Simon Judit: Vesztegzár-napló 28.

2020. 04. 13. 21:09

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Huszonnyolcadik nap (április 13., hétfő)

 

A tavaszi szél délelőtt úgy bevágta a teraszajtót, hogy majdnem nem tudtam bemenni a lakásba. Aztán sikerült. Csak a kávéspoharam bánta, lefújta a szél az asztalról, nem bírta a megpróbáltatást, eltört. Annyi baj legyen, van még három ilyen kedvenc poharam. Érdekes, hogy a konyhában vannak fogyóeszközök: pohár, tányér, kiskanál. Utóbbiból egyre kevesebb van. Hogyan fogy el a kiskanál? Sose tudtam megérteni. Nem vírus okozza, azt biztos, mert ezelőtti életemben is fogytak.

Jött Noémi, hozott finomságokat: fasírtot, cipóban sült sonkát, tiramisut. Utóbbit ritkán eszem, mert az epém valamiért nem díjazza, én azt nem, ami ezzel jár. Úgy gondoltam, most aztán igazán ráérek rosszul lenni, hát nagy szeretettel és nem kisebb örömmel betoltam. S láss csodát, nem lettem rosszul. Fogalmam nincs, hogy készíti Noémi, de finom és lám, egészséges. Úgyhogy kis időre rá megettem a sonkát is. Szóval a nap nagy részében hozomból táplálkoztam. Küldtek képet életem pasijáról, ahogy a kertben keresi a nyuszi hozta ajándékokat. Ez a lelkemnek esett jól. Hiányzik a kis pasi. Augusztus végén tölti a négyet, remélem, akkor már megpuszilhatom.

Nagy a felháborodás a közösségi hálón. Az Európai Bizottság elnökasszonya hasznosnak vélné, ha az Unió tagországaiban decemberig meghosszabbítanák a 65 év felettiek kijárási korlátozását. Itthon az egészségügyi miniszter helyezte kilátásba, hogy nagyjából még három hónapig az öregek maradjanak otthon.

Értem is, meg nem is a rebelliót. Értem, mert már én is kezdem unni, hogy nem találkozhatom a barátaimmal, de nem értem, mert továbbra is csak otthon kell maradni. Nem koncentrációs táborba, nem gettóba, nem is börtönbe küldik az időseket, hanem kérik, hogy a saját otthonukban maradjanak. Kommunikációra meg kismillió lehetőség van.

Andika hazalógott, és felhívott. A kolozsvári színház művésze, lelkében mindig nagyváradi marad. Itt született, itt nőtt fel. Konkrétan pocaklakó korától ismerem. Büszke vagyok, hogy édesanyját, a nagyszerű művészt és csodálatos embert, Csíky Ibit a barátomnak mondhattam. Andikára is büszke vagyok, mert éppen olyanná lett, mint Ibi. Évtizedek óta a Tompa Gábor vezette színház művésze, de ahányszor csak alkalma van rá, hazajön. ÖTYE-tag ő is, és amikor lehet, találkozunk. Szeretem a tehetséges lány nagy szívét és humorát. Azt hittem, Kolozsváron ragadt, de nem, a színház vezetősége arra kérte a színészeket, hogy maradjanak a városban, mert ha zárva is a színház épülete, a színház, a játék nem kerülhet karanténba. Online versmondás, kisebb jelenetek a színészek otthonából. S persze egykori nagy sikerű előadások közvetítése. Andi mondta, szerencsés, mert valaki most hazahozta autóval és vissza is viszi. Vonatra, buszra nem száll, a városban is gyalog közlekedik. Napokig nem lép ki a lakásból. Hiányzik neki a színház, a kollégák, a barátok. Hiányoznak a próbák, az előadások. Neten néz előadásokat, sokat olvas. Várja az újabb online feladatot, de igazából azt, hogy bemehessen próbálni, játszani. Kölcsönösen türelemre intettük egymást, majd megígértük magunknak: amint lehet, olyan bulit csapunk, mint a mesékben: három éjjel, három nap...

Emesével cseteltem. Munkával kapcsolatban indult a beszélgetés, aztán mindenféle érdekes témákkal folytatódott. Mikola Emese a Félrehallgatások című remek könyv szerzője otthon van, tanítványai elmaradtak, ellenben írja az írásterápiával foglalkozó doktoriját, és segít a férjének, aki home office rendszerben dolgozik. Azt mondja, kevesebb szabadideje van, mint máskor, hiszen sokkal többet beszélget a lányával, több időt vesz el a házimunka is. Lánya élettársával Rómában ragadt, Emese meséli, a fiatalok ki sem lépnek a lakásukból. Párjával bevásároltak, a provízió még jó darabig kitart. Képet is küldött róluk: szépek és még a fotóról is átjön a békesség, ami árad belőlük és körülveszi őket. Tanulásra, önképzésre fordítják az időt.

Biztatom Emesét, hogy írjon könyvet, hiszen a Holnap Kulturális Egyesület kiadásában megjelent regényében úgy tud írni a nőkről, a világról, hogy se nem feminista, se nem nő- vagy férfigyűlölő. Ezt folytatni kellene – írtam neki. Az igazság az, hogy imádom a Félrehallgatásokat, szeretnék folytatást. Igen, önző vagyok.

Elárulta, hogy ír új könyvet, azt is, hogy lassan ír, van, amikor napokig gondolkodik egy szintagmán. És hozzáteszi: „Csak a mit csináltál múlt héten kérdésre nehéz azt válaszolni, hogy leírtam egy jó szókapcsolatot”. Mosoly-jel mindkét részről. Nekem mindenképpen jó hír, hogy készül az új könyv.

Mondja, már nagyon hiányzik neki, hogy megölelje a leányát.

Igazán megértem, az emberek közelsége nagyon tud hiányozni. Noémi azt mesélte, hogy kihalt, barátságtalan a város. Hát én nem a városba, hanem a kocsmateraszokra vágyom, hogy barátokkal dumáljunk. Azok persze zárva vannak. Hiányzik, hogy nem jöhet hozzám senki, s ha mégis megfordul valaki, mint ritka madár, nem foghatunk kezet, nem ölelhetjük meg egymást, nem adhatok puszit, távol kell ülnünk egymástól.

Szóval, nem minden csoki és mogyoró, de nem is habostorta. Legalább tiramisu, és azt sem rossz. Sőt.

Azt ígértem, nem írok a vírusról, statisztikákról, miegyebekről. Ellenben a jó hírt illik kikürtölni, úgyhogy ide rakom Szűcs Laci blikkfangos írását.

És már megint este van. Úgy elszaladnak a napok, hogy észre sem veszem. Kinek van ideje unatkozni?

Igaz, ma megmásztam az öt emeletet, amiről tudjuk, hogy valójában hét, mégis illene egy kicsit taposni is. A stepper gép mellett vár még rám a vacsora, majd beszedni az ünnep előtt kimosott ruhát. Színházba is kellene menni, de lehet, végül mozi lesz belőle. Szóval sok még a dolgom.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!