Hungaroringasd el magad!
2019. 08. 05. 22:39Szakítva a fotelszurkolás hagyományával, Szűcs László ezúttal a helyszínen tekintette meg – Boros László asszisztenciájával – a Formula-1 autós világbajnokság magyar futamát, amit egyszer mindenkinek ki kell próbálnia.
Fújja a szél a pilótákat, ki-ki kedvére fotózkodhat a kedvencével
Hiába több mint harminc esztendő televíziós Formula-1-es tapasztalata, egyszer ki kell menned a Mogyoród környéki dombokra, a Hungaroringre, hogy megtudd, miről is szól olykor még a versenyautók motorjánál is hangosabban ez az egész. Amit száguldó cirkusznak mondanak, pedig csak a húsz autó száguld. Hát Robert Kubicáról. A hangsúlyt a keresztnév esetében az első, a vezetéknévnél a második szótagnál megnyomva. Különösen amikor skandálja az ember. Márpedig vasárnap kora délután sok ember skandálta.
De most még csak délelőtt van, az Örs vezér téren keresgélés nélkül rátalálunk az Árkád (vezér) üzletközpont árnyékában a több száz méter hosszú sorra, mely a Hungaroringre induló ingyenes buszokra vár. Bevallom, az Aranykorszak óta gyűlölök bármiféle sorba beállni, a határon öt-hat autónál több mögött már kibírhatatlannak tűnik a várakozás. Most viszont tanultam valamit, miközben előre s hátra fotózgatva bámulom a sok száz embert: hogyan lehet türelemmel, derűsen sorunkra várni, fegyelmezetten, esetleg kis közterületi sörözéssel feszegetve a szabálysértési határokat. Ráadásul eredményhozó a türelem, hisz minden reméltnél gyorsabban jutunk előre, miközben konstatálom, hogy a várakozók döntő többsége külföldi, jellemzően lengyel, itt-ott finn, holland, talán brit, legalábbis angolul beszélgető. Igazi szórványmagyarnak érezhetem magunkat másodmagammal a sorban, aminek aztán hasznát is vesszük a megállóhely felé közeledve. Az induló busz ajtajától harsányan hátrakiabál egy békákás szervező: „Itt az ajtóban van még két hely, jöjjenek gyorsan”. Mivel elől senki nem mozdul, úgy az ötvenedik helyről előrefutunk, s vigaszágon fellépünk a már induló Volvóra. A jármű mintha versenyzőkkel lenne telezsúfolva, itt-ott egy-egy Vettelnek, Hamiltonnak, Raikonennek beöltözött fiatalember vagy ifjú hölgy, a sok-sok piros-fehér trikós, kalapos, sapkás, lengyelül diskuráló utastársunk mellett. Egy fékezésnél azt hiszem Magnussen lép a lábamra, bár a középmezőnnyel mostanában zavarba hozható vagyok.
Bekanyarodik a sor az Árkád sarkánál, de még nincs vége, s mögöttünk is sokan várakoznak a buszra
A busz természetesen nem megy ki az M3 sztrádára, ahol most annak ellenére lépésben halad a fővárosból kifelé a forgalom, hogy a külső sávot leválasztották a VIP-ek, a csapatok és a sajtó számára. Gurulunk kifelé a Kerepesi úton, s szűk fél óra múltán Mogyoródon vagyunk, közvetlenül a versenypálya 3-as kapujánál.
Elég laza a beléptetés, konstatálom, hogy akár két félliteres vizet is behozhattunk volna a megengedett egy helyett, de mindegy, az az egy is átmelegszik lassan. Ahogy ereszkedünk a pálya felé e természetes arénában (1986. augusztus 10-én volt az első futam, a pálya nyolc hónap alatt épült fel Papp István és Gulácsi Ferenc tervei alapján), szemben majd kilométernyi messze a főtribünök felől a német himnusz hangjait hozza a szél. Még viccelek is, lehet, hogy „a kis Schumi megnyerte a Formula 2 futamot”, ami pár perce érhetett véget? És tényleg megnyerte, mutatja a telefonom.
