Simon Judit: Vesztegzár-napló 44.

2020. 04. 29. 21:39

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárta után úgy döntöttem, további háromszor két hétig nem lépek ki lakásom ajtaján. Barátaim biztatására folytattam feljegyzéseimet. A román államfő bejelentése nyomán immár megkezdődött a visszaszámlálás a rendkívüli állapot május 15-i feloldásáig. A naplóírás és a napok számlálása folytatódik.

 

Negyvennegyedik nap (április 29., szerda)

Reggel arra ébredtem, hogy valakik beszélnek a lakásomban. Két férfi, mintha vitatkoznának. Azt hittem álmodok, gyorsan visszacsuktam a szememet, de nem, a beszéd folytatódott. Kikászálódtam az ágyból, lássam, mi történik. Sehol senki. Bekapcsolva maradt a tévé, amit persze nem úgy állítottam be, hogy magától kikapcsoljon. Orvosoltam a hibát.

Feléledt a város és a negyed is. Autós forgalom, gyerekzsivaj, mászkáló emberek. Olyan, mintha a rendes medrében folyna az élet. Pedig nem.

Benézett Laci, elhozta a Heni küldte csokit és a Várad áprilisi számát. Szép lett, és tartalmas. Benne Laci búcsúzik Szilágyi Alitól, pár oldallal hátrébb Péter I. Zoli remek anyaga olvasható a Pece-parti Párizs hajdani kávéházi világáról. Sajnos, már tőle is búcsúzni kell a következő számban.

Lacival kicsit osztottuk-szoroztuk a világot, a sajtót, sajnos nem sokáig maradt. Megszoktam, hogy mindig siet.

Sacival is beszéltem pár szót, mondja, nagyon elfoglalt. Magyari Sára a Partiumi Egyetemen tanít, most online és nagyon élvezi. Ami meglepő, hogy a diákok hiányolják a személyes jelenlétet. Továbbá lelkisegélyszolgálatot szervezett az egyészségügyi dolgozóknak. Támogatják őket, ahol tudják. Ilyen Saci, akkora lelke van, hogy belefér a világ. Nagyszerű tanár, tehetséges esszéíró. A testvére Tuci, azaz Magyari Etelka a temesvári magyar színház művésze és nagyon szeretnivaló ember. Jó tudni, hogy ilyen csajok vannak a köreimben.

Tombolva hívott a komám, hogy láttam-e, mit mondott Iohannis. Nem én, nem hallgattam híreket. Azonnal elküldte a linket. Zsolt színész, rabiátus pasas, de politikán nem szokta így felhúzni magát. Nem igazán képernyő-kompatibilis, amit rárakott az államfőre. Gondoltam, csak megnézem, biztos történt valami rendkívüli, valami újabb rendelet. Hát, megnéztem, meghallgattam, és nem tudtam, sírjak vagy röhögjek. Iohannis akkora öngólt rúgott magának és a pártjának, hogy még mindig rezeg bele a háló. És rezegni fog még napokig, ha nem hetekig.

Azt mondtam, a naplóban nem politizálok, de ezt el kell mesélmem.

Történt, hogy pár hete a Képviselőház hallgatólagosan elfogadta a székelyföldi autonómia-törvény tervezetét, ami viszont csak most jelent meg, most kapta fel rá a fejét a politika és a média. A hallgatólagosan azt jelenti, hogy nem vitatták meg a képviselők a benyújtott tervezetet, lejárt a határidő, akkor pedig elfogadottnak tekintett. Ha engem kérdez valaki, persze nem kérdez, de én mondom, hogy szerintem a távülésező képviselők megfeledkeztek erről a tervezetről, ami már egy hónapja átment. A sok járvánnyal kapcsolatos intézkedés elvitte az idejüket és megkoptatta a memóriájukat.

Iohannis is vélhetően ma reggel szerzett tudomást a dologról, hisztériás rohamot kaphatott, aminek nyomai a déli nyilatkozatában is látszottak-hallatszottak. Szerintem elsősorban a nemzeti liberálisokra volt nagyon mérges, hogy kiment a fejükből, merthogy a szavazáskor nem lett volna elég az egyszerű többség, azaz kedvenc alakulata simán megakadályozhatta volna az elfogadását. Aztán haragudott a szocdemekre, amiért ők sem tettek semmit ellene, és végül de nem utolsó sorban, úgy a magyarokra határon innen és túl, élükön Kelemen Hunorral és Orbán Viktorral.

Rosszízű volt, ahogy gúnyosan megszólalt magyarul, nem szeretem, ha gúnyolódnak egy nyelven, pláné nem, ha az anyanyelvemen. Azt is utáltam, hogy végig első szám, első személyben beszélt. Hogy ő nem engedi, hogy ő harcol, hogy ő tesz akármit. Olyan bornírtságokat mondott, hogy azok hallatán még a legagyatlanabb nacionalisták is megnyalták mint a tíz ujjukat. Nem véletlenül emlegették, hogy Vadim feltámadt.

Figyeltem a közösségi hálót. Pillanatok alatt megjelentek a reakciók, okosak és nagyon böszmék is, többé vagy kevésbé szellemes mémek is felbukkantak. Szinte pillanatok alatt a politika átvette a vírus és a karantén helyét. Politikusok, közírók és közemberek véleménye zúdul megállíthatatlanul.

Az poén, hogy az államfő egy érvénytelen szövegre kapta úgy fel a vizet, hogy nemcsak a romániai magyarokat haragította magára egy életre, hanem még diplomáciai botrány is lehet a kirohanásából. Ugyanis az autonómia törvénytervezet elfogadásához a döntő ház a Szenátus, ott pedig délutánra már úgy leszavazták, mint a pinty.

Ezzel a téma elvileg lezárult. Gyakorlatilag további hullámokra számíthatunk. Iohannis olyan gumicsontot dobott be, amit hetekig, hónapokig lehet rágni. Végül is, megteheti, nem ő viszi vásárra a bőrét a választásokon. A nemzeti liberálisok pedig vakarhatják a fejüket.

Este megint a komám szól rám, ezúttal sokkal nyugodtabban, sőt örömmel jelezte, nézzem meg a nemzetközi táncprodukciót, amiben ő is szerepel. Hiába, ma van a tánc világnapja.

Elkészítem a szendvicsemet és megnézem a várost: kint kellemes koranyári eső szitál, az úton autók száguldoznak.

Visszavágyom a közösségi hálóra a vírust meg a karanténtörténeteket. És tényleg nem írok többet politikáról. Remélem.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!