Ideológiai évgyűrűk „Tusványoson”

2017. 08. 03. 19:09

Ami összeköti a helyi szcénákat, az nem a viszony a bukaresti parlamenthez és minisztériumokhoz, hanem a kötődések a budapesti apparátusokhoz, pénzosztó helyekhez. Tamás Pál írásában öt kérdést körüljárva jut el egyebek közt az erdélyi magyar politikai osztály mozgásteréig.

 

Ez itt egy budapesti levél, kérdésekkel elsősorban Erdélyről. De nem csak. Olvasom a „tusványosi” beszámolókat. Ilyen nyálasan lojális lenne az erdélyi elit, ha Orbán környékén hivatalosan meg kell nyilatkozni? S ennyire rosszul állna, ilyen fantáziátlan lenne a független oldal, ha más, mint a füttyös történet, most nem jut eszébe? S ha függetlenségüket mentve fontos erdélyi politikusok nem mennek el egy ilyen akcióra, akkor hol vannak azok a nagyrendezvények, amelyekre Tusványos helyett eljárnak, hogy a tömegekkel láttassák magukat? Esetleg a romániai magyar társadalomban szűk az országos nyilvánosság. Az emberek tapasztalataikat illetően be vannak zárva a városukba, régiójukba. Amennyi országosra szükségük van, azt kínálja az internet és a hagyományos média. A helyi közösségi vezetőkre személyükben már nincs is szükségük. Miért kellene szűkebb pátriájukon kívül megnézni őket?

Ami összeköti a helyi szcénákat, az nem a viszony a bukaresti parlamenthez és minisztériumokhoz, hanem a kötődések a budapesti apparátusokhoz, a patrónushoz, a pénzosztó helyekhez. És itt az udvar elé járulás nyilvánossága, ami Tusványos egyik lényege, csak zavar? Kár, pedig itt kicsiben és meglepő helyen sikerült egy bizánci hagyományt újraéleszteni, vagy legalábbis újramodellezni.

Mindegy. Ha ilyen vizsgálatokat nem végeztek, én ilyenekre most nem tudok vállalkozni, nem is fogok. Ami marad, valamilyen turizmuskritika. Reflexiók a reflexiókról.

 

Pedig a projekt sorozatként az aktuális magyar politikai élet fontos eleme. Ehhez képest feltűnően nincsenek mélyebb elemzések róla (legalábbis ilyeneket nem találtam). Mintha igazán nem foglalkozna vele az újabb erdélyi magyar politológus csapat. Túl közel lenne? Nincsenek technikai elemzések róla a Fidesz-műhelyekből. És úgy látszik, nem fér hozzá a magyarországi ellenzék sem. Így elsődleges tanulmányok nélkül nem világos, mi maradt meg belül és mi cserélődött ki visszafordíthatatlanul értékekben a program három szakaszában. Hiszen az épp úgy változott, mint közben maga a Fidesz is. Az elsőben megkeresték a helyi ideológiai piacot, és reflektálni szerettek volna romániai magyar hangulatokra. A másodikban tematikailag kiegyeztek a román politikával. A harmadikban pedig, ma is, Orbán ideológiai évgyűrűit dokumentáljak.

 

Mindeközben Pesten az ellenzéki értelmiség ma is azt hiszi, hogy Tusványos valamilyen tükör. Ma már elsősorban nem Erdélyről. Inkább Fidesz-tükör, esetleg pontosabb bemutató Orbán újabb mentális állapotairól. Aktuális fantazmagóriái a kárpát-medencei magyarságról ide tartoznak, de már nem meghatározóak. Ebben az értelemben nem valamilyen laboratóriumról, inkább áruminta-vásárról van szó. Mert az ellenzéket inkább – ha egyáltalán – a késztermék érdekelné, nem az esetleges elágazások Orbán gondolkodásában. De ebben az értelemben Tusványos igazán fontos hely, mert megmutatja, mire képesek a Fideszen belüli ideológiai műhelyek, és mi jön egyszemélyes produkcióként tőle. Politikai elméletépítés nyilván nem folyik, de gyakorlati politikai koncepcióépítés igen. Ebből a szempontból érdemes lehet összevetni az éves beszédeket is. Tudtommal, ezt eddig nem tették meg sem Orbán pesti hívei, sem ellenfelei. Úgy tűnik, Erdély ebből a szempontból számukra másodrendű. Azt hiszem, a tusványosi évenkénti vallomások maguktól állnak össze, nem gondosan tervezett produktumok. Vannak érdekes és unalmasabb évek, az idei mintha nem lett volna igazán izgalmas. Nyilván a „illiberalizmusos” ars poetica szövegek nem mindig jöhetnek össze. Ezek az előadások mostanában meghatározóak Orbán politikai doktrínaépítésében, azokhoz képest minden más másodlagos.

