Simon Judit: Vesztegzár-napló 23.

2020. 04. 08. 21:06

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Huszonharmadik nap (április 8., szerda)

 

Azzal kezdtem a napot, hogy kifizettem a számlákat. Online, természetesen. Aztán körülnéztem egy kicsit a boltokban. Azt is online. A kávézást a teraszon kicsit későbbre halasztottam, mert Péter szólt tegnap, hogy ma hozza az ellátmányt, elkerülendő a húsvét előtti tülekedést az üzletekben.

Olgi hívott fel telefonon, nagyon megörültem neki. A nyugalmazott magyar nyelv és irodalom tanár, marosvásárhelyi kertes házában a kijárási tilalomig korrepetált diákokat. Többek között érettségire vagy egyetemi felvételire készít fel fiatalokat. Szenvedélyesen szeret tanítani, a diákok is szeretik ők. Volt tanítványai hívják, ajánlják fel segítségüket.

Meséli, hogy általában azzal kezdi a napját, hogy megeteti a csirkéket. Mindig elcsodálkozom, hogy majorságot tart, valahogy az én szemembe nem illik hozzá. Ő viszont imád pepecselni velük, meg a kertben az ágyásaival, virágaival. Na, a virágok illenek hozzá, de nagyon. Olgival igazából egyszer beszélgettem hosszabb ideig személyesen, de szívünkbe zártuk egymást. Még az ezelőtti életemben történt, hogy, ha jól emlékszem életem pasijának a keresztelőjén, vagy első születésnapján Péternek és Noéminek számos vendége érkezett. Akkoriban még a telepen laktak, nagyon közel hozzám, és kicsit szimbiózisban éltünk. Gyakran jártunk át egymáshoz, közös ebédeket vagy vacsorákat rendeztünk. Szóval, akkor is megkértek, én szállásoljam el Olgit, anyai jóbarátjukat. Minthogy én nagyon kedvelem a Temesváron élő lányát, a szintén magyartanár Ildikót és férjét, a színész Macsit, boldogan vállaltam a szállóvendéget. Azóta is dicsérem magam, hogy milyen jól tettem. Bűbájos, művelt, jó humorú hölgyet ismertem meg Olgi személyében. Pillanatok alatt összebarátkoztunk. Tartjuk a kapcsolatot, nagyon szeretünk beszélgetni. Meséli, most online korrepetálja diákjait. Sokat olvas, filmeket néz, finomakat főz. Persze, hiányoznak neki a gyermekei, a fiával is külön laknak, de főleg az unokái. Számítógépen, telefonon tartják a kapcsolatot.

Pétert meggyőztem, hogy ha egymástól két méterre, a teraszon együtt kávézunk, egyetlen vírus sem mer a közelünkben jönni, s ha próbálná is, a bagófüsttől úgyis elmenekül. Ültünk a teraszon, kortyoltuk a kávénkat és beszélgettünk, mint az ezelőtti életben. Ő is úgy gondolja, hogy nagyjából ősz elejére fog lecsengeni ez a történet, akkor kezdhetünk szabadabban élni, de nem valószínű, hogy az élet a régi medrébe tér vissza. Ezen ráérünk gondolkodni, amikor megszűnnek a korlátozások.

Elhozta többek között a cigi- és csokiutánpótlást. Szép az élet, csuhajja.

Rég nem beszéltem Idukával, hát felhívtam. Sok mindenről csevegtünk, régi és új történetekről. A nyugalmazott színművész egyedül él, és nagyon jól esett neki, hogy fiatal kollégái felhívták, felajánlottak neki segítséget. Sokan szeretik, akkor is, ha ő ezt nem mindig hiszi el. Férje, aki szintén színművész volt, elhunyt, míg gyönyörűséges, színésznő lánya, egy tragikus autóbaleset nyomán szerződött az égi társulathoz. A közel harminc évvel ezelőtti tragédiáról most beszéltünk hosszabban. Már a csevegésünk vége felé tartottunk, amikor csengetett nála az ebédkihordó. Ida a református egyház konyhájáról rendelt ételt, természetesen pénzért, de legalább házhoz viszik. Csak szombaton főz, akkor készíti el a vasárnapi ebédet. Tömbházban lakik, de közel a Körös, néha lelógott a vízpartra sétálni. Most nagyon fáj a csípöje, nem akar lépcsőt mászni.

Sétáltam kicsit a sarokban a taposón, közben hangoskönyvet hallgattam a neten.

Ma van széder este, beáll a Pészah, az Egyiptomból való szabadulás ünnepe. Nem vezetek kóser háztartást, a szüleim se tették. Csak hiszek a Mindenhatóban és az ő jóságában. Azt hiszem, én vagyok a vallását nem gyakorló hívő.

Keményre főtt tojást fogok vacsorázni és eszem mézes pászkát.

Apropó. Tudják, hogy a zsidók miért vándoroltak negyven évig a sivatagban, miután kivonultak Egyiptomból? Hát, hogy megtalálják, az egyetlen helyet, ahol nincs olaj.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!