Hol volt, hol nem volt...

2018. 12. 27. 22:13

„Mindannyian érezzük azt, ha az emberek megunják a régi történeteket, és újakat keresnek. Könnyű primitív meséket kitalálni primitív eszmék mellé. Nagyon nehéz összetett eszméket kifejezni izgalmas és színes narratívákkal.” Markó Balázs írása.

 

Az embereket történetek tartják össze: a szükség inkább megoszt, mint egyesít. A kisebb társaságokat a gyermekkor vagy az ifjúkor (nagyon ritkán a kora felnőttkor) kalandjai és élményei kötik igazán össze, a nemzeteket vagy vallásokat pedig az olyan bonyolultabb történetek, mint az Aeneas, a Szigeti veszedelem, a Kalevala, a Mózes öt könyve vagy az Evangéliumok. Persze, ahogy haladunk a korral, új történetekre is szükség van, másképp beleununk a régiekbe: ezért jelentek meg az új, „racionális” narratívák a felvilágosodás korában, ezért jelent meg az osztályharc elmélete, és ezért jelent meg a Mein Kampf. A történetek értelmet adnak életünknek, és ezért a felbecsülhetetlen értékű ajándékért cserébe

az emberek szinte bármit megtesznek, csakhogy megvédjék a történeteket.

Ezért nevezte Yuval Noah Harari az embert egy „történetmondó állatnak”. Egy gyors figyelmeztetés: mindez nem azt jelenti, hogy egyéb szükségleteink nem számítanak. Egyszerűen arról van szó, hogy történetek és narratívák nélkül túlságosan is zavaros vagy unalmas (sokszor pedig hihetetlenül ijesztő, sőt iszonytató) lenne az életünk, és ennek megelőzése szinte olyan fontos, mint a szomjunk eloltása. De milyen a jó történet, és kik a jó történetmondók?

Robert Shiller, a Nobel-díjas amerikai közgazdász novemberben egy előadást tartott Londonban, amelyben a közgazdaságtan új ágazata, az ún. „narratíva-közgazdaságtan” kidolgozásának lehetőségéről beszélt. Elmélete szerint a jó történetek vírusként terjednek a célközönségben, amik nagyon erős hatással vannak az embercsoportok viselkedésére. Véleménye szerint az ilyen történeteket és hatásaikat nem vette eléggé figyelembe a közgazdaságtan, ami sokszor végzetes hibákhoz vezetett: ezeket a hatásokat próbálná meg feltérképezni az új tudományág. Ezek a „vírustörténetek” viszonylag könnyen érthetőek, színesek, érdekesek és tökéletesen logikusak a saját kontextusukban. Így az egyik legsikeresebb történetet a négy evangélium mutatja be: Jézus Krisztus tettei és tanításai érthetőek, összefüggőek és nagyon provokatívak. A marxizmus és az osztályharc narratívája ugyanígy nagyon koherens a saját keretein belül, és nagyon hatásos, mert biztos alapot nyújt azoknak, akik unják a hagyományos vagy a megszokott formákat, nem találják a helyüket, és egy minél egyszerűbb megoldást keresnek emberi vagy társadalmi problémáikra. Nagyon sikeres a kihívóan egyszerű epikureizmus, amely szerint az ember célja a fájdalom elkerülése, az öröm és élvezet lehető legmagasabb szintjének elérése. Röviden: minden nagy ideológia vagy vallás egy jó történet.

Az igazán jó történetmondók általában nem az írók vagy költők, hanem a közéleti szereplők (a kettő persze nem zárja ki egymást). Nagyon jó mesélő volt Lenin és a Harmadik Birodalom Führere (akinek a neve már közhely) is. Churchill és De Gaulle is tehetséges történetmondók voltak, ahogy Reagan, az egykori színész is értett hozzá. Manapság a legkarizmatikusabb közéleti szereplők olyanok, mint Barack Obama, Slavoj Žižek, Milo Yiannopoulos vagy Donald Trump. Viszont Obama régi és unalmas történeteket ismételgetett, Žižek pedig nem tudja elég tisztán kifejezni magát. Trump és Yiannopoulos viszont egyszerre karizmatikus, izgalmas, és provokatív személyiségek, akiknek sikerült az emberek legsötétebb és leggátlástalanabb gondolatait összefoglalni és úgy bemutatni, mint ami normális és szükséges. Végül is miért ne mondhatná az Egyesült Államok elnöke bármelyik vitatársának vagy bármelyik újságírónak, hogy „pofa be”? Miért ne lehetne egy muzulmán szemébe mondani egy tévés interjú alkalmával, hogy őt és mindenkit, aki hisz a Koránban, deportálni kellene Európából?

A mai értelmiség bukásának egyik oka az, hogy ezekre és hasonló kérdésekre nem tud meggyőzően válaszolni. Máshogyan fogalmazva: a mai entellektüellek nagy része rettenetesen rossz történetmondó. Romsics Ignác könyvei nagyszerűek, de nem izgalmasak. Raffay Ernő ezzel szemben felületes demagóg, viszont bizonyos értelemben sokkal kreatívabb, és rájátszik az emberek revizionista fantáziáira. A magyarországi ellenzék úgy, ahogy van, halovány, mint a hold, mert az ellenzéki vezetők azt hiszik, hogy a pártprogramok jobban érdeklik az embereket, mint egy jó sztori. (Megjegyzés: a pártprogramok unalmasak, és majdnem senkit sem érdekelnek. Röviden: rossz történetek). A Fidesz és az olyan faragatlan fajankók, mint Bayer Zsolt, mindezt tudják, és egy nagyon jó történetet találtak ki, miszerint egy dúsgazdag, vén  üzletember és Brüsszel meg a migránshordák összefogtak, és a támadásuktól meg kell védeni az országot, sőt, a kontinenst, hiszen Magyarország már ezer éve a kereszténység bástyája. Romániában az egyetlen jó történet az volt, hogy a korrupció felelős minden bajunkért, és egy hős ügyészre van szükség, aki megment minket. De már ez a történet sem nyűgöz le sok embert. A meggyőző narratívák hiánya a romániai közéletben egy nagyon veszélyes erővákuumot hozott létre, ami azt jelenti, hogy egyetlen igazán karizmatikus vezető szétverheti az egész rendszert.

Mindannyian érezzük azt, ha az emberek megunják a régi történeteket, és újakat keresnek.

Könnyű primitív meséket kitalálni primitív eszmék mellé. Nagyon nehéz összetett eszméket kifejezni izgalmas és színes narratívákkal.

De nagyon sok minden függ majd ettől. A világ legjobb egyetemein kommunikációra tanítják például a fizika szakos hallgatókat, hogy később hatékonyan tudják átadni tudásukat a széles közönségnek. Nem beszélve a társadalomtudományok hallgatóiról és professzorairól, akiknek hamarosan mindenütt szükségük lesz egy ilyen kurzusra. A toll egyelőre hatalmasabb a kardnál, és aki ezt nem érti meg, annak nem lesz szava a jövő megteremtésében.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!