 

Ám ezúttal nem a doktrínáról, hanem a „Tusványos” körüli öt másodlagos, főleg erdélyi pontról szeretnék írni, vagy inkább kérdezni. Az első:

nem tudom, ma hogyan néz ki ez a projekt román politikusi szemmel.

Nyilván néhány próbálkozás után, ahogy a program nőtt, meg kellett szerezni hozzá a román állam egyetértését. Itt szerepe kellett legyen a román és magyar külügynek, közvetlen kapcsolatoknak román politikusokkal, és természetesen közvetített az RMDSZ akkori vezetősége. Végül is egy külföldi politikai párt, amely sok évig otthon nem volt hatalmon, román területen rendszeresen nagyrendezvényeket tartott. Ehhez meg kellett nyerni a román hatóságok támogatását. Volt néhány év, amikor fontos román politikusok is részt vettek a rendezvényen (maga az államelnök is). De hogy jött ez össze? A Fidesz szervezők úgy tesznek, mintha ez magától értetődő lenne. Elképzelem, mekkora lenne a zaj, ha Tusványoshoz hasonló rendezvénysorozatot szervezne évenként, mondjuk Robert Fico a magyarországi szlovákoknak Békéscsabán,  rendszeres személyes részvétellel, udvara leautóztatásával… Tusványos román fogadtatása mindenesetre nehezen érthető, örvendetes közép-európai anomália.

Most tudatosulhatott, hogy nincs komoly rendőri jelenlét, amely megvédte volna a tiltakozó fütyülőt. Igen, de mit szólt volna a helyi publikum, ha most és korábban nagyobb számú román rendőr jelent volna meg rendfenntartóként? A román hatóságok nyilvánvalóan nem beöltözve, azért elegendő számban jelen voltak, de politikai értelemben egyfajta területenkívüliséget biztosítottak a rendezvénynek. Külföldi magyar politikusok találkoznak többségében részben magyar állampolgár közösséggel. A kettős állampolgárság Romániában legális, miért ne lennének akkor legálisak az ilyen találkozók?

A hasonló nemzetközi minták azonban változhatnak. Sok évig működhettek török politikai pártok, mozgalmak a Németországban elő törökök között. Az utolsó másfél évben az Erdogan-konfliktus kiszélesedése óta ezek közül sokat, s nem feltétlenül szélsőradikálisokat, a német állam korlátozni kezdett. Most, amikor nem akkora a barátság, csökken a török kormánypolitikusok németországi mozgástere. Ilyesmit nem zárnék ki a jövőben magyar vonatkozásban sem.

 

Másodszor, hogyan akarná használni Tusványost a romániai magyar politikai elit?

Itt több kérdésem is lenne. Először is, mennyire várja el a Fidesz hangsúlyos jelenlétüket? Vagy elég néhány szenátor, polgármester (ilyenekből sok van) az első sorokban. Nem tudom, technikailag hogyan szervezik a VIP-sorokat. Beleférnek-e olyan helyi vezetők, akik beérik egyfajta korrekt kapcsolattartással, de nem többel? Vagy a jobb padokhoz, székekhez már több kell? Ha itt a meghívásokkal a Fidesz nem túlságosan nyomul, vagy ha azok elől nagyobb konfliktus nélkül ki lehet térni, akkor a Fidesznek többre nincs is szüksége. A meghatározó rommagyar politikusok mégiscsak ismert emberek, természetesen interferálnának Orbán „ragyogásával”. Valamit abból szükségszerűen kioltanának. Akkor minek? Jobb, ha otthon maradnak. Kivétel a már püspök-múmia. Komoly befolyása nincs, de ő színezi helyire a rendezvényt. Fotogén és kameragén.

Egyébként máshol sem átlátható, hogy önmagában mekkora a játéktere a romániai magyar elitnek, nem is Orbánhoz viszonyítva, hanem a Fidesz-apparátussal szemben? Ebből Tusványoson semmi sem látszik. Ki kap szót, s ki nem? S ha mégis, az ilyesminek az aktuális helyi hatalomföldrajz szempontjából van-e külön hírértéke?

