Simon Judit: Vesztegzár-napló 6.

2020. 03. 22. 20:57

Barátaim biztatására, úgy döntöttem, megpróbálok két hétig, egy karantén idejéig egyedül a lakásban maradni. Azaz nem kilépni a bejárati ajtón. S ha már itthon vagyok, gondoltam, legyek divatos: naponta írjak valami jegyzetfélét. Valami jókedvűt, ha sikerül, vicceset. Semmi vírusjelentés, semmi ilyen-olyan statisztika. Mondhatnánk, lejegyzem és megosztom a csacskaságokat, amik eszembe jutnak az önkéntes elvonulás egyedüllétében.

 

Hatodik nap (március 22., vasárnap)

 

Amikor ma felébredtem, elpirultam szégyenemben: 11,30-at mutatott a telefon. Megnéztem a másikat: ugyanannyi. A karórámon: 11,36. Igen, az órámat mindig kicsit előbbre állítom, hasznos módszer elkésések ellen. Tévedés kizárva, majdnem délig aludtam. Na, jó, máskor sem szoktam a kakasokkal ébredni – éppen tehetném, a lakótelep melletti házak egyikében van egy, és a hangja sem kopik – de azért ezt már túlzásnak ítéltem. A kakast lefekvés előtt szoktam néha hallani.

Judit hívott, hogy kávézzunk együtt. Nagyon megörültem, a fekete jobban esik társaságban, még ha online is. Csoma nem csak kiváló színész, hanem nagyszerű ember is. Váradinak tekintem, noha nem ebben a városban született és ma Pesten él. Persze, hogy hiányzik neki a munka, és ahogy ő fogalmaz, a játszótársai. Furcsa érzés, hogy délután nem kell az esti előadásra készülni, reggel sem rohanni próbára. Csomi istenien főz, teszi is naponta, ráérősebben mint máskor. Elvonult ő is, a lakásban tölti a napjait. Kaját online rendel, kártyával fizet, beveszi a csomagokat az ajtaja elől. Távolról vált szót a futárral, aki nem díjjazza, hogy a felvonó nélküli ház harmadik emeletére kell szállítson. A lakásig 99 lépcsőt kell megmásznia. Embert próbáló, tanúsíthatom. Judit elárulta, hogy román nyelvre oktatja egy más városbéli kedves barátját. Minden nap egy órát tanulnak, és mindketten nagyon élvezik.

Úgy döntöttem, a vasárnapra való tekintettel megadom a módját az ebédnek. Megterítettem szépen az ebédlőben. Tányérok, eszcájg, szalvéta, tálalás, minden, ahogy dukál. A menü: húsleves grízgaluskával, marhahús vadasan, almástészta. Jóllaktam, mint a malac. Miután leszedtem, már nem tűnt jó ötletnek az urizálás. Azt hittem, sose fejezem be a mosogatást, ami –mondanom sem kell – nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé.

Ma kétszer voltam színházban. Megnéztem a nagyváradi színház Az eset című előadását. Újra láttam a drága Csíky Ibit és Ababi Csillát. Ők már az égi társulathoz szerződtek. Szerettem volna könyvet írni Ibiről, de sajnos nem állt rá. Azt mondta, ő csak a színpadon érdekes. Pedig dehogy. Érdekes, értékes volt embernek is.

Estefelé a budapesti Örkény színházba „mentem”, parádés szereposztásban néztem meg a Macskajátékot.

Alighogy vége lett, hívott Edit barátnőm, a váradi színház művésze, hogy ő is részt vesz a holnap (23-án, hétfőn) este hétkor kezdődő hangszínházi előadásban. Nagy Endre Váradról szóló regényét olvassák fel a váradi színészek. Firtos hívásának is nagyon örültem, nagyszerű ember, jó barát. Már többször hívott, szeretünk beszélgetni. Ő is otthon dekkol a szép, új házában, csak vásárolni jár ki, azt is ritkán és autóval. Ellátja idős anyukáját és saját magát. Gyermekei Budapesten élnek. Megbeszéljük: felelőtlenek az emberek. Egyikünk sem érti, mitől olyan nehéz otthon lenni.

Gyakorlatilag egész nap lustálkodtam, a szebbik slafrongomban caplattam egész nap. Kicsit kimentem a teraszra fázni, és ennyi.

Most – miután elmegy a kézirat a szerkesztőnek – bevackolom magam a kanapéra, olvasni.

Jó éjt mindenkinek!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!