Simon Judit: Vesztegzár-napló 41.

2020. 04. 26. 21:37

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárta után úgy döntöttem, további háromszor két hétig nem lépek ki lakásom ajtaján. Barátaim biztatására folytattam feljegyzéseimet. A román államfő bejelentése nyomán immár megkezdődött a visszaszámlálás a rendkívüli állapot május 15-i feloldásáig. A naplóírás és a napok számlálása folytatódik.

 

Negyvenegyedik nap (április 26., vasárnap)

Konyhafilózófus lettem. Filozofálok a konyhában, konyhalány módjára. Azon töprengek, mi lesz az ezutáni életben. Na, nem csak úgy eszembe jutott, hanem olvastam egy társadalom- és civilizációfejlődéssel foglalkozó pasas írását. Erről ennyit, mert hosszú lenne kivonatolni, és hogy mi jutott eszembe a dolgozattól, az lehangoló lenne.

Kivonultam a teraszra kávézni. Borongós volt, de kellemes meleg. Elmúlt a filozófusi hangulatom, inkább kitaláltam, hogy megkérem Lacit és a kollégákat, május 15. után gyűljünk össze a szerkesztőségben, hogy lássuk egymást, beszélgessünk. A találkozás reményétől jó kedvem lett, gondoltam, ilyen hangulatban kell a szekrényt végre összerámolni. Kiraktam szellőzni a téli holmit, a tavaszinak szomorkásan köszöntem, nagyot sóhajtottam és becsuktam a szekrényt. A nyári öltözékeket fel kell frissíteni, utána kivasalni, azt máskorra hagytam. Kiszedtem viszont, amit már nem fogok hordani.

Még egy kávé a teraszon, rövid lógás a neten, és már délután lett. Visszapakoltam a téli holmit a szekrénybe, lemásztam az elrepült kedvenc piros sálamért, ami a szomszéd taraszán landolt. Szerencsére a fiatalasszony észrevette, hogy nem madárka szállt a nyugágyra, jelezte, kijön az ajtóig. A harmadikon laknak, van egy négy év körüli kisfiúk. Néha nézegetem, milyen önfeledten játszik apa és fia a teraszukon. Nagyon kedves embereknek tűnnek. Az asszony és a kisfia vártak, ideadták a sálat, a kisfiú megfogta a kezemet, húzott volna befelé, menjek én is játszani. Próbáltuk elmagyarázni neki a fizikai távolságtartást, de sírás lett a vége. A teraszról még integettünk egymásnak.

Rég nem beszélgettem Kovács Enikővel. Több évtizede ismerjük egymást, szeretünk szót váltani. Nagyon szép, elegáns, csinos és tehetséges színművész. Mindig derűs és kedves. Meglepődött, hogy felhívtam, általában akkor beszélünk telefonon, ha munkáról van szó.

Egyedül él szép váradi lakásában. Évek óta elvált, szépséges újságíró lánya tavaly ment férjhez. A fiatalok Konstancán élnek, a lány otthagyta a televíziót ahol dolgozott, most tréningszervező, a férje pedig kőolaj kitermelési informatikus. Mindketten a filmezés szerelmesei, többek között reklámfilmeket készítenek. A férj éppcsak visszacsúszott az országba Afrikából, ahol kiküldetésben volt. Enikő a nyarakat a román tengerparton tölti a lányánál. Meséli, boldogság látni, milyen szépen élnek a fiatalok, milyen harmonikus a kapcsolatuk.

Amikor hívtam, Enikő éppen a nyaralójukban volt férjével közel a magyar határhoz. Hétvégenként, amikor szép idő van, kiszökik a városból. Ha igazoltatják, azt mondja, megy hagymát kapálni. Virágokat mégsem mondhat, az nem olyan fontos a hatóságok szemében, mint a hagyma. A volt férjével, gyermeke apjával nagyon jó a kapcsolata, előfordul, hogy együtt utaznak a lányukhoz. Most is együtt vannak a hétvégi házban és nem zavarják egymást. Sőt.

A városba csak néha megy ki a lakásból vásárolni. Imádja a nemrég felújított otthonát, örül mindennek, ami benne van. Azt mondja, boldog, szép életet él, olyant, amilyenre mindig is vágyott. Jó ezt hallani, mindig öröm boldog, kiegyensúlyozott emberekkel, főleg nőkkel beszélni.

Válása után nem akart újra férjhez menni, ragaszkodott a szuverenitásához.

Meséli, hogy szinte egyik napról a másikra hagyta abba a dohányzást valamilyen mantra nyomán. Nem akart leszokni, de a gyakorlatok után már nem esett jól a cigaretta.

Azt mondja, naponta mantrázik, mert az jót tesz nemcsak a lelkének, hanem a hangjának is. Állítja, javult tőle az énekhangja.

Én nem értem a mantrás történetet, Enikő próbálja a hosszú folyamatot és a mögötte rejlő hitet elmagyarázni, de sajnos nincs kinek. Szerencsére nem haragszik érte, tudja, hogy nagyon földönjáró vagyok.

Abban megegyezünk, hogy nekünk talán azért könnyebb az elszigetelődés, mert amúgy is egyedül élünk. Abban is egyetértünk, hogy a kiegyensúlyozottság feltétele, szeressük magunkat és az embereket.

Bármilyen jól érzi magát otthon, azért Enikő is színészből van, hiányzik neki a színpad, a játék, a kollégák. No meg a személyes találkozások, úgy általában. Nekem is.

Tóth Hajni is hívott, már nagyon unja a bezártságot. Egyetért viszont azzal, hogy lehet, a vírust nem tájékoztatták a május 15-én életbe lépő lazításokról, úgyhogy képes azon túl is tombolni. A maszkot Hajni is úgy utálja, mint én, de a muszáj nagy úr. S mint tudjuk, a felelősségteljes viselkedést nem erről az országról mintázták. Ő is jó ötletnek tartja a szerkesztőségi találkozást.

Nagy nap volt a mai. Sütöttem rántott húst és minden rendben ment. Nem lettek égési sebeim, és az olaj sem spriccelt össze-vissza. Megettem a maradék spenóttal.  

Ma este igénybe veszem a taposógépet, és keresek valami jó kis filmvígjátékot. Holnap új hét kezdődik. Lássuk, mit hoz.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!