„A múlt is felpúposodik a háttérben”

2017. 07. 19. 10:34

A nemzetközi vers- és zenefesztiválon olvasott fel július elején, Besztercén, abból az alkalomból is, hogy nemrég jelent meg román nyelven, Mihók Tamás fordításában Elromlani milyen című kötete. Krusovszky Dénes költővel Kemenes Henriette beszélgetett.

 


Krusovszky Dénes költő, műfordító a besztercei fesztiválon (Tudósításunk ITT)



Miért érezted fontosnak, hogy meghívottként te is részt vegyél a besztercei versfesztiválon?

 

Engem mindig is nagyon izgattak azok a helyzetek, amikor egy földrajzilag ugyan közeli, de a nyelvi különbség miatt szinte mégis másik világnak tetsző irodalmi közegbe, jelen esetben a kortárs román lírába bele tudok pillantani egy kicsit. Izgalmas, hogy miben hasonló, miben más, egyáltalán mennyire vethető össze két különböző nyelvű költészet. Most ráadásul külön apropóm is akadt erre, mert Mihók Tamás fordító és a Charmides kiadó jóvoltából egy kötetem megjelent románul.

 

A német és svéd fordítás után, most román nyelven is megjelent Elromlani milyen című versesköteted. Hogyan történt az együttműködés Mihók Tamással? Milyen volt a fordítási folyamat és a kommunikáció?

 

Tamás keresett meg az ötlettel, hogy fordítana tőlem, de ha jól emlékszem, eredetileg csak néhány versről és folyóiratközlésről volt szó. Aztán úgy alakult, hogy lefordította az egész könyvet, és utána kiadót is ő talált hozzá. Nekem ilyen szempontból tehát sok feladatom nem volt ezügyben. Ha Tamásnak kérdése akadt, igyekeztem válaszolni rá, de mivel egy olyan kivételes fordítóról van szó, aki egyaránt otthonosan mozog a kortárs román és a kortárs magyar költészeti nyelvben, ráadásul maga is remek költő, a bonyolultabb helyzeteket nélkülem is rendre tökéletesen megoldotta.

 

Te magad is fordítasz. Mi az, amit a legfontosabbnak tartasz ebben a munkafolyamatban, amire egy fordítónak mindenképp oda kell figyelnie?

 

Ez egy összetett kérdés, amit lényegében a fordítással kapcsolatos elméleti vagy gyakorlati művek évszázadok óta boncolgatnak változatlan hévvel. A vállalkozás, hogy egy adott nyelven írott verset egy másik nyelven újra életre hívjunk, eleve lehetetlen, ezt mondjuk nem árt fejben tartani. Én a magam részéről általában arra szoktam koncentrálni, hogy amennyire lehet, legyen hű az eredetihez a szöveg, ugyanakkor muszáj, hogy a fordítás nyelvén – nálam ez a magyar – úgy szólaljon meg a vers, mintha eleve azon is íródott volna. Ez egyfajta bűvészmutatvány, vagy szemfényvesztés is akár, de ahhoz, hogy a szövegnek egyáltalán esélye legyen bármiféle hatásra az új nyelven, szükség van az ilyen mutatványokra.

 

Milyennek látod a pályájuk kezdetén álló magyarországi és erdélyi szépírók helyzetét?

 

Ez se könnyű kérdés, ráadásul én a magyarországiakat jobban is látom (mivel Budapesten élek többnyire), szóval nem mernék nagy összehasonlításokba bonyolódni. Van, ami jobb ma, mint amikor én voltam pályakezdő, és van, ami rosszabb. Magyarországon a nagy kiadók elkezdtek elsőköteteseket kiadni, ami alapvetően jó, az ugyanakkor nem tesz jót a közegnek, hogy a korábban erre szakosodott sorozatok (a JAK-é, a FISZ-é, stb.) emiatt háttérbe szorulnak. És talán a pályakezdőknek sem mindig jó túl nagy lépésekkel haladni. A politikai helyzet közben sokkal rosszabb lett, Magyarországon mindenképp. Régebben is megvolt egyfajta megosztottság, de ez, különösen az erőviszonyok torzulása miatt, mostanra tényleg elég frusztráló lett. És ott vannak ezek a csúnya betűszavak, MMA, KMTG, amik nem segítenek felhőtlenebbnek látni a fiatal (és kevésbé fiatal) irodalom egét.

Krusovszky Dénes 1982-ben született Debrecenben, József Attila-díjas költő, író, műfordító, kritikus. A versek, novellák és esszék után hamarosan megjelenik első regénye. Eddigi kötetei: Az összes nevem (versek, Széphalom Könyvműhely, 2006), Elromlani milyen (versek, Kalligram 2009), A felesleges part (versek, Magvető 2011), Mindenhol ott vagyok (gyerekversek, Magvető 2013),  A fiúk országa (novellák, Magvető 2014), Kíméletlen szentimentalizmus (esszék, L’Harmattan 2014), Elégiazaj (versek, Magvető 2015). A Versum külföldi költészettel és műfordítással foglalkozó online folyóirat főszerkesztője, a József Attila Kör és a Szépírók Társasága tagja.
 

