Simon Judit: Vesztegzár-napló 49.

2020. 05. 04. 21:23

Önkéntes vesztegzáramat jó ötletnek tartotta a hatóság, katonai rendelettel parancsolt mindenkit otthonába. A rendeleteket nem szeretem, de tudatos állampolgárként betartom. Kéthetes vállalásom lejárta után úgy döntöttem, további háromszor két hétig nem lépek ki lakásom ajtaján. Barátaim biztatására folytattam feljegyzéseimet. A román államfő bejelentése nyomán immár megkezdődött a visszaszámlálás a rendkívüli állapot május 15-i feloldásáig. A naplóírás és a napok számlálása folytatódik.

 

Negyvenkilencedik nap (május 4., hétfő)

Ma a telefon ébresztett, ismeretlen romániai szám jelent meg a képernyőn. Nem szoktam felvenni, de még félig aludtam, szinte önkéntelenül belehallóztam. Elhaló női hang mondja, nagyon sajnálja, hogy ő kell ezt velem közölje, de szegény rokonom rosszul lett az utcán, bevitték az aradi kórházba, pénz kellene, hogy ránézzenek az orvosok. Mondom neki, akkor ne nézzenek rá, engem nem érdekel. Felemeli a hangját, de hogy szegény asszony azt mondta, én biztosan segítek. Nem segítek, válaszoltam határozottan és kikapcsoltam a telefont.

Eddig azt hittem, mese, amit a telefonszélhámosokról írnak, de lám, lám mégsem. Nekem ugyanis közel-távol nincs rokonom az országban.  

Ha már úgyis felébredtem, kávéztam, sajnos nem a teraszon, mert fáztam.

Noémi írta, küldjem a listát, Péter megy vásárolni, hozná az ellátmányt.

Lista megírva, s ha már a laptopnál ültem, megnéztem, mi újság.

Cseteltem Dobre Kóthay Judittal, és Dórával. Utóbbi a nem egészen egyéves Emmácska anyukája és nagyon kedves ember. Edit által ismerkedtünk meg, barátkoztunk össze.

Minden nagyobb baj nélkül megmelegítettem és megettem az ebédet, és ezzel vége az úri életnek. Holnap főzni kell, ha főtételt akarok enni, márpedig akarok.

Régi kedves kollégát, barátot hívtam fel. Úgy érzetem, örült, amikor megmondtam, ki vagyok. Fehér Laci igazgatóm is volt az egyik lapnál, ahol dolgoztam. Jól kijöttünk egymással, rengeteget veszekedtünk, de még többet nevettünk. Éles esze, gyilkos humora van. Alapfoglalkozását tekintve mérnök, de közgazdásznak is remek, az utóbbi években jó könyveket ír.

Évával, a szép feleségével tölti az életét és a karantént. Ritkán jár ki, és akkor sem örül, hogy mennie kell. Szeret otthon lenni, olvasni, írni. Most éppen az amerikai útibeszámolóját tördeli. Utóbbi szakmát elleste, amikor előző könyveit tördelték. Ült, figyelt és megtanulta. Élvezi ezt az övétől teljesen eltérő munkát. Igazgatóként sokat cikizett minket, újságírókat, miközben ő is közölt publicisztikát egy neves budapesti napilapban.

Miután elment a kiadótól, nyomdát vezetett. Nyugdíjba vonulása után összeállított egy több kötetes földrajzi atlaszt. Megírta regényes önlétrajzát, ami fogy, mint a cukor. Amint megjelenik az amerikai barangolásait magába foglaló kötet, elkezdi írni a következőt.

Az Ez is én vagyok című regényes önéletrajzát most küldte el, alig várom, hogy olvassam.

Lacinak továbbra is ellenállhatatlan a humora, rengeteget nevettünk. Beszéltünk a lányáról is, akivel több lapnál dolgoztunk együtt. Kuksi, ahogy mi szólítjuk Kingát, a világ egyik legjobb tördelője. Jelenleg alapszakmájában dolgozik egy cégnél, és hogy mennyire elismert közgazdász, az is jelzi, hogy egyedül őt nem küldte el a nagyfőnök. Férjével és egyetemista lányával él egy szép házban, nagyfia Budapesten csinált karriert.

Lacival visszaidéztük az időt, amikor együtt dolgoztunk és – ismerjük be – buliztunk. Kibeszéltük a közös ismerősöket, volt kollégákat, nevetve emlékeztünk vissza a történetekre. Kicsit politizáltunk is, de nagyon kicsit, mert vannak sokkal érdekesebb és kellemesebb dolgok a világon. Annyira kellemes, jó hangulatú volt a több mint kétórás beszélgetés, hogy muszáj lesz megismételni.

Péter megérkezett a csomagokkal, és csak a teraszon volt hajlandó levenni a maszkot. Kiültünk. Arról beszélgettünk, hogy mi lesz, lehet május 15. után. Elmondtam neki, az lesz, hogy elmegyek a barátaimhoz, kiülünk a kertbe és beszélgetünk. Magamhoz is hívok barátokat. Más szóval kibújok a csigaházamból.

Hozott piros retket a saját kertjükből, Noémi küldött házi kenyeret.

Vajaskenyér retekkel lesz a vacsora.

Szűcs Lacinak ma van a születésnapja, de ettől nem túl lelkes. Rengeteg dolga volt délelőtt, nem is ért el hozzám, de megígérte, holnap pótolja.

Bejelentették a hatóságok, hogy május 14. estéjén vége a szükségállapotnak, passzus nélkül járhatunk az utcán, de nem hagyhatjuk el a várost.

Hogy ezen kívül mi várható a hónap közepétől, azt még azok sem tudják, akiknek ez lenne a dolguk. Erről majd holnap írok.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!