Bányajubileum Váradon

2020. 07. 11. 22:05

Ötvenedik alkalommal játszotta július 11-én, szombaton este a Szigligeti Színház Székely Csaba Bányavirág című darabját. A jubileumot azzal tette emlékezetessé a társulat, hogy az előadás előtt a nagyváradi vár nyári színpadán Bozsódi-Nagy Orsolya és Simon Judit faggatta a szerzőt, valamint az előadás rendezőjét, Hunyadi Istvánt. Az elhangzottakat Szűcs László foglalta össze.

A két kérdező, Bozsódi-Nagy Orsolya és Simon Judit között a mikrofonját a publikum felé irányító Székely Csaba (A szerző felvételei)

 

Az ötvenedik előadás előtt a szabadtéri stúdióbeszélgetést stílszerűen mintegy ötvenen követték figyelemmel, továbbá néhány ezer ártalmatlan, de emberi társaságra vágyó aprócska rovar. Székely Csaba az első kérdésre válaszolva a drámákban használt humorról azt mondta, „feszegetjük a határokat, ami gyakran a jó ízlés határa is egyben, s az idő múlásával mindig jön egy cenzúra, amely megmondja, hogy mivel nem szabad viccelni. Amúgy a szenvedő ember sorsát halálosan komolyan is meg lehet írni, de akkor esetleg unalmas lesz a színpadon.”

Hunyadi István rendező hozzátette: manapság műfajként a tragikomédia az, ami a legjobban tükrözi az életünket. Például az is egy ilyen tragikomikus elem, hogy most itt ülünk egy színházi eseményen a nézőtéren maszkokban. A drámaíró művei megítélése kapcsán úgy fogalmazott, „nem akarok nekimenni intézményeknek, rendszereknek, nem harcolni szeretnék, hanem megmutatni dolgokat, tükröt mutatni a társadalomnak.” Ez annak kapcsán hangzott el, hogy a Bánya-trilógia harmadik művét, a Bányavizet ritkábban tűzik műsorra, aminek egyik magyarázata lehet, hogy papokkal viccelődni manapság nem szokás. „Ha egy pap a szereplőd, akkor azt mondják, hogy te a kereszténységről akarsz mondani valamit,”  – osztotta meg tapasztalatát a szerző.

A következő kérdés úgy szólt: fontos-e, hogy a mindig aktuális kérdéseket jelenítse meg a színpadon. Ezzel kapcsolatban egy példával szolgált: a MeeToo jelenséget figyelemmel követte, érdekelte az emberi viselkedés, volt is ezzel kapcsolatos darabterve, de nem jött össze. „Az a színház, amit szeretek csinálni, és nézni is szeretek, az arról beszél, amiben vagyunk. A támáimhoz az emberek iránti kíváncsiságból nyúlok” – szólt az általános válasz. Az aktualitás mellett szóba kerültek az érzékeny témák, amelyek gyakori vendégei a Székely Csaba-műveknek. Példaként említette az Öröm és boldogság című produkciót, ami az erdélyi melegekről is szólt, olyan szöveg, ami tőlünk nyugatabbra nem is keltene nagy feltűnést, ám nálunk három-négy telt házas előadás után, amikor elterjedt, hogy miről is szól a darab, hamar megcsappant a közönség.

Ami az érzékeny témákat illeti, az író azt is kiemelte, hogy az erdélyi színházak fontos kapukat nyitottak az előadásai műsorra tűzésével, például a magyar-román kapcsolatok megjelenítése tekintetében. Ehhez Hunyadi István hozzá is tette: számukra a Bányavakságban a magyar-román konfliktus ábrázolása egyenesen felkavaró volt, fizikailag is próbára tevő élmény. Ez Székely Csaba szerint azzal is magyarázható, hogy 1989 előtt hozzászoktunk ahhoz, a problémákról nem beszélünk, s úgy maradtunk. Pedig szerinte „saját magunk alatt vágjuk a fát azáltal, hogy a gondokat elhallgatjuk.”

Az is szóba került, foglalkoztatják-e olyan, napjainkban jellemző jelenségek, mint a Covid-járvány, vagy az, ami Amerikában történik, a rasszista jelenségek, s az azokra adott erős válaszok. Előbbi témáról csupán annyit mondott Székely Csaba, hogy a járványokról már sok fikciós mű született, a valóság pedig most utolérte a fikciót.

A másik felvetésre, ami a szobordöntésekre is vonatkozott, hazai példával szolgált: a másik érzékenységére való odafigyeléssel összefüggésben említette a marosvásárhelyi főtéri Avram Iancu szobrot (sok más hazai várost is említhetett volna), ami a hetvenes években egyfajta szimbolikus térfoglalás részeként került oda, ám most, 2020-ban már ideje lenne újragondolni ezeket a tereket. Arról, hogy Iancu emberei több ezer magyart mészároltak le, nem esik szó a román nyilvánosságban vagy az oktatásban. Márpedig nekünk nem jó érzés az őseinket legyilkolók árnyékában sétálni. „Ha írnék erről, akkor az együttélés problémás pontjait mutatnám meg. A szobordöntés, a szobrok vandalizálása agresszív tett, egy rituális gyilkosság, ettől még nem kellene félni eltávolítani bizonyos szobrokat, az lenne a lényeg, hogy ne érezzük, ezek uralkodnak fölöttünk.”

A művei színpadra állítása többnyire nem okoz konfliktust közte és a rendezők között, „ha húznak, az többnyire nem zavar, ha viszont oldalakat beleírnak, azt nem szeretem.” Hunyadi István megerősítette: Székely Csaba nyitott volt, szabad kezet adott nekik, sőt, az sem okozott számára gondot, hogy egy csak említett figurát, Sánta Ferit beemeljelen az előadásba.

 

A Bányavirágot (július 17., 20.30) és a Bányavakságot (július 25., 20.30) a közeli napokban újra megtekintheti a váradi közönség a várbéli nyári színpadon.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!