Függönyöket fel!

2020. 06. 16. 22:07

Esti olvasmány kezdőknek és haladóknak sorozatunkban Simon Judit azon háborog, hogy még mindig nem nyithatnak ki a színházak.

 

Régi vicc, de ismét érvényes. Szabad országban mindenki azt csinál, amit szabad.

Bárhogy is forgatjuk, tetszik vagy sem, harminc éve szabad országban élünk. Sőt, majdnem demokráciában, de mindenképpen egy kellemes rendetlenségben.

A fél életemet rámkényszerített rendben töltöttem, úgyhogy én kedvelem a lazaságot. Mondom, a lazaságot, s nem marhaság dömpinget.

Azt már megszoktam és vicc kategóriába helyezem, hogy a hatalomban sokszor nem tudja az egyik kéz, mit tesz a másik, az agyakról most ne beszéljünk.

Megszoktam azt is, bár nem mindig tudok rajta röhögni, hogy az este kiötlött rendeletet már másnap reggeltől be kell tartani.

Az sem újdonság, hogy mindent hórukkban, utolsó pillanatban tárgyal, szavaztat meg a kormány a törvényhozással. Ebben politikai számítás is van, jobb, ha nem ásunk mélyebbre.

Ami kimondottan idegesít, az a lazítások sorrendje. Zavar, mert véleményem szerint fontossági sorrendet is jelez, valamint megmutatja, melyik ágazatnak erősebb a lobbija.

Az élet kezd visszatérni a rendes medrébe, sorra nyitnak mindenféle létesítmények, meg a határok. Amit konokul és érthetetlen okból zárva tartanak, az a mozi és a színház. (A vendéglőket tíz percen belül kinyittatja az érdekvédelmi szervezetük, amely perrel fenyegeti a kormányt.)

A mozik zárvatartását még csak csak érteném is. A teremben sötét van, a fiatalok szeretik jól érezni magukat (az öregek is, de ők ritkábban járnak ezért moziba), hiába lenne az egészségügyi elővigyázatosság. Biztos jó távol állnának egymástól a sorban, hogy bemenjenek, el is foglalnák a két méter távolságba rakott széken a helyüket, de a sötétben képesek lennének egymás mellé ülni. Nem átallnák levenni a maszkot és kokast majszolni, üdítőt inni, sőt horribile dictu csókolózni. Szerintem ez sem lenne károsabb az egészségre, mint a játéktermek, ahol a zsuga-lázában csak éppen a járvány nem jut senkinek eszébe.

Az ellenzéki szocdemek feltételekhez kötnék a készenléti állapot meghosszabbítását. A feltételek között szerepel többek között a templomok megnyitása a hívek előtt, de a színházról ők sem ejtenek szót. Lehet, több a hívő, mint a színházba járó állampolgár? Remélem nem, mert a hívők is járnak színházba. Ezt tanúsíthatom. Sőt, még a papok is elmennek egy-egy előadásra.

A színházról soha, vagy alig esik szó. Dobtak neki egy morzsát, hogy játszhatnak szabadtéren, de az országban alig van minőségi előadás megtartásához szükséges nyári színház. Oldják meg – gondolják a politikusok. Úgy tűnik, nekik nem hiányzik, főleg a kampányban nem.

Igaz, a színház nem jár annyi gazdasági haszonnal, mint a játéktermek, sem annyi szavazatot nem hoz, mint a bevásárlóközpontok vagy templomok, de képes hatni a társadalom hangulatára és megmozgatja az emberek agysejtjeit. Ja, utóbbi nem mindig hasznos a politikumnak.

Csakhogy a színház okos és tehetséges, megtalálja a módját, hogy eljusson a közönséghez. Kiköltözik, ahová lehet, és felköltözött a netre.

A kolozsvári magyar színház, Radu Nica vezényletével már bemutatott egy online-ra komponált, kiváló színházfilmet, a nagyváradiak online előadása, az Y napokon belül megnézhető.

Láttam a Pool (no water) című, kolozsvári színészekkel készült produkciót. Nagyszerűen megalkotott, megrázó, de sokkal inkább film, mint színház.

A színházi előadás ugyanis attól varázslatos, hogy élő és megismételhetetlen. És azért is, mert közösségi élményt nyújt. Mert sokadmagammal sírok és nevetek azon, amit a színészek ott és akkor játszanak nekem, nekünk.

Nem értem, miért pont a színházakat kell zárva tartani. A közönség a legritkább esetben majszol előadás alatt kokast, vagy hörböl üdítőt, s csókolózás céljából sem hagyják el helyüket a fiatalok, legalábbis nem szünet előtt.

Tartok tőle, hogy a színháztermek azért maradnak zárva, mert senkinek nem jut eszébe, hogy ki is lehetne nyitni, betartva az egészségügyi előírásokat. Szegény művelődési miniszternek sem, akinek nagyjából annyi köze van a kultúrához, mint nekem az atomfizikához. Na, képzelhetik.

Persze, tudom, színház nélkül is lehet élni, de nem annyira érdemes.

Viszontlátásra.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!