Simon Judit: Vesztegzár-napló 29.

2020. 04. 14. 22:08

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Huszonkilencedik nap (április 14., kedd)

 

Pocsék időre ébredtem, esett az eső, fújt a szél, nem kávézhattam a teraszon, és ez bizony hiányzik. Elkezdtem híreket olvasni, hát nem bizonyult jó ötletnek. Gondoltam, belenézek, mégis mi zajlik a politikában, ha egyáltalán van még ilyen. Csendben, fű alatt, ha nem lenne képzavar, mondhatnám, hogy dúl.

Ha az ember lánya nem csak a vírusra figyel a gombamód szaporodó határozatok, katonai rendeletek szövegében, akkor rögtön kidugja a fejét a politika.

A pártok a választásokra készülnek, mert lesznek, az biztos, mindegy, hogy mikor. A kormányzó nemzeti liberálisok elcsúszhatnak, de nagyot is nyerhetnek a járványon. Igaz ez az ellenzékben látszólag vegetáló szocdemekre is, holott ők is készülődnek.

Majdnem elkezdtem ezzel foglalkozni, amikor olyan büdös lett a lakásban, hogy nem tudtam elég gyorsan kereszthuzatot csinálni. Valami csípős, klórra emlékeztető szag kúszott be az ajtó alatt. Kinéztem a folyosóra, azonnal vissza is ugrottam, de megfejtettem a rejtélyt: fertőtlenítették a lépcsőházat és a liftet. Na, ez volt a pillanat, amikor kirohantam volna az épületből, de nem azért maradtam itthon, mert a rendőrautóból éppen ezt üvöltözte a hangszóró.

Ültem a huzatban bekötött fejjel, mert semmi kedvem most egy fülgyulladáshoz vagy fogfájáshoz. Végre becsukhattam a nyílászárókat, körbeszagoltam a lakásban, már nem éreztem a bűzt. Kikémleltem a folyosóra, ott is tompult. Jó, túléltük.

Végre felhívtam Juditot. Rég készülök egy jót beszélgetni a nemzetközi hírnévnek és elismerésnek örvendő művésszel. Dobre-Kóthay Judit díszlet- és jelmeztervező – ugye így ismerősen cseng a neve –, színházi látványtörténetet oktat a színművészeti egyetemen. Online tartja az óráit, ideje nagy részét az otthonában tölti. Néha kimegy bevásárolni, vagy leszalad cigiért a közeli boltba. Szeret otthon lenni, az egyedüllét nem viseli meg, annál jobban a rá és mindenkire zúduló infomációhalmaz. Igyekszik kiszűrni az álhíreket, a tudományos magyarázatok érdeklik. A munkáján kívül azzal foglalatoskodik, amit szeret, többek között főz. Nemcsak magának, hanem a lányának és a vejének. A fiatalok home office rendszerben dolgoznak, lényegében reggeltől estig. Ezzel próbál segíteni. Persze, ők is vásárolnak Juditnak, de csak az ajtóig mennek, beadják, elveszik a főtt kaját és mennek tovább.

Miután latolgattuk egy ideig, hogy mi várható a vírus eltakarodását követően, rátértünk a sokkal kellemesebb és érdekesebb témára: a színházra. Egymást követték a történetek, előadásokról, közös művészismerősökről, politikussá vedlett rendezőről, a tanításban magára talált rendezőről, színészekről, a feltörekvő fiatal alkotókról. Beszélgetésünk során, ami órákban volt mérhető, kiderül, Judit nagyon szereti a fiatalokat, nagyon szereti tanítani is őket, de talán még jobban dolgozni velük. Az általa tervezett előadásokból tudom, hogy ő mindig nyitott az újra, a kísérletezésre. Elmesélte, hogyan dolgozott első alkalommal Tompa Miklóssal, akinek a realista előadásához szürrealista díszletet tervezett. Beszéltünk Tompa Gábor kiváló előadásairól, és Sardar Tagirovszki rendezéseiről. A művész, aki mindent tud a szakmáról, folyamatosan tanul. Azt mondja, visszanézi a régi előadásait, és mostani szemmel elemezi az akkori díszleteket, jelmezeket. Van, amelyikkel elégedett, és van, amely akkor jó volt, de ma már másképpen képzelné el a teret. Ilyenkor visszaidéződnek próbapillanatok, beszélgetések. Több filmet néz, mint előadást, bepótolja, amit a munka miatt elmulasztott. Elmesélte a kijárási tilalom előtti kalandját. Egyik rendező szakos hallgatója, nagyon zavartan állt elé és megkérte, vállaljon szerepet a vizsgaelőadásában. Néhány pillanat gondolkodás után igent mondott. Szegény diák úgy meglepődött, hogy szólni sem bírt. Amikor magához tért, elmondta, Yangot kell eljátszania, Szun, a pilóta édesanyját, az államvizsgához szükséges háromszereplős jelenetben.

Meséli, izgult rendesen, szöveget tanult, félt, nehogy elfelejtse a replikákat, hiszen nincs szereptanulási gyakorlata. Eljött az előadás, melyet színházi szakembereknek mutattak be, közöttük az ifjú rendező osztályvezető tanára, Bocsárdi László rendező. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatójának több előadásához Judit tervezte a színpadképet, díszleteket, jelmezeket. Hatalmas volt a meglepetés, amikor meglátták a színpadon.

Érezte, hogy jól megy neki a játék, tiszta szívvel és tiszta aggyal lényegült a pilóta anyjává.

Az előadás után Bocsárdi gratulált neki, és elmondta, ennek az előadásnak a játéka okán ő lett a főszereplője. „Soha még ilyen boldogan nem tértem aludni, mint az előadás után. Egyetlen általam tervezett előadás után sem hajtottam mosolyogva a fejem a párnára”. Szinte egyszerre mondjuk, hogy a játék öröme felülmúlhatatlan. „Nagy kaland volt, boldogságot hozó” – fűzi hozzá és mosolyog a hangja. Ez történt közvetlenül a „maradj otthon” előtt. Maradok, mit tehetek mást – jegyzi meg nevetve. Nehezen köszönök el, de majd újra hívom, annyira jól esett beszélgetni a nagyszerű művésszel és emberrel.

Leültem enni – túl sokat eszem –, amikor hív valaki, és megkérdi: holnap otthon vagy? Szerinted? – kérdezek vissza kicsit arrogánsan. Hol lehetnék, puffogok magamban, amikor minden színház és kocsma zárva, a szerk pedig kevés kivétellel home officeba költözött.

Az eső elállt, de hideg van a teraszon, a szél elfújta az egyik széket egészen a másik sarokig. Visszatettem a helyére, a többi erkélyen sincs senki. Az utca is kihalt. Olyan nemszeretem hangulat van.

Holnapra viszont napsütést ígérnek.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!