A nyelv, amiben élünk

2020. 05. 31. 20:48

Romániában ma nem ütközik a jogba nagy nyilvánosság előtt kijelenteni, hogy a magyarok a lovak nyelvén beszélnek. Az egyszerre sértő és semmitmondó hasonlatot Szűcs László jegyzete ügeti körbe.

 

Napok óta – mint az anyukájához igyekvő Petőfi – azon gondolkodám, mi járhatott a bírák fejében, amikor úgy ítéltek, nem büntetendő, ergo nem is bírságolható Kolozsvár egykori polgármestere sok év előtti megszólalása miatt. A román köztévében 2014 őszén arra szólította fel a műsorvezetőt, utasítsa rendre vitapartnerét, egy RMDSZ-es politikust, aki a beszélgetés kezdetén magyarul, Funar szavai szerint a lovak nyelvén is köszöntötte a nézőket. A kérésbe csomagolt sértés akaratlan zsenialitása – ami a politikusból alighanem csak úgy kibukott –, hogy ha sokáig és közelről nézegetjük, kiderül, valójában nem jelent semmit. Talán a magyarok ősi, ázsiai eredetű lótartási szenvedélyére próbált így utalni (lásd lovas nemzet, nyereg alatt puhított hús stb.). Azt is tudjuk, a jelentősebb harcosokat a lovukkal együtt temették el, ami közeli kapcsolatot feltételez, kölcsönös megértést.

Természetesen nem előzmény nélküli magyar ember és ló közötti kommunikációról beszélni, Ady Endre versében sem úgy kérdez az okos tekintetű négylábú, míg szép feje kigyúl: „Şi-acum ce facem, preastimate domn?” Ahogy immár arról is pecsétes bírósági papírunk lehet – igaz, csak alapfokon –, hogy milyen nyelven suttog az ideges pej fülébe megnyugtató szavakat Redford Róbert.

Az értelmezhetetlen funari sértés mögött azt a mindennapos kommunikációs zárlatot vélem felsejleni, amikor többségi polgártársak egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy egy velük párhuzamos, számukra idegen világban a mindennapi érintkezés eszköze egy általuk ismeretlen nyelv. Ami extrém esetben oda vezet, hogy munkahelyeken két magyar négyszemközt is románul szól egymáshoz. Nehéz eldönteni, ezen sírjon vagy nevessen az ember. Az is jól illusztrálja a helyzetet, amikor az amúgy jóindulatú román szomszédasszony őszintén rácsodálkozik arra, hogy mi otthon a gyerekekkel kizárólag magyarul beszélünk. (Jut eszembe, Funar biztos nem ismeri a viccbe csomagolt túlzást, miszerint egykor az amerikai atomtudósok Einstein távollétében a lovak nyelvén tanácskoztak.)

A társadalom kutatóinak érdekes lehet a nyelvileg vegyes családok működése, amiből szélesebb körben is alkalmazható tapasztalatokat lehet levonni. Vizsgálni mondjuk a hatását egy olyan döntésnek, amikor egy dominánsan többségi nyelvet használó vegyes családban az iskolaérett kislányt magyar tannyelvű iskolába iratják. Mindehhez a politikusok viselkedése mellett fontos lenne egy nyitottabb, a téma iránt érdeklődő román médiakörnyezet is, ennek mai hiányához elsősorban a már említett tájékozatlanság vezet. A lovak nyelvét említő kijelentés miatt Funar mellett inkább a televíziós beszélgetés moderátorát, a közmédia munkatársát kértem volna számon, azt, hogy nem utasította rendre a politikust. Ami a felmentő bírósági ítéletet illeti, ennek az időzítése bár nem feltétlenül tudatos, de szerencsétlen, kártékony egy olyan társadalmi-politikai közegben, amikor a pártok és az ország vezetői egymásra licitálva generálnak – az államfő szellemi védnökségével – magyarellenes indulatokat.

Azt kell látnunk, harminc év sem volt elegendő annak megértetéséhez, hogy a több nyelv párhuzamos jelenléte nem ront a helyzeten, nem elvesz, hanem gazdagít. Ráadásul nem csatolnak semmit sehová attól, hogy ha több nyelven kiírják, bemondják azt, amit ki kell írni, be kell mondani. (Tegyem hozzá, ez a nyelvháborúskodás nem romániai, nem is kelet-közép-európai sajátosság. Pár éve Szilágyi Aladár mesélte, milyen dühös lett belgiumi flamand vendéglátója, egy kedves idős hölgy, amikor Ali a reggeli kávé mellé francia nyelvű napilapot vásárolt – funari hasonlattal élve a kakasok nyelvén írottat.

Úgy hiszem, továbbra sincs más tennivalónk, mint megélni az anyanyelv használatának mindennapos természetességét. Annak tudatosításával, hogy egy vegyes társaságban nem azért szólok oda lótársamhoz a magunk nyelvén, hogy valaki más háta mögött, pontosabban a nyelve mögött, a megértése nélkül beszélgessünk. Hanem egyszerűen azért, mert ez a nyelvünk, amiben élünk.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!