Krusovszky Dénes Nagyváradon

2017. 11. 07. 21:52

November 10-én, pénteken este 6 órakor a nagyváradi Törzsasztal vendége a Teleki utcai Illyés Gyula könyvesboltban Krusovszky Dénes József Attila-díjas író, költő, aki a Törzsasztal eddigi legfiatalabb vendége.

 

Debrecenben született 1982-ben. 2004-ben első kötete a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett Édes anyanyelvünk pályázaton megosztott harmadik díjat kapott vers kategóriában. Alapító tagja volt 2005 és 2009 között működött Telep Csoportnak, korábban a Puskin Utca és az Ex Symposion irodalmi folyóiratok, illetve a József Attila Kör világirodalmi sorozatának szerkesztője volt.

2008-ban Móricz Zsigmond ösztöndíjas és ugyanabban az évben Junior Prima díjas magyar irodalom kategóriában.

2014-től alapító főszerkesztője a Versum külföldi költészettel és műfordítással foglalkozó online világirodalmi folyóiratnak. Tagja a József Attila Körnek és a Szépírók Társaságának.

Krusovszky kötetek kedvezményes áron a helyszínen kaphatók, míg az íróval ez év júliusában a besztercei versfesztiválon készül interjúnkat ITT olvashatják.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!