Simon Judit: Vesztegzár-napló 46.

2020. 05. 01. 21:15

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárta után úgy döntöttem, további háromszor két hétig nem lépek ki lakásom ajtaján. Barátaim biztatására folytattam feljegyzéseimet. A román államfő bejelentése nyomán immár megkezdődött a visszaszámlálás a rendkívüli állapot május 15-i feloldásáig. A naplóírás és a napok számlálása folytatódik.

 

Negyvenhatodik nap (május 1.)

Arra ébredtem, hogy május elseje van. Kedvenc hónapon első napja. Elmélázni rajta nem volt időm, mert érkezett Piroskám, barátném és segítőm, hogy kivakarjon a házimunkából. Sosem győzöm csodálni, hogy amivel én órák hosszát elbíbelődöm, ő pillanatok alatt megcsinálja. Ráadásul ma sietett is, hogy idejében hazaérjen. Akartam segíteni, de nem engedte. Szerintem látni se bírja, ahogy ügyetlenkedem. Még a kávéját sem ülve itta meg, hanem nekikezdett előkészíteni a főznivalót.

Neki köszönhetően két-három napig habzsi-dőzsi lesz. Hiába május első napja, nem került az asztalra sem mititei, sem sör. Készült viszont füstölthúsos krumplileves, rizses hús, szilvalekváros derelye.

Megígértem magamnak, hogy ameddig itthon ülök, nem eszem miccset. Majd ha kiülhetek egy kerthelyiségbe.

Ebédre mindenből ettem, nem kellett volna jóllakni, de most nem gondoltam a nyári nadrágokra. Meggyőztem magam, hogy a bő, hosszú ruháimba mindenképpen beleférek majd.

Hívott Erika, a pesti bírónő barátnőm. Rég nem beszéltünk, azt mondta, hiányzott neki, hát beütötte a számomat. Meséli, hogy a home office ellenére rengeteget dolgozik, és hetente be kell járjon ügyeletre. És ő még hagyján, de a közös barátnőnk, a druszám, Judit ezen a héten naponta volt kénytelen bemenni a bíróságra. Erika egyáltalán nem örül, hogy lazulnak a szigorítások, és nem bánja, hogy Budapesten nem oldanak fel minden megszorítást, mert tapasztalata szerint az emberek fegyelmezetlenek. Sem neki, sem Juditnak nincs autója, tömegközlekedéssel járnak, az utasok képtelenek megérteni, hogy be kell tartani a fizikai távolságot. Megbeszéltük, hogy vélhetően július elején még nem lehet majd turistáskodni, elrepülni a kedvenc helyünkre, a spanyol tengerpartra.

De abban reménykedünk, hogy egymást meglátogatjuk. Erika nagyon művelt, sokat olvas, a kultúra szerelmese, és – na itt jön a meglepetés – olyan jól főz, hogy még egy francia séf is megirigyelhetné. Kajáról is beszélgettünk, mindketten szeretünk enni, csak rajtam ez jobban látszik.

Elmeséltük egymásnak, hogyan telnek a napjaink, és hogy nagyon várjuk, hogy visszatérjünk az ezelőtti életünkhöz.

Noémi, az örökbefogadóim színésznő tagja jött hozzám. Lementem gyalog, és rájöttünk, hogy akár fel is mehetnénk a lakásba. Megmásztuk ketten az öt emeletet, amiről már rég tudjuk, hogy hét. Mesélte, hogy már bújnak ki az általuk ültetett növények a kertben, és nagyon boldogan élnek Péterrel és Misivel hármasban. Misi az életem pasija, remélem, augusztusban, amikor a négyet tölti, megünnepelhetjük. Noéminek hiányzik a színház, a játék, de nem panaszkodik.

Néha elmennek a fiával a közeli játszótérre, ahol rajtuk kívül soha nincs senki. Máskor átugrik a szomszédból kolléganője, Réka a férjével és két gyermekével. A gyerkőcök hancúroznak az udvaron, a felnőttek beszélgetnek, ha éppen nincsenek bevonva a játékba. Péter otthonról dolgozik, Noémi kényszerszabadságon van. Beszélgettünk a szüleiről, akik Székelyhídon laknak, pedagógusok, és rég nem látta őket. Emese, a testvére Budapesten él, vele sem találkozott rég, a technika segítségével látja, hogy nő és szépül és okosodik a kisfia.

Noémivel eldöntöttük, hogy május 15. után, amikor már nem kell papír, hogy kilépjek a házból, elmegyek hozzájuk és a kertben bepótoljuk a miccs- és flekkenevést.

Réka barátnőmmel és ÖTYE-társammal cseten váltottam néhány szót. Ő is vágyik arra, hogy találkozzunk, szépen felöltözve elmenjünk vacsorázni. Meséli, hogy vásárolni jár és az idős édesapjához megy naponta. Apukája nagy, kertes házban lakik, a szabadban beszélgetnek, mialatt Andris, Réka kisiskolás fia kirohangája magát. A mindig ápolt, elegáns jogász-üzletasszony nagyon unja, hogy nem lehet sehová menni, és otthoni szerelésben tölti a napjait. Nagyon reméljük, hogy hamarosan találkozhatunk.

Szép, vidám, mozgalmas nap volt ez a május elseje.

Most már csak azt kell eldöntenem, hogy mit fogok vacsorázni.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!