Árnyékból jó a versenyt nézni, s közben egy kolléga már dolgozik a tudósításán A szerző felvételei
Amíg a következő futam kezdődik, bejárjuk az Állóhely szektort. Ami három az egyben, hiszen az ember itt a jegyéért állhat, ülhet vagy fekhet kedve szerint az egyébként tiszta fűben, a profik (a lengyelek) pokrócokat is hoztak, kipakolnak mindenfélét, mint egy rendes kiránduláson, családok, baráti társaságok. A finnek elsősorban zászlókat hoztak, meg olthatatlan szomjukat. Mások nem a nemzeti hovatartozást hangsúlyozzák, az internacionalista Ferrari rajongók tetőtől talpig pirosban, ők lehetnek olaszok épp úgy, mint németek (Vettel miatt), de akár magyarok is, netán románok. Akadnak szép számmal elkötelezett hamiltonisták is, ők sem feltétlenül mind britek, továbbá akadnak Red Bull jelmezbe vagy narancssárga trikókba öltözött zömmel holland Verstappen-fanatikusok. Mindezek viszont összesen is a törpe minoritást jelentik a Rober Kubica nevét gyakran skandáló, kiegyensúlyozottan lelkes lengyelekhez képest, akik egyelőre az árnyékosabb helyeket keresve töltik meg a mogyoródi lankákat, magukat pedig sörrel. (A drágább bilétájú főtribünökön jelentősebb az aránya a nyugat-európai rajongóknak, speciel az egyik lelátón, velünk szemben mindenki narancssárga felsőbe öltözött, s nem valószínű, hogy azért, mert fideszesek.)
Még hogy állóhely!
Azért is lehet piknikezni, mert egyelőre a Porsche Szuperkupa magyar futama jön. Ugyanabból a sportautóból jó sok, a felvezető kört, meg a rajt utáni perceket még nézegetik a népek, szép színes matchboxok köröznek, de ez senkit nem érdekel itt fenn a dombon, csak azt konstatáljuk, hogy mindvégig két rózsaszín kocsi ment az élen, a végén meg egy fehér-zöld próbált a többiek után búgni. Na, menjünk keressünk inkább egy sört.
Igazán élénk a forgalom a lacikonyhák, sörsátrak és egyebek körül. Dicséri a szervezőket, hogy a vizesblokkok jól bírják a terhelést, nem kell sokat sorban állni, még a nőknek sem, a vécék tiszták, van kint kézmosó, papírtörölköző, s a tömeg méretéhez képest később is minden civilizált.
Egy sör – csapolt vagy dobozos vörös csillagos a választék – ezer forintba kerül, s még ez a legemberibb ár. Ugyanott egy pohár limonádé, nagy üveghengerből merőkanállal pohárba kimérve 2-3 ezer, háromezer felett kezdődik az egyszerű lángos ára is, és így tovább. Kitalálom, hogy az erős napsütésben veszek egy egyszerű sapkát, óriási a választék, valamennyi csapat képviseli magát a sapkaboltban. Én beérném valami szerény Renault-ossal, Haas-ossal, nézzük az árakat, 1600 és 2100 között váltakozik, Hamiltonért kell a legtöbbet fizetni. Aztán közelebbről hunyorogva rájövünk, egy nullával elszámoltam, húszezer forint körüli az ár, magyarán 250-300 lej, úgyhogy sapka marad a polcon, elkezdek bizakodni, hogy a felettünk a magyar égbolton bóklászó kisebb felhők hízásra hajlamosak. Eső valószínűsége 0 százalék, olvasom a tudósításban. (A hangosbemondót itt nem hallani, csak a himnuszok hangját hozza erre a szél, az óriáskivetítők is jobbára azok felé vannak fordítva, akik amúgy is látják azt, amit.)
A söröspohár kiürül, de még mindig csak két óra, hát árnyékot keresve beóvatoskodjuk magunkat az egyik nagy lengyel táborba, egy akácfa tövében szundikálunk egy kicsit a fűbe heveredve, kicsit hallgatózom, de nagyjából csak annyit értek, hogy tak, azaz igen. A Polak, Węgier, dwa bratanki annyiból áll, hogy ki-ki a maga dolgával törődik.
Az ideiglenes finn nagykövetség a HÉV Szilasliget megállóhelye melletti kocsmánál
Aztán egyszercsak megelevenedik a domb, ahonnan rálátni a pálya egyik kanyarjára, lassan közeleg egy nyitott platós kamion, amelyről a pilóták integetnek, közöttük a környék legeslegnagyobb sztárja, Robert Kubica, akinek látványától boldogság fut végig a piros-fehér ruhás emberek ezrein. Aztán hamarosan tesznek a pilóták egy bemelegítő kört, látványosak a televízióból, sajtóból jól ismert autók, színesek, a hangjuk gyönyörűséges, bár tapasztalt rajongók szerint semmi ahhoz képest, hogy miként szólt egykor. Közben körbesepri még egyszer a pályát három köztisztasági munkagép, a sokszor porosnak, piszkosnak mondott Hungaroring betoncsíkja most egész makulátlannak látszik, hiába, esett a napokban. A kavicságy is olyan szép, mint egy relaxációs zen kert. Indulás előtt sicher ami biztos, még végiggurul egyszer a Safety car is, a biztonsági autó.
