Az utazás mint kulturális igény

2020. 07. 22. 21:55

Sok-sok ifjúkori túrázás után hátralévő éveiben Antal Erika Európa kulturális örökségének legszebb látnivalóit szeretné sorra megtekinteni. Alábbi virtuális sétáján elárulja, hol-merre járt eddig, s mi szerepel még kívánságlistáján.

Esti fények tükröződnek a Rhone folyó vizén Avignonban  (A szerző felvétele... is lehet egyszer)

 

Azt mondják, nem kell minden évben külföldre menni, itthon is sok a szép látnivaló. A hegyek, az erdők, a tavak, a folyók.... stb. Én most már nem fogok folyton ellentmondani, ha arra biztatnak, hogy támogassam a hazai turizmust, mert senkit nem szeretnék megsérteni és sznobnak sem akarnék látszani.  

Szóval ott kezdeném, hogy tényleg sok szép hely van itt is, de ha én már láttam ezeket, vagy nem ezekre vagyok kíváncsi, akkor nem kívánkozhatom egy kicsit távolabb, mondjuk Európába? Gyakran mondogatom, hogy 18 éves koromig annyit kirándultam, hogy az nekem egy életre elég. Nem volt az rossz, csak telítődtem. Ha nem is láttam minden hegyet, tavat, folyót, már van fogalmam arról, milyen az erdélyi táj, vagy a havas. Főleg, hogy gyerekkorom nyarait is többnyire ilyen helyeken töltöttem. Mi vasárnaponként márciustól októberig – bakancs és hátizsák, nyáron rövidnadrág, reggel hatkor indultunk az erdőbe, hegyre fel, völgybe le, szebbnél szebb helyekre. Mikor más még az igazak álmát aludta, nekem akkor is korán kellett kelnem, mert korán indultunk, hogy időben odaérjünk. Sátoroztam, túráztam, utaztam busszal, vonattal, még szekérrel is.

Most már életem hátralévő részében a kulturális létesítményeket, művészi alkotásokat, építészeti műremekeket, a világörökség részeit, a régmúlt emlékeit szeretném inkább megnézni. Nem az összeset, csak azt, ami itt Európában látható, azok közül is azt, ami tömegközelekedéssel elérhető. Meg persze, ami belefér az időmbe. Csak így kapásból sorolom, hogy jártam Bukarest számos múzeumában, művészeti, történelmi, ásványtani gyűjteményeit volt szerencsém végignézni, ahogy Brassó, Kolozsvár, Szeben, Temesvár, Arad, Nagybánya, Szatmár, Nagyvárad, Felsőbánya, Déva, Gyulafehérvár, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna múzeumait, fontosabb látnivalóit is felkerestem, – nagyjából mindenhol megnéztem, ami megnézhető volt és ami érdekelt. Persze nem árt, ha időnként újból ellátogatunk s megnézzük azt, ami érdekes, ezek közül több helyen többször is megfordultam, láttam egy-egy új, vagy időszakos kiállítást, múzeumi tárlatot.

Ha mindig csak az itthoni szépségekre lettem volna kíváncsi, akkor hogyan láthattam volna a Mona Lisát, vagy Michelangelo Dávidját, netán Alberobello különleges, fehér-szürke meseszerű házikóit. Továbbá Rómát, az Örök várost, vagy Barcelónát Gaudi színes házaival, Gutenberg nyomdáját, a párizsi operát, vagy Mont Saint Michel különös, hegyre épített városkáját.

Nem élhettem volna át azt, amit Ady, József Attila, vagy Radnóti átélt Párizsban, nem csodálhattam volna meg az impresszionistákat Amszterdamban, a lagúnákat Velencében, Sissi lakosztályát Bécsben,

ahogy Budapesten sem az Országházát, Pécsett sem a Csontváry-festményeket, vagy a Tihanyi Apátság alapító levelét. Andersen lakóházát Koppenhágában, Shakespeare színházát Londonban, Jézus sírját Jeruzsálemben, a vulkáni láva alá temetett Pompejit, Taormina ógörög amfiteátrumát Szicíliában, Lisszabonban a Belém tornyot, Pissában a ferde tornyot, a Kék Mecsetet Isztambulban, Rákóczi egykori lakóházát Rodostón, a yorki katedrálist, vagy az ütrechti egyetemet, ahonnan erdélyi diákok hozták haza az ott megszerzett tudást.

Az ember gondolkodó lény, fejlődik, igényei vannak, egyre többet akar az életben, az élettől. Nem feltétlenül az anyagiakat halmozni. Aki olvas, az kíváncsi. Például arra, hogy a szerző, akinek elolvasta a könyvét, hol született, hol élt, milyen körülmények alakították az életét, a képességét. Milyen lehet az a hely, amiről ír, mi lehet azokkal az épületekkel, festményekkel, kárpitokkal, hidakkal, templomokkal, amelyeket írásában megörökített. A világirodalom tele van olyan írókkal, akik felkeltik a kíváncsiságát az olvasónak, csak, hogy a legismertebbeket említsem, ki ne indulna el Victor Hugo, José Saramago, Robert Merle, Hrabal, Hemingway, Graves, Cervantes, Günter Grass nyomán felfedezni Európát, az európai kultúrát? Kíváncsi voltam a Notre Dame-ra, az Eiffel toronyra, a Szajna hídjaira, látni akartam a híres, Brüsszelben szőtt, Hölgy egyszarvúval címet viselő kárpitot a párizsi Cluny múzeumban, Firenzét, Portót, Sintrát, Edinburghot, Sienát.

A továbbiakban szeretném látni Provanszot, ahonnan Merle Francia história című regénysorozatának hőse elindult, Montpelliert, Mozart szülőházát, Milánóban Az utolsó vacsorát, Kufstein várát. Továbbá Avignont, Nürnberget, Antwerpent, Prágát, Dublint, Stockholmot, Günter Grass szülővárosát Danzigot, Athént, Szardíniát és Umbriát, Oslót, Madridot, Valenciát, Szentpétervárt, Santorinit és még sok más nagy- és kisvárost. Sok, vagy kevés? Az élet eldönti.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!