Hány Rimanóczy?

2020. 04. 27. 11:31

Az eredeti tervek szerint ezen a héten avatták volna fel a nagyváradi Rimanóczy szobrot. A mű elkészült, ám a rendkívüli állapot miatt csak később kerülhet le róla a lepel. A szoborállítás előzményeit, s a végeredménnyel kapcsolatos hiányérzeteit Szűcs László írása összegzi.

 

A felavatásra váró szoboralak a Barátok temploma előtt, melynek átépítése ifj. Rimanóczy munkája volt  (A szerző felvétele)

 

Nem igényelt nagy jóstehetséget, hogy megjövendöljük, politikai viták közepette készül el a nagyváradi Rimanóczy-szobor. Szándékosan nem az alkotás felavatását említem, a járvány miatt kihirdetett rendkívüli állapot ezt egyelőre nem teszi lehetővé. A magyar-magyar vita lényege, hogy kinek az érdeme a műalkotás, ki az ötletgazda stb. Az alábbiakban nem ezt kívánom boncolgatni, ott az internet, tessék kikeresni, fellapozni, elég nyilvánvaló, hogy ki, mikor, hogyan foglalkozott a Rimanóczyak nagyváradi szerepével, alkotásaival, emlékezetével, kultuszával. A többes szám használata nem véletlen, hanem maga a lényeg: elég rövid sétát tenni Nagyvárad belvárosában, hogy nyilvánvaló legyen, az utókor részéről nem választható külön ifjabb és idősebb Rimanóczy Kálmán szerepe. Mindkettejük – részben közös – tervezői és építői keze munkáját őrzik fontos és szimbolikus váradi épületek. Az sem véletlen, hogy a Körös-parti emléktábla is kettejük emléke előtt tiszteleg, ahogy a nevüket viselő szakmai díjban is kettejük alakját jelenítették meg. A napokban elhunyt drága barátunk, Péter I. Zoltán is A két Rimanóczy címmel publikálta 2013-ban – az emléktábla avatásához időzítve – a nagyváradi városkép legfontosabb alakítóit bemutató könyvét, hiszen „idősebb és ifjabb Rimanóczy Kálmán egymást követően közel fél évszázadon át meghatározó módon formálták Nagyvárad városképét”. (S tegyük hozzá, később a család több generáción át számos újabb alkotóval gazdagította a magyar építészetet.)

Balra a fiatal építész egyik ismert fényképe, jobbra a szobor makettjének részlete

 

A Barátok temploma mellékbejáratai előtt még csak fóliába burkoltan látható szobrot annak kolozsvári alkotója  – nyilván a megrendelő Városháza elvárásai alapján – csak az ifjabb, 42 évesen elhunyt Rimanóczy alakjáról mintázta meg. Ebben az értelemben ez a szobor nem ugyanaz, amit évekkel korábban az RMDSZ szorgalmazott, illetve amit óhajként a Várad folyóiratban közel egy évtizede Péter I. Zoltán megfogalmazott: „Ki tudja, talán még azt is megérjük, hogy a két Rimanóczynak szobra lesz majd Nagyváradon…” A polgármester, illetve a tanácsadói másképpen gondolták, be kell tartani a szobrok közt az etnikai arányokat, elég lesz egy Rimanóczy. (Jellemző, hogy több román lap id. Rimanóczy Kálmánra csupán mint kivitelezőre utal. Tény, fontos épületek, így a színház, a neológ zsinagóga, a Kereskedelmi Csarnok vagy a Füchsl-palota esetében a munkálatok kivitelezője volt, ám számos további esetében tervező is.)

Számomra nem ad okot több örömre maga a szobor sem. Ugyan még nem avathatták fel (ifj. Rimanóczy születésének e héten esedékes 150. évfordulója volt kitűzve az esemény), de ismert a makettet, s a helyszínen is készültek felvételek a műről. Nem tudhatom, milyen elképzeléseket vázolt fel a tavalyi pályázat másik két résztvevője (sem a nevük, sem tervük nem vált publikussá), ám a nyertes Alexandru Păsat szobra számomra csalódás. A kisebb baj, hogy az építész bronzarca jóval idősebbnek mutat egy negyvenes évei elején járó férfiénál, Rimanóczy alig 42 évesen hunyt el, ám a portré az ismert ábrázolásokhoz képest jellegtelen, idegen, s a négyszázezer lejből, amibe került, a beszámolók szerint kétnyelvű feliratra sem futotta. Azt sem értem, miért nyer olyan szobor pályázatot a 21. században, amely merev, ötlettelen, ráadásul a múlt századelőre jellemző szecesszió hangulatát sem idézi meg, a kort, amelyben az építész élt, alkotott. Sehol egy korty a váradiság levegőjéből.

A két Rimanóczy megjelenítélse a Körös-parti emléktáblán, amely 2013 nyarán készült el

 

Az elhelyezés sem igazán kreatív. Öt éve arról állapodott meg a város akkori és mai polgármestere az RMDSZ és a magyar történelmi egyházak vezetőivel, hogy a közeli parkolóhelyek megszüntetésével a templom előtt kialakítanak egy kis teret, amely a Rimanóczy nevet viseli majd, a szobor ennek egy meghatározó pontjára kerül. Tér nincs, átnevezés sincs, a hely minden, csak nem méltó. Korszerűbb és esztétikusabb lett volna olyan mű és elhelyezés, ahol a szobor interakcióba lép, kommunikál valamely Rimanóczy-épülettel, belép, felnéz rá, nekitámaszkodik. Akár biciklire is ültethette volna a művész, hiszen ifj. Rimanóczy volt dokumentálhatóan az első nagyváradi kerékpár tulajdonosa. Bizony, vizuálisan továbbra is értékesebb a már említett emléktáblán, tökéletes színhelyen, egykori irodaházuk falán megjelenített két kisméretű szoboralak. Apa és fia. Akiknek a város nem egyebet köszönhet, mint az arcát.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!