A cserje mögött Robert Kubica oson el éppen
A legfurább az, hogy a rajtból semmit nem látunk, érzékelünk itt a pálya másik végén. Csak azt tudjuk, hogy három óra tíz, illetve megvolt a felvezető kör. Csak a fák közül érkező, egyre erősebb, hangosabb motorzúgásból tudjuk, elstartoltak, majd látjuk, hogy a fák közül elsőként az időmérő edzést megnyerő Verstappen autója bukkan elő. Utána a többiek, nincs meglepetés, nincs kieső versenyző, utolsóként, huszadikként aztán megjelenik a kanyarban kék-fehér autójában a Visztula Schumacherje, Kubica, akit már a büntetésből mögé sorolt versenytárs is pillanatok alatt megelőzött. Marad is utolsó, mint minden futamon, ezúttal a győztestől három körrel lemaradva. Ám mindez egy hajszálnyit sem vesz el a rajongás, a szeretet erejéből, az utolsó körig megbolydul a domb, amikor kétpercenként felbukkan.
Egyébként verseny is folyik a négy kilométeres aszfaltcsíkon, bár körről körre mind kevésbé vagyunk képesek a helyzetet áttekinteni. Ahogy a rend felbomlik, a lassabbak lemaradoznak, elkezdődnek a kerékcserék: már nem tudom, melyik Alfa Romeoban ül Raikkönen, melyik McLarenben kicsoda. Csak az angol és a holland srác küzdelmét látjuk egy-egy pillanatra felvillanni, körről-körre, közben a netről letöltögetett infók körbejárnak, fél szavakból is értjük egymást. Aztán amikor a hatvanhatodik körben Hamilton utoléri Verstappent, kiderül, hogy egy csomó Mercedes rajongó között állunk, üdvrivalognak, egy angol zászló is előkerül, boldogság van, a végén kedves iróniával integetnek a megelőzött redbullosnak. Aztán a tiszteletkörre helyreáll a világ rendje, a legnagyobb ováció és lobogólengetés a sor végén érkező Kubicát fogadja.
Fegyelmezetten várja a tömeg a helyi érdelű vasút különjáratát
Ahogy az ünneplő pilóták eltűnnek a kanyarban, sokadmagunkkal együtt rohanunk is a 3-as kapu felé, ahol már hosszan kígyózik a buszra várók sora. Pillanatok alatt mögöttünk is sok száz méteren kanyarog a távozni vágyó emberkígyó, csakhogy ezúttal alig-alig lépünk előre. Az ok, hogy hirtelen akar mindenki távozni, bedugulnak az utak, se ki, se be nem mozdul semmi, a különbuszok is elakadtak Mogyoród felé, hiába integet kétségbeesetten néhány szervező. Ember nem jut ki a kapun. Vagy fél órás várakozás után észrevesszük, szemfüles holland ifjak átbújnak a drótkerítés alatt, majd jobbra elsietnek. Némi hezitálás után ezt az utat választjuk, kevésbé sportosan, atlétikusan, négykézláb sikeredik csak az átbújás. Egyre többen választják ezt az utat, annyit fel bírok fogni angolul, hogy a vonathoz sietünk, mint kiderül, a HÉV Szilasliget megállójához, Kerepesen. Van mit menni, de nem bánjuk meg, mert a közúton alig néhány kocsi tudott mellettünk lejönni, busz nem ért utol. Jó húsz perc után érünk a megállóba, ahol már sokan vannak, itt, a megálló melletti kocsmánál van a finn szurkolók főhadiszállása, rengeteg finn zászló, köztük aláírásokkal teli relikviák. Északi rokonaink órák alatt teljesítik a hely éves sör- és rövidital eladási tervét. Ők nem is sietnek sehová. Befut egy majdnem üres szerelvény, a tömeg azonnal megtölti, s hogy ne legyen semmi félreértés, a zakatolást túlharsogva hamarosan ismét felcsendül a Ro-bert Ku-bi-ca skandálás, amibe itt-ott redbullos, hamiltonos trikós fiatalok is bekapcsolódnak. A vonat boldogan zakatol az Örs vezér tere felé, míg el nem romlik, de nincs baj, Sashalomnál, ahová még bedöcög a szovjet gyártmányú szerelvényünk, vár ránk egy másik, üresen. Szerbusz Budapest, a versenyt majd megnézzük a tévében, ismétlésben, románul persze, hiszen nekünk reklámjogi okokból csak úgy lehet. Esetleg németül az RTL-en, már akinek olyan az előfizetése.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
