Változatok az elvesztett édenre

2018. 06. 26. 10:23

Yoko Ono macskaszobrától a Partiumi Egyetem alkalmazott grafikáin át Duna-parti performanszig kínált élményt a látogatónak a szentendrei Art Capital 2018 művészeti fesztivál. A látottakat Kemenes Henriette írása foglalja össze, a szerző és Ozsváth Zsuzsa képeivel.

A Csiszolatlan gyémántok az ember kulturális és politikai környezetére reflektálnak

 

Yoko Ono macskaszobrától a Partiumi Egyetem alkalmazott grafikáin át Duna-parti performanszig kínált élményt a látogatónak a szentendrei művészeti fesztivál. A látottakat Kemenes Henriett írása foglalja össze, a szerző és Ozsváth Zsuzsa képeivel.
2018. június 9-től Szentendre ismét a képzőművészet egyik fővárosa lett, ugyanis javában zajlik Magyarország legnagyobb képzőművészeti fesztiválja, az Art Capital 2018. Tematikus kiállítások, konferenciák, vetítések, irodalmi estek, performanszok, színházi előadások és koncertek várják az érdeklődőket. Az idei Art Capital központi témája a kert, mint az elveszett éden leképezése, illetve a modern ember természethez és szabadsághoz való viszonya. A megnyitón Gulyás Gábor múzeumigazgató és főkurátor, Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere és Mohau Modisakeng képzőművész üdvözölte a közönséget.


Cédulák Yoko Ono kívánságfáján


Horváth Gizellával, aki a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének tanára, csapatunk busszal indult Váradról Szentendrére. A Duna-parti kisváros több helyszínén és épületében is helyet kaptak különféle kiállítások, valamennyi megtekintésére természetesen egyetlen nap túl rövidnek bizonyult. A látottak közül Yoko Ono Yes, You! elnevezésű konceptuális mini-kiállítását emelném ki elsőként. Több részből áll, van világító szemű macskaszobor-együttes, egy kronológikus fotósorozat és egy Wish Tree is, azaz egy kívánságfa, amire a látogatók az odakészített papírcetlik és ceruzák segítségével egy-egy kívánságot akaszthatnak.

Zarko Baseski macedón művész hiperrealista feje

 

A Csiszolatlan Gyémántok csoportos kiállítás a kortárs képzőművészet aktuális aspektusait igyekszik feltérképezni. Fókuszpontja a festészeti médium és a valóság kapcsolatának újraértelmezése és aktualizálása. Az itt látható alkotások az ember kulturális és politikai környezetére reflektálnak, egy utópisztikus vagy épp ellenkezőleg, egy disztópikus, posztapokaliptikus képet vetítve elénk. Az Asphyxia – Az utolsó lehelet, Zarko Baseski macedón szobrászművész hiperrealista szobra. Egy gigantikus, bezacskózott és groteszken eltorzult mimikájú férfifejről van szó, aminek kopaszodó tarkójára egy régi nyaralást idéző videó vetítődik. A szobor arányaihoz képest túl kicsi térben áll, a félhomály és a megfejthetetlen hangok tudatosan teremtik meg a diszkomfortot. A kikerülhetetlenné monumentalizált fej a semmibe hullás mélyen egyéni pillanataival szembesíti a látogatót.

Néhány grafika a PKE hallgatóinak munkái közül

 

A Művészetmalomban a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészet szakos hallgatóinak munkáit láthatjuk. A Fix Flux ötvenkét diák alkotásait kínálja. Elsősorban az alkalmazott grafikán van a hangsúly, kitekintésekkel az autonóm és a kortárs művészet irányába. Digitális nyomatok, könyvillusztrációk, képregény- és kompozíció gyakorlatok, plakáttervek, installációtervek, képversek és különböző tárgyak mutatnak rá arra, hogy a váradi művészpalánták hogyan látják az őket körülvevő világot, hogyan értelmezik újra (és újra, és újra...) a különféle témákat és az őket foglalkoztató kérdéseket. Számomra különleges volt a képvers, amiben egyszerre és ugyanolyan intenzitással van jelen irodalom és képzőművészet. Az újraértelmezett filmplakátok erős művészi vízióról árulkodnak, hiszen a kiállított munkáknak semmi közük sincs az eredeti moziplakáthoz, annál több magához a filmhez. Ez a gyakran minimalista megközelítési mód valóban hitelessé teszi a kiállított munkákat, amik jó eséllyel állnák meg a helyüket egy sokkal tágabb közönség előtt is. A Fix Flux tökéletes példa rá, hogy igenis van még új a Nap alatt, hiszen a PKE hallgatói egy-egy már létező témát helyeztek egész más megvilágításba. Legyen az film, irodalmi alkotás, természetvédelmi, társadalmi vagy politikai probléma, mind nyersanyaggá válik a művész kezében.


Performansz a Duna-parton. Látványos, de alig hallható


Mozgalmas napunk egy vaddisznógulyással zárult a Duna-parton, de előtte még megnéztük Gergye Krisztián Ha mi árnyak... című térinstallációs performanszának egyik részletét, Black Garden címmel. A közreműködő zenei előadók Zombola Péter és Phillip György, fotós szereplő Daniel Dömölky. Az előadás szövegét Áfra János Rítus című verskötéből válogatták, nagyon sajnálom, hogy a rossz hangosítás és a szabadtéri helyszín miatt csak foszlányokat kaptunk el belőle. A performansz a Paradicsomból való kiűzetés témáját dolgozza át, fekete latexruhás alakok előadásában, aktuális társadalmi és politikai utalásokkal megspékelve. Látványos, figyelemfelkeltő, olykor a nyugalom megzavarására hajazó darab, ami a Paradicsomot nem limitált és meghatározott térként, inkább állapotként értelmezi. A mostanra megszokottá vált túlmediatizálás jelenségével, koromfekete műfüsttel és a tömegek feletti hatalommal bíró próféta alakjával elevenedett meg a nézők előtt a kiűzetés folytonossá nyúlt pillanata.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!