Simon Judit: Vesztegzár-napló 32.

2020. 04. 17. 21:03

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. Élelmiszert vásárolni, sürgősségi orvosi ellátásra, időseket vagy gyerekeket gondozni, valamint munkahelyre lehet csak kimenni. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárt, eljött az ideje az újnak. Úgy döntöttem, az elkövetkező háromszor két hétig nem lépek ki a bejárati ajtón. Barátaim biztatására folytatom feljegyzéseimet. Nem lesznek vírusjelentések, sem statisztikák. Lesznek az egyedüllétben megfogalmazódott csacskaságok, velem vagy mással megesett történetek. A napok számlálása folytatódik.

 

Harminckettedik nap (április 17., péntek)

 

Mozgalmas volt a mai nap. Piroskám, tudják, a segítőm és barátom ellógott hozzám segíteni. Az úgy volt, hogy tegnapelőtt felhívtam, és érdeklődtem, miként lehet megoldani, hogy amikor húslevest főzök, ne szökjön ki a velő a csontból. Miután nagyot kacagott, mondta, ne fogjak neki, jön ma főzni és segít takarítani. Hát így lett a hét végére isteni húslevesem, sóska- és pöszméte-szószom a főtt húshoz. A lakás kipucolva, a teraszról a galambszar lesikálva, hab a tortán, hogy két napig nem kell főzzek. Az is lehet, hogy három.

Azt nem is meséltem, hogy megszállták a teraszt a galambok. Nem szeretem őket, várom vissza a fecskéimet. Tavaly egész nyáron nem gyújtottam kint villanyt, mert mindkét világítótestbe fészket raktak. Sok szeméttel és takarítással jár, ha ezek az édes madárkák a társbérlők, de üsse kő, annyira kedvesek, hogy utánuk hajlandó vagyok sikálni. Tény, mielőtt nekifogtak az építkezéshez, odabent körberepülték a lakást, és úgy tűnik, meg voltak elégedve.

Napokkal ezelőtt az egyik webáruházból rendeltem maszkot, pár órára rá pedig úgy döntöttem, kesztyűt is veszek, olyan tízbanis, nejlon, egyszer használatosat. Ma jelezte a futár, hogy megérkezett, fáradjak le a bejárati ajtóhoz. Csupa mosoly srác maszk és kesztyű nélkül, ideadta a maszkokat tartalmazó csomagot, majd kedvesen elköszönt. Én visszamásztam az ötödikre, amiről tudjuk, hogy hét, és leültem színházat keresni estére.

Hosszú időbe telik, ameddig eldöntöm, melyik színházba megyek, és milyen előadást nézek meg. Közben persze még olvastam egyet s mást, szóval eltelt közel két óra, amikor újra jelentkezett a futár, hogy fáradjak le ismét a bejárati ajtóhoz, mert itt van még egy csomag. Emeleteken le, csomag átvéve. Kérdezem, nem lett volna könnyebb egyszerre hozni a kettőt. Azt mondta, neki így van előírva. Ha így, akkor így. Nincs honnan tudnia, hogy nem lifttel közlekedem.

Lakoma után – figyelem! – azonnal elmosogattam, és elégedetten ültem ki a teraszra cigizni. Még ebéd előtt arra gondoltam, fel kellene hívni Firtost, mert rég nem beszéltünk. Amikor rágyújtani készültem, megcsörren a telefonom, alig hittem, a szememnek, Edit hívott. Van telepátia – állapítottam meg, ő másképpen nevezte, sok mindenhez nem értek, amiben ő színész létére otthon van. Például jógázik, tudja, hogyan közlekednek az energiák, meg ilyesmi. Felajánlotta, hogy átküld nekem jógagyakorlatokat online, szépen megköszöntem, de én még a taposógéppel sem barátkoztam meg. Ha csak belegondolok abba, hogy hajlítgatni kell a végtagjaimat, máris megfájdul mindenem. Megköszöntem a kedvességét, ő meg rögtön megértette, nem nekem való az ilyesmi. Edit is szeret egyedül lenni a gyönyörű kertes házában, színházi előadásokat és filmeket néz, hetente bevásárol idős anyukájának, aki tömbházban lakik. Nem is lenne semmi gondja, ha elmehetne Pestre az első babáját váró Eszter lányához. Mondja, jó lenne megsimogatni a pocakját, megölelni, megnyugtatni. Bármennyire szeretik egymást a párjával, ilyenkor anyura nagy szükség volna. Így a technika segítségével látják és hallják egymást, a lányával és a fiával is. Végül is a saját otthonunkban vagyunk, tudunk a szeretteinkről – biztatjuk egymást, s reménykedünk, hogy nyáron, amikor a baba érkezik, Edit is ott lehet.

A nagyon kellemes beszélgetés után nem tudom, miért, benéztem a szekrénybe és megláttam a mosott ruhákat. Nem tudom, mit utálok jobban, a vasalatlan ágyneműt és más holmit a szekrényben, vagy vasalni. Rájöttem, hogy előbbit, úgyhogy kikaptam a sufniból a deszkát, és nekifogtam vasalni. Ez sem a kedvenc elfoglaltságom, és ehhez sem vagyok elég ügyes. Itt kivasaltam, ott meggyűrődött. Eresztettem kis spriccet, vizes lett. Végül megtaláltam a gőz gombot, azzal könnyebben ment. A hajtogatás sem ment egyből, folyton kilógott egy sarka, egy széle, de abba is belejöttem. Most rend van a szekrényben. A ruhás még vár türelmesen a szelektálásra.

Felpróbáltam egy maszkot és a nejlon kesztyűt. Már megint szemberöhögtem magam. A maszk ugyanis bugyikék, és ugyan lehet, hogy feltartóztatja a vírusokat, de a levegőt sem engedi be. Sebaj, egyelőre még a kukáig sem kell mennem.

Elküldöm a naplót és nem csinálok semmit. Bámulni fogom a tévét.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!