Hány megosztás egy újságíró?

2019. 02. 05. 22:49

Senki többet? Hány megosztást lehet elérni ugyanazzal a tartalommal? Hányszor fogják áhított lájkjukat nekünk adni az értelmes olvasók/hallgatók/nézők? S hogyan segít majd nekik az ismétlés eligazodni a mindennapokban? Én úgy tanultam, ez is a média feladata: segítsen tájékozódni, könnyebben eligazodni. Rácz Éva jegyzete.

 

„Olvassátok el ezeket a mondatokat! Magyar újságíró tollából!” – írja a kedves, általam könyves emberként ismert közösségimédia-felhasználó. A linken pedig egy olyan cím, amely arra utal, hogy vélhetően a képen szereplő fiatalember (nem mond semmit a neve, biztosan valami újabb celeb) „kizárta az anyját meztelenül a balkonra”. Jókedvemben nem kattintanék ilyen tartalomra, bár olvasatlanul is értem, hogy a „magyar újságíró” nem pozitív jelző volt a bejegyzés elején. Az alatta megjelenő kommentek, mert azokat elolvastam ám, igazolják gyanúmat. Alig három, egyre cifrább nyelvezetű hozzászólás, és a számonkérésre, hogy miért oszt meg ilyesmiket („Nincs jobb dolgod?”), feljajdul a bejegyzés szerzője:

„Nem a történet, hanem hogy ilyen mondatok megjelenhetnek, és aki ezeket így fogalmazza meg, azt újságírónak tartják.” – S itt kezdődik nekem is a gondom, itt volna érdemes elkezdeni a gondolkodást.

Nemrég rádióinterjút hallgattam egy alakuló médiakonglomerátumról. Hallgatom, miért lesz jobb (netán az olvasónak?) most, hogy a regionális lapokat összevonják, hogy milyen elemzéseket végeztek, hogy felmérjék a lappiacot, hogy lesz pénzt termelő rész, meg lesz küldetést hordozó rész. Dicséretes elképzelés. Hogy mit tippeltek a megszólalók, hány éve van még az írott sajtónak, az ebben az esetben mindegy. Hogy milyen értékesítési (értsd: teljes vagy rész-előfizetési) technikákat tervezhetnek, az sem számít. Sokkal érdekesebb az, hogy mit mondott a csoport portfólió-igazgatója (akinek a nevét személyes okokból évek óta nem írom le). Arra a felvetésre, hogy hány ember helyett dolgozhat egy újságíró, valami ilyesmit hallottunk: arra törekednek majd, hogy cégcsoport szintjén a legjobb tartalmak szülessenek meg. Mi sem kívánhatunk mást sem nekik, sem (fogyasztóként) magunknak. De a folytatás is elgondolkodtató: „az másodlagos, hogy saját, főállású munkatársaink állítják ezt elő, vagy pedig egy általunk támogatott szakmai műhely, kutatócsoport, egyetem állítja elő ezt a tartalmat” – mondja a nyilatkozó. Emlékszem jól, évekkel ezelőtt Budapesten egy konferencián arról beszéltek külföldi szakértők, hogy a már ismert médiaszemélyiségeket kell „megvenni”, ők lesznek azok, akik jól fognak keresni a médiában. Hogy mikor, annak pontos idejét mindeddig nem tudom meghatározni, mert úgy látom, még nem következett be. Illetve csak az következett be, hogy aki jól helyezkedik, akkor is lehet „médiaszemélyiség”, – magyarul például műsorvezető – ha értelmes beszéd helyett habogás, értelmező olvasás helyett dadogás, amit művel. De térjünk vissza olvasói médiajövőnkhöz.

„Mi a majdani erdélyi magyar újságírás kihívásának azt tekintjük, hogy az amúgy értékes tartalmat a különböző fogyasztói csatornákhoz igazítják az újságíró-gárdáink. Tehát nem annyira a tartalomgyártás felé tolódik el az újságírók vagy alkalmazottaink elsődleges feladata, hanem hogy a már meglévő, hasznos tartalmakat hogyan tudjuk olyanra igazítani, hogy azt fogyasszák a rádióhallgatók, tehát készüljenek belőle rádióműsorok, Youtube-csatornákon jelenjenek meg valamilyen rövid videók vagy pedig a nyomtatott sajtónkban színesként jelenjenek meg azok a tartalmak, amelyek szerintünk érdeklődésre igényt tartanak.”

Most kapcsoljuk ki a nyilatkozat további részét, és képzeljük el a jövőnket. Adott egy neten megjelent tartalom, amely színesként nyomtatva is megjelenhet. Két tippem van. Az egyik szerint, levetkőzik/megcsal/elválik/kiborul/beszól valaki, esetleg ennél is durvább, főleg erőszakos dolgokat követ el. Úgy gondolom, ezek azok a színes hírek, amelyeket mindeddig nem kerestünk és nem is propagáltunk az erdélyi magyar közegben/-ről. A másik tippem szerint következnek a Nem hiszed el mi történt Vajdahunyadon! címek, amelyeket kellő figyelemmel és magabiztossággal átugorva esetleg megtudjuk, hogy elfogadták a költségvetést, restaurálták az egyik magyar templomot vagy újabb lakásokat vásárolt mondjuk a Dévai Szent Ferenc Alapítvány. S ezeket a tartalmakat „újságírók” hada fogja osztogatni, rádióra alkalmazni (mint amikor a velem készült, írott – egyébként általam sokszorosan kifogásolt – interjút pocsék színészi felolvasásban hallottam vissza pár éve), videón megvalósítani. A közösségi médiában pedig majd zúdul felénk ugyanaz először írva, másodszor mondva, harmadszor videózva. Senki többet? Hány megosztást lehet elérni ugyanazzal a tartalommal? Hányszor fogják áhított lájkjukat nekünk adni az értelmes olvasók/hallgatók/nézők? S hogyan segít majd nekik az ismétlés eligazodni a mindennapokban? Én úgy tanultam, ez is a média feladata: segítsen tájékozódni, könnyebben eligazodni.

Azt hiszem, az erdélyi magyar médiafogyasztó lassan eléri azt a szaturációs szintet, mint amikor (többnyire) leszokott a hírtévének nevezett pártpropaganda-csatornák nézéséről. Majdnem azt mondtam, majd leszokik a lapok rendszeres „járásáról”, előfizetéséről is.

Mi, újságírók, tényleg ennyire tartjuk magunkat?

 

A szerző a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!