Simon Judit: Vesztegzár-napló 26.

2020. 04. 11. 21:07

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Huszonhatodik nap (április 11., szombat)

 

Érdekes volt a mai nap, noha semmi különöset nem tettem. Szokásos reggeli rutin, kávézás a teraszon. Tettem-vettem a konyhában, nem volt kedvem főzni. Ma sem. Néztem a Balerina képet az ebédlőben, Süti barátnőm megnyugtatott, hogy ő is holnap főz. Aggódik a Pesten élő volt osztálytárnőjéért, aki egészségügyisként megfertőződött a vírussal és kórházban van.

Folytattuk a tegnap késő este elkezdett beszélgetésünket Lóval. Nagyon örültem, hogy felhívott. Bíró József a magyar színjátszás egyik kiemelkedő művésze, egyetemi oktató, érzékeny ember. A művelt, gondolkodó művész nagyváradi, évtizedekig volt a kolozsvári magyar színház tagja, jelenleg szabadúszóként dolgozik, főleg a marosvásárhelyi magyar társulatnál, de játszik Kolozsváron és más erdélyi színházaknál is. Ünnep a színháznak és a közönségnek, ahol színpadra lép. Ízig-vérig színész. Csehov-színész – szeretem mondani róla. Beszélgettünk Anton Pavlovicsról, a színházról általában, Molnár Ferencről. A marosvásárhelyi albérletében ragadt, a könyvtára a kolozsvári lakásában várja. Nem örül a bezártságnak, néha kimegy a belső udvarra sütkérezni, néha bevásárol. Étteremből rendeli az ennivalót, az ünnepre süteményt is kért. Filmeket néz, néha színházi közvetítést, készül az óráira, online oktat.

A marosvásárhelyi Keresztes Attila rendezte Sirály előadást láttam színházban, és megnéztem online is. Röviddel az elszigetelődés előtt vették fel az előadást, közönség nélkül. Ez utóbbi sem kevésbé hatásos, erős, megrázó, mint a korábbi.

Ebben az előadásban van egy jelent, amelyben Bíró alakításában az orvos szembeneveti a halált. Elmondta, mennyire megrázó volt számára ezt a jelenetet az idős, beteg, általa nagyra becsült Makra Lajossal eljátszani. Hiszen ő az, aki a szerepe szerint meghal. Megfogalmazódott a kérdés, miért vállalta az idős művész a szereplést a felvételen. Mert játszani muszáj, mert a játék az élet. És persze Ló szarkazmusa: vagy az élet játék. Szóba került az irodalom, a költészet napja, és persze a bezártság, meg ami utána következhet. Társalgásunk közben behallatszott az utcáról a rendőri felszólítás: maradjunk otthon. Orwell – jegyezte meg Ló, és abban maradtunk, folytatjuk beszélgetést.

Katit én hívtam fel, hogy kellemes ünnepet kívánjak. Gyerekkori barátnőm, együtt nőttünk fel a váradi színházban. Ő szüleit követve színész, rendező lett. Édesapja, Gábor József nagyszerű színész-rendező, aki korán elszerződött az égi társulathoz, Kati színésznő anyukájával, Katalinnal maradt a Fő utcai lakásban. Nyugalomba vonulása után Budapestre költöztek. Mivel az anyukák is elmennek mellőlünk, Kati is egyedül él a szép lakásában. Szüleink barátok voltak, és persze mi is, azok is maradtunk a távolság ellenére. Elég ritkán beszélünk, de én sokat gondolok rá. Rajta valahogy nem fog az idő, megőrizte a szépségét, táncosnői alakját. Amikor csevegünk, elmeséljük egymásnak a hétköznapjainkat, felemlegetjük közös ismerőseinket. Kati néha kimegy, ritkán ugyan, de bankban, gyógyszertárban nem helyettesíthetik. Fiatal szomszéd házaspár segít a bevásárlásban. Ő mindig remekül főzött, most is szuperül ellátja magát. Azt mondta, meglepődött, hogy én bezárkóztam, pedig mindig ő volt az elővigyázatosabb. Politizálni is szoktunk, most viszont a jelenlegi helyzetet latolgattuk, és persze azt is, mi következhet.

Amikor napközben nem telefonáltam, verseket olvasgattam, hallgattam a neten.

Talán ezért volt érdekes a mai nap. Nem tudom, de valahogy más volt, mint a többi.

Holnap húsvétvasárnap. Szép, vidám, nyugodt ünnepet.

S mert ma a költészet napja van, ide másolom egyik kedves versemet.

Jó éjt mindenkinek!

 

Karinthy Frigyes

Prológus egy cirkusz-filmhez

 

Zene

Hé! Fényt ide! Vetítő! Odafönt!
A kép beszélni óhajt!

