Az előhívott romlás

2018. 12. 18. 21:57

Élet és halál mezsgyéje, művészet, önzés, összetartozás, utolsó szerelem, férfiség, bezáródás, emelkedni vágyás, talán így lehetne összefoglalni Bartis Attila Romlás című drámájának temesvári előadását Mátyás Zsolt rendezésében. Simon Judit írása.

A Romlás temesvári díszletképét Albert Alpár tervezte   Fotók: Petru Cojocaru

Bartis Attila sajátos, a teremtett világára jellemzően egyidejűleg mesél életről és halálról, önzésről és összetartozásról, fellángoló szerelemről és megingathatatlan szeretetről, művészetről és férfiségről. A Romlás egy fotóművészről szól, akinek egy éve van az életből, és akinek utolsó kísérlete, harmincezer fényképet készíteni ugyanarról a nőről. (Bartis maga is művészi szinten fényképez, bizonyságok erre a kiállításai és albumai.) András híres, anyagi gondjai tehát nincsenek, saját világában, önmaga alkotta jogaival, vélt szabadságban él, lényegében önmagába, művészetébe zárva. Számára a külvilág furcsa, visszataszító, tele hozzá fel nem érő, őt szolgálni nem akaró emberekkel, de akik fölött hatalma van. A művészet, az alkotás hatalma, melynek csak a halál vethet véget, vagy talán az sem, hiszen megmarad a mű, az utóélet.

Utolsó pillanatig uralja a hol szűknek, tágnak tűnő műtermét, az otthonát, de eljön a pillanat, amikor legyőzetik, a fotókon a rákos tüdő, a halál legyőzi kérlelhetetlenül. A saját világába csak külön engedéllyel lehet belépni, csak addig lehet a közelébe lenni, ameddig szüksége van a másikra. Első ránézésre önző és kegyetlen, kihasználja az őt feltétel nélkül szolgáló nőket. A felszín mögött András (Nagy István) a művészetének él, de tele félelmekkel, bizonytalanságokkal, felesége iránti őszinte szeretettel és tisztelettel. Kettőjüket, furcsa, misztikus kapcsolat tartja össze, Éva erős asszony, aki nélkül férje nem lenne az, aki halálfélelmét alkotásba fojtja. A felesége érti a férfit, a művészt, vele dolgozik, hogy elkészülhessen az utolsó nagy mű, a portrésorozat az utolsó szeretőről, az utolsó fellángolásról.

Lázár Ágnes szerepében a társulathoz nemrég szerződött Tóth Eszter Nikolett   

A művész, fiatalon, ugyanabban a betegségben meghalt húga portréjával őrzi a szeretetet és halált. Ami utána következik, a felhőkben keresi, melyeket szenvedélyesen fényképez, jelen vannak az utolsó sorozaton, körülveszik a fiatal, élettel teli lányt. Ágnes beleszeret a számára különleges, középkorú férfiba, de nem érti őt. Nem érti az önzését, a kegyetlenségét, nem érti a szenvedélyességét és szenvtelenségét. Talán érzékeli, hogy a férfi által kikerülhet a szürke, nyomorúságos világából, de nem érti, hogy a róla készült fotók, miért nem lehetnek az övé. Miért csak a jogdíjat kapja, a művek a feleségnél maradnak. A két nő egymáshoz való viszonya is különbözik. Éva (Magyari Etelka) nem gyűlöli Ágnest (Tóth Eszter Nikolett) , kicsit lenézi, talán sajnálja is. A lány gyűlöli Évát, mert azt hiszi, miatta nem lehetett az övé a férfi. Alig érzékel valamint András és Éva majdhogynem misztikus kapcsolatából.

Bartis darabja, Mátyás előadása a férfit, a művészt helyezi előtérbe, akiket körbevesznek a nők, s noha nélkülük nem születik meg az alkotás, nem léphetnek be sem a férfi, sem a művész belső világába. Még a feleség, a társ sem láthatja ennek a világnak minden zugát, titkát, de érzékeli.

Bartis Attila egy interjúban elmondta, hogy kedveséről több százezer fotót készített, tekinthetjük hát valamiféle önvallomásnak is a Romlást. Az előadás – noha erről a rendező nem nyilatkozott – Mátyás vallomása a művészről, a férfiről, a szerelmekről, a társról, a halálról.

Az előadás a férfiúi és művészi miértekre keresi válaszokat, de a végső következtetést a nézőre bízza. A rendező különböző játékformát alkalmaz a belső világban élők és külvilágból érkezők elhatárolására. Ez teszi érthetővé a belül és kívül problematikáját. Az emberi viszonyokra fókuszál, a tett és az érzelmek közötti azonosságokat és eltéréseket jeleníti meg. Az előadás megtartja a bartisi egyidejűséget, jó színpadi megoldásokat talál, melyben segíti a tér kompozíciója, valamint a színészek játéka.

Magyari Etelka a feleség, míg Nagy István a fotográfus férj szerepében

Nagy István Andrása egyszerre rokonszenves és kellemetlen, vonzó és visszataszító, szerepet játszó és őszinte. Jó volt újra színpadon látni őt.

Magyari Etelka Évája erős nő, tudatos támasza a férfinak és művésznek. Nem lép át önmagán, hanem összeolvad a társával. Gyönyörű pillanat, amikor a halállal futnak versenyt, hogy közösen fejezzék be az utolsó nagy művet.

Nehéz feladat hárult az idén a temesvári társulathoz szerződött Tóth Eszter Nikolettre. Ágnese lázadó és megalkuvó, önző, mert szerelmes, érzékeny és durva, egyszóval összetett és érzékeny alakítást nyújt.

Kiss Attila és Molnos Csaba a külvilágot jelenítik meg, durvák és gyávák, nem értenek semmit, némi pénzt remélve keverednek a számukra idegen világba.

A Romlás hiteles előadás, ha úgy tetszik, az író és rendező vallomása férfiak, asszonyok, s az alkotás mibenlétéről.

 

Temesvári Csiky Gergely Színház

Bartis Attila: Romlás

 

Rendező: Mátyás Zsolt Imre

Díszlettervező: Albert Alpár

Jelmeztervező: Szélyes Andrea

Zeneszerző: Bayer Sebastian

A rendező munkatársa: Magyari Etelka

 

Szereplők:

Farkas András, fotográfus: Nagy István

Farkas Éva, a felesége: Magyari Etelka

Lázár Ágnes, modell: Tóth Eszter Nikolett

Karcsi, hozzátartozó: Kiss Attila

Lajos, hozzátartozó: Molnos András Csaba



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!