem, egyetem után az első munkahelye volt az akkor induló hetilap. Informatikát végzett és remek tördelőszerkesztő vált belőle. A szép, fiatal lány néhány év elteltével elkelt, szintén informatikus férjével a Székelyföldre költöztek. Alíz az eredeti szakmáját vette vissza, ugyanabban a hivatalban dolgoznak a párjával. Most home officeban tevékenykedik, ha mégis be kell menni, akkor a férje megy, ő marad otthon hét éves kisfiával, aki online „jár” iskolába. Élvezik az otthon- és együttlétet. Ritkán járnak ki, akkor is csak bevásárolni. Fiatalok, és nem akarnak megbetegedni. Szeretnek utazni, a szabadságukat általában külföldön töltik. Felelevenítette utazásai élményeit, én is meséltem a kalandozásaimról. Kiderül, Mallorcán ugyanabban az üdülőben töltöttük a szabadságunkat, de nem ugyanakkor. Rég nem beszéltem vele, nagyon örültem, hogy újra kapcsolatba kerültünk.

Piroska, tudják, segítőm és barátném olvasta itt, mennyit szerencsétlenkedek a konyhában, úgyhogy ma reggel a kertek alatt átlógott hozzám, és otthon készített mézes sütit is hozott. Együtt kávéztunk, és olyan füstölthúsos paszulylevest rittyentett, hogy még a király is megirigyelné. Vagy az elnök. Közben pillanatok alatt felporszívózott és kiteregetett. Alig tudtam követni. Fordult kettőt, minden kész volt, és már ment is, hogy órarend szerint egyig hazaérjen.

Laci is belépett, de csak rövid ideig maradt. Kicsit pletykáltunk, beszéltünk a Várad következő számáról. Kiderült, nem csak nekem hiányzik a szerkesztőség, meg ő is, de neki is hiányoznak a kollégák. Megegyeztünk, hogy nemsokára biztos lazulni fognak a hatósági szigorítások, erre neki elmélete is van.

Lazulnak vagy sem a szabályok, ma kora délután a telepen sokan sétáltak a tavaszi napsütésben, sörözgettek az egyik bolt bejáratánál. Távol a social distance-tól és közel egymáshoz. S mert maszkkal nem lehet sörözni, kesztyűben sem cigizni, kénytelenek voltak lemondani az aktuális divat szerinti kiegészítőkről.

Zsuzsára sokat gondoltam, végül ő hívott ma fel telefonon. A kolozsvári rádiós újságíró, szerkesztővel színházfesztiválokon, könyvbemutatókon és kocsmák teraszain szoktunk találkozni, beszélgetni. A kedves, okos, művelt nő otthonról dolgozik. Ritkán jár ki, akkor is inkább a sarki boltba, mint a bevásárlóközpontba vagy a belvárosba. Kolozsvár egyik lakóparkjában lakik, számos barátja szomszédságában. Színésznő barátnője a szembe levő tömbházban él. Néha erkélypartit rendeznek, kiül mindenki a maga teraszára, kávéznak, beszélgetnek. Máskor ablakpartit tartanak: amikor valaki vásárolni indul, az illető, akinek az ablaka alatt megy el, kikönyököl, és úgy beszélgetnek. Zsuzsa nagy mozirajongó, semmi pénzért le nem mondott volna arról, hogy megnézze a TIFF-en bemutatott filmeket, ne tudósítson róluk a rádióban. Idén a nemzetközi filmfesztivál is elmarad, nem tartják meg a színházfesztiválokat sem. Hiányoznak neki a belvárosi teraszok, a találkozások a barátokkal, ismerősökkel, a közös viták és nevetések. Azt mondja, amikor nem volt valamilyen kulturális rendezvény, alig ment be a belvárosba, bezzeg, ha ennek a bezárkózásnak vége lesz, még kenyeret is Mátyás királyhoz közel vásárol majd. Megígérte, amint lehet, eljön Váradra, hogy bepótoljuk az elmaradt nevetéseket.

Mielőtt este leültem naplót írni bevágtam két vájdling paszulylevest savanyúkáposztával, utána betoltam két mézes-leváros sütit.

Félreáll a hasam. Konkrétan lihegek. Most kellene elvonulni a sarokba lejárni a felszedett kalóriákat. Hát, nem tudom, egyelőre mozdulni is alig tudok. Tartok tőle, hogy inkább csak a konyháig sétálok, és bekapok még egy mézest. Utána még meglátom, hogy döntök. Lehet, döntésemben súlyosan befolyásol, hogy már álmos vagyok.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!