Reflektor kigyullad. Az üres vászon előtt ott áll, elevenen,
a Bohóc, ugyanabban a ruhában, mint a filmen. Kezében ostor,
füttyent, mint a kutyának.

Zene, csönd!
Feküdj!

Zene elhallgat. Az operatőr felé.

Ne forgassa! Elég!

A közönség felé.

Nagyérdemű és tisztelt csőcselék!
Agáta, Böske, Julcsa és Rozi!
Vagyok, mondjuk, a beszélő mozi.
A lepedőről jövök egyenest -
Ott testet ölt a szó - itt szólni kezd a test!
Ott beszédes kép, - itt képes beszéd -
Rémes valóság, rímes szó, be szép!
Vagy élő felirat, mozgó szöveg, ha tetszik,
Szavak, amik a képet félbemetszik,
  És elmondják...
  No mit is mondanak?
Hogy semmit nem használnak a szavak!
Mert minden, ami itt a képen éled,
Oly változatlan, mint az emberélet!
Oly állva-mozgó, régi és örök -
A nagy masina berreg és zörög,
És amit berreg, csak a régi nóta:
Hogy így megy, krisztusugyse, Krisztus óta!
Mit a költő régen a lanton pengetett,
Mit suttogott a tenger, zúgott a rengeteg,
Később, sátrak elött, a bárdok és a boncok
Gajdoltak éhesen, lesvén az uri koncot,
Most meg, - csak ennyi jelzi időknek változását -
Verklit nyekerget és cirkuszlovak futását
És pergő filmtekercset és zörgő grammofont:
Hogy soha nem az kapja a harsogó pofont.
Aki kibírná szépen, lévén bádog a bőre,
Hanem akinek fáj, mert érzékeny a dőre!
Hogy a pofon mindég odarepül, magátul,
Ahol valamit érez, ott a bordák közt, hátul.
Hogy védtelen a lélek és hetyke úr a test
És vígan mérik a párolgó nyaklevest
Bohócnak, aki bámul, - hogy azt csapod kupán,
Aki az élettől szívet kapott csupán,
Hogy, tisztelt csőcselék, ha jól akarsz nevetni,
Előtted mindig azt fogják pofonveretni
S a legnagyobb gyönyörrel te is csak azt vered,
Ó Julcsa, Marcsa, Böske, ki legjobban szeret.

Azért nem érdemes elszontyolodni, pajtás!
Mihaszna könny, mit ér a feltörő sohajtás?!
Ó szerelem tüze, jobb százszor, ha megéget,
Mint sértetlen maradni s meg nem ismerni téged!
Nem eszik oly forrón, ahogy főzik, a kását:
Így szól a bölcs bohóc, kinek nem látni mását.
Ő tudja csak, habár fejébe kong a kóc,
Hogy itt nem a szinész, a néző a bohóc!
Mert vér kell annak és könny és bús balsors kell annak
És őrjöngő szivek, mik halálba rohannak,
Ő az, ki, hogyha arcod eltorzul szörnyű kíntul:
„Bravó!” kiáltja, „Hogy volt!” és boldog és megindult
Szemével vért zabál és hozzá könnyet habzsol
És megtörli szemét és elragadva tapsol!
Ő az, ráismerek, - Te vagy, királyi fönség,
Cézár, ezerfejű, ezerfejű közönség!
Bajazzó szenvedése, az kell neked, tudom -
Hát megkapod, ha kell, a megszokott uton!

De egyet megjegyezz: - a filmbohóc, hiába!
Mégiscsak más, mint társa a fényes Operába',
Mert filmen ejtett könnytől, mit ejt a megcsalt kedves,
És filmen ejtett vértől vászon még nem lett nedves:
Vásznon imádott asszony, ó tisztelt csőcselék,
Vászonból vétetett, szegény vászoncseléd!
És innen visszamék a lepedőre, máris
És nézi Budapest, Berlin, London és Páris,
Ahogy megtört szívemből fekete vér csorog -
Egy percig élek még, - aztán a gép forog
És halhatatlan lelkem rohan tovább a gépen,
Gépből életbe vissza, életből vissza, képen,
De mert vidám fiúk, akik a pofont kapják:
Itt hagyom a darab leghitványabb darabját!
Vetítő, oltsa el a nagy reflektorívet,
Dobjunk koncot nekik, - frissen kitépett szívet!

Nagy selyem-szívet rángat ki a blúzából.

Az én rongy életem ugyan mit is jelent?
Egy órás mulatságot, vagy tán a Végtelent?
Tán eleven valóság, - tán sok, talán kevés?
Talán csak egy ravasz trükk, - jó reklámhirdetés...?

Szétszórja a nagy szív tartalmát, a papír-szíveket.

Mitől okul közönség s bedőlnek a mozik:
Kapd el, - fogd meg, - gyerünk! Alló! Mehet! Muzik!

Zene eltűnik, a kép peregni kezd.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!