Simon Judit: Vesztegzár-napló 25.

2020. 04. 10. 21:53

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Huszonötödik nap (április 10., péntek)

Visszatérő álmom, hogy lehetőségem van egy spanyol tengerparti településre költöztetni a Várad szerkesztőségét, de ennek rajtam kívül senki nem örül. Arra ébredtem, hogy Lacit győzködöm, ez mennyire jó lenne mindenkinek. Elnevettem magam, tehát jókedvűen ébredtem. Persze, tudom én, hogy senki nem hagyná itt a családját, az otthonát, hogy elköltözzön egy idegen helyre. Őszintén szólva én sem mennék el végleg. Meg kell oldjam, hogy csak időszakosan szerkesszük ott a lapokat, majd eldöntjük, hogy télen vagy nyáron. Álmodik a nyomor – fogalmazok finoman magamban. Ráadásul most, amikor be vagyunk zárva.

Ültem kint a teraszok és erőt vett rajtam a bezártság érzése. Igazából nem értettem, mi ez, soha ilyet nem éreztem. Dehogynem – jut eszembe. Végig a 80-as években ezt éreztem. Nem, nem az zavar, hogy nem mehetek ki a lakásból, hanem az, hogy nem mehetek ki az országból, hogy lezárták a határokat. Persze tudom, hogy ez szükséges intézkedés, igazából korábban kellett volna megtenni. Mégis kellemetlenül érint a tudat, hogy nem hagyhatom el az országot, amikor akarom. Bizonyára ez a furcsa érzés még a harminc évvel korábbi időszak maradványa bennem.

A közösségi hálón belekeveredtem egy vitába, és hirtelen nagyon beszélhetnékem lett Kuti Mártával. A valamikor az Igaz Szó, majd a Lató és több könyv nyugalmazott szerkesztője marosvásárhelyi otthonából is részt vesz a közösség életében. Mielőtt én hívtam, Sütő András fiával beszélte meg, hogy az író egykori háza helyén álló épületen elhelyezett emléktábla szövegét módosítani kell. Meg is írta a szöveget, amely új táblára kellene felkerüljön. A Sütő-család egykori házát megvette a Caritas Catholica és átépítette. „Ehhez az épülethez már nincs köze Andrásnak” – magyarázta. Az emléktáblán viszont azt írja, hogy ebben lakott az író. Mártához nagyon jó érzéseim fűződnek. Kezdő újságíró koromban odafigyelt a munkámra, szeretettel beszélgetett velem bárhol találkoztunk. Betegsége miatt a részleges kijárási tilalom előtt is ritkán ment el otthonról, akkor is inkább kísérettel. Fogadott lánya, veje látják el, de az unitárius egyház is segít. Utóbbi idősgondozó szolgálatot működtet, nem csak az egyház tagjait, de minden, segítséget igénylő idős embert szükségletei szerint ellát. Most sokkal több a dolguk.

A közösségi hálón látom, hogy Márta megoszt régi képeket írókról, költőkről és verseket, rövidprózát. Azt mondja, felkerült a netre az Igaz Szó archívuma, onnan csemegézik. Sajnálná, ha elvesződnének az akkoriban megjelent irodalmi értékű írások. Bevallom, pletykáltunk is egy kicsit, történeteket idéztünk fel irodalmárokról, politikusokról, közös ismerősökről. Olyan jól esett a beszélgetés a művelt, kedves Mártával, hogy majd megismétlem. Sokszor.

Csillával rég nem beszélgettem, pedig nagyon szeretem. Már nem emlékszem, mióta ismerjük egymást, együtt is dolgoztunk az egyik szerkesztőségben. Két házasságából négy gyönyörű lánya van, a sors úgy hozta, egyedül nevelte őket. A 90-es évek elején gyermekeivel átköltözött Magyarországra. Budapesten írt újságot, majd Érden szerkesztett lapot és könyvet, szervezte a kulturális életet. Leányai diplomát szereztek, férjhez mentek, családot alapítottak, Csillának nyolc unokája van. Lételeme, hogy közösséget építsen, másokon segítsen. Hét évvel ezelőtt elfogadta Böjte Csaba felkérését és megszervezte, vezette az egyik nagyváradi gyermekotthont. S ez valóban otthon volt az elhagyott, nehéz sorsú gyerekeknek. Csilla, aki az igazolványában Kornélia, de ezt csak a hatóságok és közeli barátok tudják, anyai szeretettel viszonyult a gyermekekhez, nem egy esetben saját pénzén vitte őket pizzát enni, színházba, vásárolt nekik új ruhát, cipőt. Megünnepelte a születésnapokat, nyelvtanárt hívott a gyerekekhez.

Miután visszatért Váradra, szorosra fűztük a barátságunkat. Imádtunk együtt menni ebédelni, vacsorázni, sörözni, amikor ő bort ivott. Ki nem fogytunk a szóból, sokat nevettünk.

Hét év után részint elfáradt, részint a családja hazakönyörögte. Szerintem igazán az unokák unszolására tért haza Érdre. Rendbetetette a házát, most rendezgeti a kertjét. Vele van Tappancs, a világ egyik legédesebb kutyusa. Szeret tenni-venni a szabadban, gyomlál, virágokat ületet, egyik unokája kérésére japán kertet épített. A tevékeny, örökmozgó, folyton gyalogló nőt a házba parancsolták a lányai és vejei. Örül is, meg nem is. Örül, hogy ennyire szeretik és gondoskodnak róla, de ezt tudta, eddig is kényeztették. Nem örül, mert nem járhat színházba, amit legalább annyira szeret, mint olvasni. Elárulta, néha kilóg gyalogolni, és meggyőzte a lányait, hogy legalább a kertbe menjenek be, mikor meglátogatják, ha már a házba nem akarnak. Elhiszi ő, hogy neki akarnak jót, de azért túlzás, hogy megálljanak a kapun kívül. Éppen elég az, hogy nem ölelheti, puszilhatja meg az unokáit. Próbáltuk kitalálni, mi lesz a járvány lejárta után, de feladtuk. Ezen legyünk túl, aztán majd meglátjuk.

Szóval ma is a telefonon és a világhálón lógtam.

Hívott Laci, hogy őt is „megihlette” a vírus okozta fejetlenség. Irigylem, hogy a legkomolyabb témákról is, milyen könnyedén, szellemesen tud írni. Olvassák el itt. Utálja a bezártságot. Szabad szellem, szabad ember.

Elfogyott az összes kajám. Kénytelen lettem volna vacsorát készíteni, de amikor arra gondoltam, mivé lenne a tiszta konyhám, elment a kedvem a kotyvasztástól. Nagyon megfelel a sonkás szendvics zöldpaprikával és hársfateával.

Ma nem gyalogoltam a sarokban. Nem is fogok.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!