Simon Judit: Vesztegzár-napló 45.

2020. 04. 30. 21:01

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárta után úgy döntöttem, további háromszor két hétig nem lépek ki lakásom ajtaján. Barátaim biztatására folytattam feljegyzéseimet. A román államfő bejelentése nyomán immár megkezdődött a visszaszámlálás a rendkívüli állapot május 15-i feloldásáig. A naplóírás és a napok számlálása folytatódik.

 

Negyvenötödik nap (április 30., csütörtök)

Még a vesztegzár is kellemesebb, ha süt a nap. Ma szinte egész délelőtt kint ültem a teraszon. Nem vettem észre, hogy telik az idő. Shakespeare úr Hamletje az mondja, kizökkent. Mármint az idő. Lehet, igaza van. Másképpen élünk. Állítólag átrendeződnek a prioritások és az értékrendek. Azt is mondják, hogy most már nem kellene felgyorsulni, sem annyit fogyasztani, és jobban kellene vigyázni a természetre. Láttam a képen, hogy Velencében vízimadarak úszkálnak a vízen, a nagyvárosokba bemerészkedtek az állatok, úgy értem, a négylábúak, a betonból kinő a fű. Na, utóbbinak nem tudok örülni. Bizony én nagyon vágyom az régi életemre, a repülőkre, vonatokra, zajos utcákra, zsúfolt színháztermekre, fesztiválokra, azokra a zenei banzájokra, ahová sose jártam, de a fiatalok szeretik.

Ültem a teraszon és néztem a tavalyi és idei előjegyzéseket. Tavaly ilyenkor már megkaptam a meghívót a május végi Temesvári Eurórégiós Színházi Fesztiválra, azaz a TESZT-re. Most maximum egy COVID-tesztre invitálhatnának, de még azt sem. Ebben a hónapban lett volna a Törzsasztalon Darvasi László könyvbemutatója, egybekötve az általa írt monodrámával Bartha Boróka előadásában. Szervezném a szeptemberi HolnapFesztet, beszélnénk meg Lacival, mivel veszünk részt a Varadinumon.  Most meg ülök a teraszon, süttetem magam a nappal és nem csinálok semmit.

Elhessentettem a gondolataimat, beléptem a netre, Bartha Réka írt rám, aztán felhívott. Elkezdünk politizálni, latolgatni a mint és hogyant, közben nagyon ügyes akartam lenni, elkezdtem megpucolni a krumplit a leveshez. Nem volt jó ötlet, mert pofára esett a telefonom. Szerencsére a kicsi, buta, de teherbíró készülék, a nagy és okos bizonyára úgy megsértődött volna, hogy soha meg nem szólal többé. Ezt meg összeraktam, és még a beszélgetés sem szakadt meg.

Olvasom Demény Péter író, költő, publicista, egyetemi oktató, jóbarát írásait a neten, és nézegetem, felesége Eperjesi Noémi képzőművész, tanár rajzait. Ritka szerethető emberek, a Könyvmaraton állandó vendégei. Mivel nekem mindig öröm velük beszélni, felhívtam Pétert. Izgő-mozgó emberek, unják már az otthonülést, még akkor is, ha nagyon szeretnek együtt lenni. Noémi élvezi az online tanítást, Péternek viszont hiányoznak a kolozsvári utak az egyetemre. Akkor látogatta meg, s ejtette meg a nagybevásárlásokat anyukájának. Öccse néhány éve Londonban él, a vírus betörése napjaiban jött volna látógatóba, de nem indultak a repülők. Péternek is hiányoznak az emberek, a barátok, a jó beszélgetések. Elmondta, hogy KAF talán két hónapig nem mozdult ki otthonról, de ma kénytelen volt elmenni a szemorvoshoz. Péter és Noémi esténként kiviszik a macskát sétálni. Péter nyakában, nem pórázon. Azt írják a papírra, hogy háziállat szükségletei, illetve sétáltatása. Más az aranyhalat vitte, a macska mégiscsak több tiszteletet parancsol a hatóságok részéről – gondolom, de nem mondom, mert egyébre terelődik szó. Szívesen eljönne a Várad szerkesztőségébe, csak lehessen elhagyni a várost, ami az ők esetükben Marosvásárhely. Ott laknak egy paradicsomi lakásban. Karantén ide, vagy oda, mindketten dolgoznak. Noémi rajzol, fest, Péter ír és persze olvas. Ők is abban reménykednek, ha messzebbre nem is lehet menni, de legalább május közepétől a városon belül ne legyen szükség passzusra. Azzal köszönünk el, hogy ha ebben a hónapban nem is, de novemberben vélhetően látjuk egymást a Könyvmaratonon.

Továbbra sem csináltam semmit, nem történt semmi lényeges. Néztem a híreket a tévében, és már nagyon idegesít a ha, meg a talán, meg az esetleg. Szeretnék valami konkrétumot hallani. Szeretném, ha ismét felnőttnek néznék az állampolgárokat. Egyszóval szeretném, ha visszaállna a régi rend, akarom mondani a régi rendetlenség.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!