Kinyílt a bánsági kaktusz

2019. 08. 02. 10:47

Augusztus 12-ig, az utolsó, óteleki fellépésig járja a Bánság magyarok lakta településeit, az immár hatodik éve minden nyáron útra kelő alkalmi társulat, a Bánsági Vándorszínház. Az idén egy francia vígjátékkal szórakoztató művészek fellépését a végvári bemutatón Kemenes Henriette követte nyomon.​


Bemutatót megelőző előkészületek Végvár központjában


Július 6-án vette kezdetét a Bánsági Vándorszínház hatodik évada. Ahogy azt már az előző évekből megszokhattuk, a három hetes próbafolyamatra és a premierre ismét a Temes megyei Végváron került sor. Idén tizennyolc Temes, Arad és Krassó-Szörény megyei, magyarok lakta településre viszik el a darabot, aminek alapjául Jean Pierre Barillet és Jean Pierre Grédy A kaktusz virága című vígjátéka szolgál. A darab, mint eddig mindig, most is Aszalos Géza rendezésében került színpadra. A dramaturg Orbán Enikő, a díszlet- és jelmeztervező pedig Albert Alpár. Mindhárman a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház munkatársai. Csakúgy mint Mihály Csongor, aki a színészgárdát erősíti. Hodu Péter a budapesti Vígszínház munkatársa, Csongorral együtt veteránoknak számítanak, hiszen a vándorszínház szinte mindegyik évadán ott voltak. Új arc Daróczi Klarissza, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színház és Film karának frissen végzett hallgatója, az idei évtől mesterképzős, továbbá Molnár Rudolf Szilárd, a Kolozsvári Magyar Állami Színház munkatársa és Stan Krisztina Tímea, a csíkszeredai Sapientia PR-szakos hallgatója. A színházasokkal tartott immár sokadik éve Takács Nándor is, aki segít az előadás előkészítésében, igazából mindenben, amiben kell, idén például a sofőr szerepét is „alakította”.

Felkerül a háttérfüggöny a díszlet hátterét jelentő favázra

 

Csütörtökön érkeztem Végvárra. A színészlak a helyi iskola bentlakásában van, otthonos az egész, kellékek, jelmezek és gyerekjátékok mindenütt. Olyan, mintha ez a kis csapat minden évben hazajárna ide. Mint egy nyári vakáció vidéken, felfújható medencével, bográcsban főtt ételekkel és tábortűzzel esténként. Ez azonban senkit se tévesszen meg, hiszen közben intenzíven folyik a munka, amiből mindenki tisztességesen kiveszi a részét. Albert Andrea, a hat éves Ákos és a négy éves Adél anyukája, a gyerkőcökkel együtt nagy rutinnal festi a ülőalkalmatosságként szolgáló hatalmas rózsaszín fogakat, látszik, hogy nem ez az első alkalom, hogy besegítenek apunak a díszletkészítésbe. Ez az összeszokott kis közösség valahogy úgy működik, mint egy család. Együtt ötletelnek, húznak a szövegből, együtt fúrják-faragják, festik és kárpitozzák a díszletet, közösen végzik az utolsó simításokat a karakterek jellemén és megjelenésén, boncolgatják az egyes jeleneteket, együtt választják ki a megfelelő árnyalatú rúzst, vagy épp felváltva főznek és vigyáznak a gyerekekre. A csapat legfiatalabb tagja az egy éves Bence, Enikő és Géza kisfia. Egy igazi vándorbaba, hiszen tavaly, a turné felénél született Temesváron, míg Újmosnicán javában zajlott az előadás. Érkezésemkor Bence az asztal tetején ült különbejáratú személyre szabott etetőszékében, ami tulajdonképpen egy miniatűr trón, bordó műbőr bevonattal, ahogy azt kell. (Az egyedi bútordarab szintén Albert Alpár keze munkáját dícséri, btw.)


Hatalmas őrlőfogak, diszkógömb, régi telefon s egy üveg viszki, avagy a kellékek kavalkádja


A darab egy intrikákkal, hazugságokkal és félreértésekkel sűrűn teleszőtt romantikus komédia, aminek a végén mindenki megtalálja a saját útját, és természetesen a happy end sem maradhat el. Julien Desforges, a jóhírű, sármos fogorvos sem pénzben, sem nőkben nem szenved hiányt. Háromgyerekes családapának adja ki magát, hogy szeretői ne követeljenek házasságot tőle. Azonban amikor a csinos és fiatal Antonia szerelmi bánatában öngyilkosságot kísérel meg, mert Julien lemondja a randijukat – kinyitja a lakásban a gázcsapot – a fogorvosban átértékelődnek a dolgok. Ha Igor nincs jó időben jó helyen, a lány már nem élne. Julien úgy dönt, feleségül veszi Antoniát, előtte azonban el kell „válnia” feleségétől, három gyermeke anyjától. Hogy kitől...? Na, ez az. Itt jön a képbe a doktor asszisztense, Stéphanie Vigneau kisasszony.
Az ülőhelyek az idén is megteltek, hátul néhányan állva követték az előadást a végvári estében

 

Simon Judit 2017. évi, az Erporton közölt vándorszínházi anyagát itt olvashatják, míg az Erdélyi Riport 2016. évi beszámolóját itt.