Miért tartottad fontosnak, hogy mint mentor, részt vegyél a Független Mentorhálózat nevű programban/megmozdulásban?

 

Sajnos le kell szögeznem rögtön, hogy nem vagyok egy minta-mentor. Nagyon sűrű lett ez az év, és a mentorálással, bár nagyon szeretnék, nem sikerül annyit foglalkoznom, amennyit a dolog, na meg a mentoráltam érdemelne. Egyébként meg azért veszek benne részt, mert ez egy nagyon fontos kezdeményezés, ami minőségi alapon és önkéntesen igyekszik többet nyújtani, és alternatívát kínálni az állami pénzen felpumpált és igencsak vitatható legitimitású KMTG-vel szemben, illetve mellette. (Szerk. megj.: Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft.)

 

Számít-e, hogy egy kezdő költő, író, valamilyen írószervezet tagja legyen? Mennyiben segítheti őket ez az előrelépésben?

 

Persze, hogy számít. Vannak nyilván olyan szerzők is, akik már húsz évesen is magányos farkasként érzik jól magukat, ez is normális, de az is, hogy a fiatal irodalmárok keresik egymás társaságát, keresik a közös megszólalási lehetőséget, hangot, témákat. Plusz a kalandot is, ami fontos eleme a képletnek. Jó esetben az nem számít, hogy melyiknek vagy a tagja, a FISZ-é, JAK-é, EMIL-é; és úgy látom, hogy ha voltak is komoly ellentétek korábban egy-egy szervezet között, azok mára jobbára elsimultak. Mert ezek a szervezetek egy platformon vannak, és a szakmaiságra, a minőségre törekszenek, akár konfliktusok árán is, amit most leginkább az ő leváltásukra állami százmilliókból felhúzott díszlet-akadémiával kell megvívniuk. De ezt hagyjuk is. Az írószervezetek feladata, hogy segítsék a fiatalokat fejlődni, megismerni a kortárs irodalom zegzugait, felfedezni eddig ismeretlen részleteit, és független, autonóm alkotókká válni. Ez utóbbira most különösen nagy szükség van.

 

Két gyermek apjaként is marad időd az írásra. Kurt Vonnegutot nagyon fel tudta háborítani a gyerekzsivaj, néha dolgozószobájába zárkózott, és puffogva írta műveit. Te ezt hogy csinálod?

 

Én szeretem a gyerekzsivajt, de tény, hogy az elmélyült alkotó munkában nem mindig hasznos… Igyekszem minél inkább kihasználni az időmet, keresni azokat az órákat a napban, amikor írni tudok, amikor egyedül lehetek a szöveggel. Ez nem mindig könnyű, sőt, egy idő után tényleg úgy érzi az ember, mint Karl Ove Knausgård regénysorozatában, hogy a saját élete ellen vív harcot azért, hogy írni tudjon. De hát ez már önmagában egy szép kihívás, és mint látjuk, témának sem utolsó. Nekem egyébként annyiból szerencsés a helyzetem, hogy szabadúszóként az időmet, legalább részben magamnak oszthatom be, de ez még így is sok odafigyelést igényel, illetve önfegyelmet. Ha ellustálkodok a hét elején pár napot, annak egészen biztosan megiszom a levét a hét végén.

 

Amikor július 2-án, Mihók Tomi barátommal, a verseidből tartott felolvasóest után, az összegyűlt hallgatóságnak azt mondtuk, készülőben az új köteted, nem voltunk teljesen biztosak ebben. Most már biztos vagyok benne. Kérlek, mesélj az új regényedről.

 

Egy hosszú és intenzív alkotói időszak vége felé járok, tulajdonképpen az elmúlt négy évben minden nap ezt a könyvet írtam, és már azelőtt is nekifutottam párszor, csak akkor még nem találtam fogást az anyagon. Egyfajta egzisztenciális kalandregénybe oltott, skizofrén bildungsromant kell elképzelni, vagy valami hasonlót, ami javarészt ma játszódik, miközben egy család, egy kisváros (meg több nagy) történetén keresztül a múlt is felpúposodik a háttérben. Ha minden jól megy, ősszel jelenik majd meg, és az lesz a címe, hogy Akik már nem leszünk sosem.

 

A vers és a novella után a regény műfajában próbáltad ki magad. Tudatos váltás volt?

 

Mondjuk inkább úgy, hogy egy régi terv, amiről sokáig nem tudtam biztosan, megvalósítható-e, de aztán mégis nekikezdtem, és utána beszippantott a dolog. Ugyanakkor ez nem egy olyan váltás, hogy akkor én innentől regényeket fogok írni egymás után. Lehet, sőt, remélem, hogy azt is, de készülnek új versek is menet közben.

 

Azt mondtad, szereted Váradot. Mi meg téged. Ha meghívunk, eljössz?

 

A legnagyobb örömmel!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!