Ádám, hol vagy?

2018. 05. 14. 10:33

„Meg kell győznünk a körülöttünk levőket, hogy soha ne legyenek elutasítóak, próbálják megérteni azokat, akik hisznek, illetve azokat, akik nem, mivel ez a kérdés nagyon fontos a jövőre nézve” – sommázza véleményét egyház és állam, vallás és társadalom kérdéseit érintő jegyuzetében Markó Balázs.

 

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak” (Mk 13,31), figyelmeztette Krisztus a tanítványait. Európai uralkodók, politikusok, katonák és közemberek, fittyet hányva Jézus tanításaira, mégis sokszor követtek el szörnyűségeket a történelem során. A vallásháborúk, a harmincéves háború, a Szent Bertalan éji mészárlás nyilvánvaló jelei annak, hogy nem csak általában a felebarátainkkal, de a hozzánk legközelebb élőkkel szemben sem voltunk mindig könyörületesek. Sokszor maguk az egyházi főemberek is ékes példái voltak annak, hogy nem a ruha teszi az embert, és a gonoszság bárkiben megférkőzhet. Mára már szinte tabutémává vált a keresztény erkölcs értelmezése az európai kultúrában,

ritkán kerül nyíltan szóba, hogy morálisan mit is jelent kereszténynek lenni.

Legfeljebb arról folyik vita, hogy létezik-e Isten vagy sem, és így válik lehetővé az is, hogy egyesek gyűlöletet szítsanak a kereszténység nevében, míg mások sommásan ostobaságnak tekintik a vallást, vallásokat. Véleményem szerint ezt a problémát csakis nyíltsággal és egymás megértésével lehetne megoldani, hiszen a vallások megjelenése és fennmaradása az emberi történelem kezdetétől a mai napig arra vall, hogy ezek bizonyos értelemben az ember számára nélkülözhetetlen elveket és eszméket tartalmaznak.

A Descartes-al kezdődő európai racionalizációt sokan tekintik kulcspillanatnak a nyugati civilizáció felemelkedésében. Talán ez volt az a döntő löket, amire az európai tudományos fejlődésnek szüksége volt, és ami oda vezetett, hogy a matematika, fizika, kémia és biológia segítségével (elnézést kérek minden tudományterülettől, amit kihagytam) kifejleszthették az ipari forradalom legnagyobb találmányait. Elkezdtük megfejteni az ember és környezete működésének titkait, viszont sok felfedezés szöges ellentétben volt az egyház elképzeléseivel, a heliocentrikus kozmoszelmélettől kezdve az evolúció elméletén keresztül a Nagy Bumm elméletéig. Bár az egyház későbbi elképzeléseinek a világűrről és az emberi testről kevés köze volt az újtestamentumi tanításokhoz, mégis a keresztény egyház nevében záratták be Galileo Galileit a heliocentrikus elmélet megvédéséért. Az inkvizíció, annak ellenére, hogy a biblia tiltja a gyilkosságot és az erőszakot, kihasználta az egyház erejét arra, hogy rengeteg tudóst és gondolkodót kínozzon meg és végezzen ki, mint például Giordano Brunót. Az egyház vezetőinek elvei felülírták Jézus Krisztus tanításait, és éppen ezért alakult ki egy egyház–tudomány konfliktus, amit legtöbben mint kereszténység–tudomány (vagy vallás–tudomány) konfliktusaként értelmeztek. Az egyház pedig attól félt, hogy a tudományos felfedezések gyengítik az Istenbe vetett hitet, ami magát az egyházat is gyengítené, márpedig ez megengedhetetlennek tűnt. Így kialakult a korabeli egyházakban egy reflex mindenféle progresszív eszme ellen (nem általánosítok: minden korban voltak mérsékelt egyházi emberek, akik nem nevezhetők egyáltalán fundamentalistának, gondoljunk csak Eckhart mesterre, II. János Pálra, Ferenc pápára vagy Márton Áronra!), ami gyakran érezhető ma is. Sajnálatos módon az istenhit megőrzésének érdekében sokszor olyan eszközöket használt fel az egyház, amelyeket nem szentesít semmilyen keresztény elv.

A kereszténység sokkal több, mint az Istenbe vetett hit, ámbár nyilvánvalóan ez is fontos. Példázatokat, vagyis példamutatást és erkölcsi szabályrendszert is jelent, és az aggódó hívők biztosak lehetnek benne, hogy a kereszténység csak akkor „hal ki” Európából, amikor ezek az etikai szabályok is kivesznek. És tényleg vannak emberek, akik mindent megtesznek, hogy ezek a keresztény tanítások végleg eltűnjenek. Azok a legnagyobb ellenségei a kereszténységnek, akik gyűlöletet szítanak embertársaik ellen, és kampányt folytatnak bizonyos vallású, nemű, bőrszínű vagy szexuális orientációjú embertömegek ellen. Sokan azt bizonygatják, hogy nem mindenki minősül felebarátunknak, holott az irgalmas szamaritánus példázata és a következő részlet nyilvánvalóan cáfolja ezt: „Mert nincsen Isten előtt személyválogatás (...) (Mert nem azok igazak Isten előtt, a kik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, a kik a törvényt betöltik. Mert mikor a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök)” (Róm 2,11-14). Krisztus nem kötötte az irgalmat és az emberséget valláshoz, szexuális orientációhoz, nemhez vagy bőrszínhez.

Megnehezíti a gondolkodók dolgát az is, hogy az európai kultúrában van egy alapvető paradoxon, mégpedig az állam és a kereszténység viszonya. Ámbár ezt sok szempontból megoldja az „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré” elv, mégis létezik egy ellentmondás: Thomas Paine szerint az állam azért jött létre, hogy kordában tartsa, visszaszorítsa az emberi „rosszat” (éppen ezért a legfontosabb jellemzője az államnak az „erőszakmonopólium”, vagyis egyes-egyedül az állam az a szervezet, amely elkövethet erőszakos cselekedeteket legálisan), míg a keresztény tanok szerint ha megütik egyik orcádat, a másikat is tartsd oda. Az állam pedig egy „szekuláris” intézmény, és jobb, ha vallásos tényezők nem befolyásolják, de az biztos, hogy

a kereszténység nevében az állam nem lehet erőszakos,

nem lehet embertelen Krisztus nevében, és nem építhet kerítéseket a kereszténység érdekében.

Friedrich Nietzsche az „Isten halálának” nevezte az Isten eltűnését a társadalmi normákból és a mindennapokból, és reménykedett az „embert felülmúló ember” győzelmében, egy emberben, aki erkölcsös lehet Isten nélkül is, „Isten képmása” lehet Isten nélkül is. Carl Jung viszont arra hívja fel figyelmünket, hogy az ember elméjének természete miatt hajlamos hinni, tehát még egy jó ideig biztosan lesznek hívők, és éppen ezért fontos erről a témáról őszintén beszélni. Nem könnyű, de meg kell győznünk a körülöttünk levőket, hogy soha ne legyenek elutasítóak, próbálják megérteni azokat, akik hisznek, illetve azokat, akik nem, mivel ez a kérdés nagyon fontos a jövőre nézve. Legyünk embert felülmúló emberek, legyünk irgalmas keresztények, legyünk könyörületes zsidók vagy akármilyen más vallásúak: legyünk emberségesek

 



Ez is érdekelheti...

Lenni, vagy őrültnek lenni

Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!