 

Hodu Péter kifogástalan hitelességgel alakítja Julien Desforgest, a szoknyapecér agglegényt, aki elképzelhetetlennek és méltóságán alulinak tartja, hogy egyetlen nővel élje le az életét. A pesti fiúnak nagyon fekszenek az ilyen és hasonló szerepek, hisz az előző évek előadásaiban is derekasan megállta a helyét a szemrebbenés nélkül hazudozó szerető vagy férj szerepében, aki csak magának köszönheti, hogy a végén megszorul a nyaka körül a selyemnyakkendő. Nem a leghálásabb szerepek ezek, de annál jobb az alakítás, és annál hálásabb a közönség a tapsrendnél. Bízom benne, hogy a brazil szappanoperákon edződött nénik nem seprűzik meg, ha civilben találkoznak vele.
Stan Krisztina naivája nem egy buta liba, mentségére szolgáljon, hogy fiatal és tapasztalatlan, egy olyan lány, aki még mindenre képes a szerelemért, a nagy túlzások és a végletek embere. Manipulatív, csinos külleméhez és érzelmi zsarolásokhoz folyamodik, hogy elérje rövid távú céljait. Gyermeki naivitása sem marad rejtve, hiszen szívén viseli Julien elhagyott feleségének és három gyerekének sorsát. Stan Krisztina nem végzett színit, a színpadon mégis sikerült levetkőznie gátlásait és tartani a tempót a társulat többi tagjával, érződött, hogy nem először áll színpadon. Az énekhangját pedig hivatásos színésznők is méltán megirigyelhetik, tiszta, tagolt és érthető minden szava. Mihály Csongor a kedvencem. Az ő karakterei adják meg a vándorszínházas előadások sava-borsát. A Csongor által megformált Igor, Antonia szomszédja, a jószívű „bohóc”, aki A kaktusz virága első jelenetében tényleg bohócjelmezben és színes parókában lép színpadra, semmiképp sem elhanyagolható karakter. Ő az, aki megérzi a gázszagot és szájon át lélegeztetve megmenti Antonia életét, később pedig mindenben segíti a lányt, még abban is, hogy együtt féltékennyé tegyék az önző és domináns Julient. Molnár Szilárd Rudolf két karakter közt lavírozik: az eladósodott szélhámos Norbert és a veterán, kissé szenilis Coche úr közt. A két férfiban csak annyi a közös, hogy mindketten Julien páciensei, a fogászati beavatkozások előtt és után pedig Stéphanie-nak csapják a szelet felváltva, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Az idős Coche úrnak sikerül kieszközölnie Stéphanie szimpátiáját és a nő elfogadja a meghívást a Francia pezsgők éjszakájára, ahol sikerül féltékennyé tennie a dühtől tajtékzó Julient, de mégis úgy alakul, hogy a fiatal Igorral távozik a buliból. Touché, mondhatnánk. Molnár Szilárd mind hanghordozásában, mind mimikájában és színpadi mozgásában sikeresen formálja meg a vén, de szívében örökifjú Cochét. Természetesen, szántszándékkal hagytam a legvégére Stéphanie Vigneaut. A nőt, aki brilliáns precízitással tartja a kezében főnöke, Julien Desforges egész életét, messze túlteljesítve munkaköri leírásban szereplő feladatait. A nőt, aki gondoskodik arról, hogy a doki fodrászhoz menjen, szükség esetén új inget vásároljon és, hogy nehogy éhen maradjon, még csirkés-salátás szendvicseket is készít neki. A nőt, aki titokban szerelmes Julienbe, de nem akar részt venni az olcsó hazugságokban és a mocsokban, ami körülveszi. A nőt, aki a szeretett férfiért teljesen feladva önmagát és az elveit mégis belemegy a színjátékba. Ez a fajta önfeláldozás az, ami mellett még Antonia öngyilkossági kísérlete is gyenge tavaszi szellőként hat. A Daróci Klarissza által megelevenedő Stéphanie az egyetlen karakter, aki valóban képes változást generálni abban a külsőségek és szemfényvesztés uralta világban, amiben a szereplők élnek. Köp a mókuskerékre és messzire szalad. Klarissza játéka hiteles és magabiztos, a fiatal színésznő slendrián lezserséggel alakít a különböző jelenetekben: ha kell prűd és professzionális a fogorvosi rendelőben, feszeng az Antoniával való találkozáskor, Igorral a bálban pedig kacéran és spicces. Aszalos Géza bravúros rendezői rutinnal használja a helyzetkomikumot, amire a színészi játék és a multifunkcionális díszlet csak ráerősítenek.

Meghajlás, taps, a vándorszínészek előadását az idén is örömmel fogadják a bánságiak

 

A jól ismert hazug emberes-sánta kutyás mondás elég nagy hülyeségnek tűnik, ha az előadásból indulunk ki. De mindennek egy a vége, a megrögzött hazudozó Julien Desforges mégis megvilágosodik, amikor a saját főztjét etetik meg vele, mert kiderül, hogy Antonia és Igor szeretők. Rájön, hogy Stéphanie az, aki kell neki és aki képes volt mindvégig olyannak szeretni őt, amilyen valójában. Stéphanie, a szúrós kaktusz, aki ha szeretik, mégis képes arra, hogy virágba boruljon.

A végvári közönség, mint minden évben, most is megtöltötte a piacteret, minden ülőhely foglalt volt és még a füvön, pokrócokon is ültek. És mint minden évben, jövőre is visszavárják a Bánsági Vándorszínház társulatát, jókedvvel és hatalmas tapssal. Úgy mint a többi település magyar közönsége. Külön érdekességnek számít az, hogy a resicabányai előadásnak egy katolikus templom és a helyi tisztelendő biztosított teret. Amíg van miért, és van kiket megszólítani, addig mindig érdemes lesz. Találkozzunk jövőre, a Bánsági Vándorszínház hetedik évadán!



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!