 

Harmadszor,  kíván-e Tusványossal kezdeni valamit a budapesti politikai színpad? Az ellenzék nyilvánvalóan nem. Azt hiszi, itt elsősorban a politikai nemzet feletti (kulturális? spirituális?) magyarságról van szó, s idegen témában, idegen terepen miért kellene vitapartnerként elmerülnie? Így az általános, nem részletezett, gyorsan felejthető kritikán túl másra nem is vállalkozik. Azonban, ha igazunk lenne abban, hogy a projekt, mint sorozat, igazán figyelemre méltó, akkor az anyaggal a Fidesz sem csinál semmit. A szövegeket nem válogatja, nem kezeli együtt, nem készít belőle könnyen kezelhető kiadványokat (legalábbis Magyarországon ilyeneket nem terjeszt). Itt motorként ebben a tekintetben nyilvánvalóan Orbán ambíciói számítanának. Orbán látható világképe az utolsó negyedszázadban alapvetően és sokszor újrarendeződött, s ki nem állhatja, ha konfrontálják korábbi kijelentéseivel vagy szövegrészleteivel, mert ennek mindig ironikus vagy kritikus töltése lesz. Hát akkor Tusványost is hagyják békében.

 

Negyedszer, kapcsolódik-e a tusványosi sorozathoz valamilyen nemzedékváltás a romániai magyar elitcserében? A válasz egyszerű. Kintről nem látható, ahogy új nemzedékek készülődnének, akár Tusványost kritizálva, akár attól elrugaszkodva. Vagy nincs ilyen mozgás, ami elég természetellenes lenne. Vagy van, de gondos konspirációval folyik. Esetleg az új nemzedék maga sem tudja, mit akar, vagy mit nézett ki hosszabb távra magának. A nyilvánosság előtt itt nem működik a magyarországi elit-generációváltási ideológia. Hogy korrupciós vádakkal próbáljuk meg az előttünk pozíciókhoz jutottakat kilőni, és így felgyorsulva helyet csinálni ugyanazon politikai spektrum-elemen belül magunknak. Sztori, gondolom, lenne hozzá elég.

Mindezek mellett (vagy helyett) azt gondolom, a romániai magyar politizálás szerkezete átalakul. Könnyen mozgatható választók egyre inkább a Székelyföldön fordulnak elő, őket helyi vezetők, s nem költők, írók érdeklik, mint annyiszor a korábbi erdélyi nyilvánosságban. Ez jelent nem befele, hanem lefele fordulást, egyfajta dezintellektualizálódást, csendes klánépítést, -erősítést. Hogy ezekből a városi, megyei klánokból ki mit tud megszerezni magának, az nem Tusványoson dől el. A nyilvánvaló  pozíciószerző, -erősítő játékokban a székely elitek és a Fidesz kisebbségpolitikai referaturái nyilvánvalóan egyformán, ha nem is egyenlő erőbedobással aktívak.

 

Ötödször, miért nem tanult az erdélyi magyar elit s nem is akarta létrehozni a saját „Tusványosát”? Hipotéziseim szerint nem azért, mert nem engedik neki, hanem mert azt nem tartja a maga számára meghatározónak. Ha nem így lenne, csinálhatott volna valamit. Próbálkozások voltak, de egynyáriak. Az ok a politikai nyilvánosság szerkezete a kisebbségi társadalomban.

 

Zárókövetkeztetéseim nagyon nincsenek. Legfeljebb az, hogy Tusványos a valódi erdélyi közéletet, a hús-vér társadalmi mozgásokat helyettesíti, úgy látszik, nem csak a budapesti nyilvánosságban (ami egy fokig magától értetődő), hanem a romániai magyar értelmiség számára is. Esetleg épp ellenkezőleg. Arra szolgál, hogy leplezze mindazt, ami ott van a budapesti patrónusok szemében. Amíg a budapesti szponzorok nem akarnak az erdélyiektől ott nagyon mást, mint azt, hogy évente egyszer legyenek szabályos statisztái Orbán önépítő nyilvános megjelenéseinek, akkor ezt nem nehéz teljesíteni, s közben mindenki építheti – ott és máshol – a saját állásait. Tusványos ezek szerint  – nem azzal, ami ott elhangzik, hanem azzal, amiről ott hallgatni lehet, – a valódi erdélyi magyar autonómia jól leplezett ára lenne.

Az „autonómia” szó hallatán az első szövegváltozatot olvasó váradi barátaim a tikkasztó augusztusi melegben is felkapták a fejüket. Az „autonómia” kifejezés a romániai magyar politikai nyelvben foglalt, de most itt eszembe sem jutott. Nyilvánvalóan itt nincs szó sem területiről, sem másmilyenről, különösen nem székelyföldi autonómiáról. De felfogásom szerint igenis szó van a pillanatnyilag legaktuálisabb ideológiai tégláról. Az erdélyi magyar politikai osztály (szerintem azért még most is van ilyen) mozgásteréről, az én felfogásom szerint autonómiájáról a budapesti Fidesz nemzetcsomagokban. Belátom, azokon teljesen kívül ma nehezen tudja magát definiálni. Én nagyon tisztelem a területi utópiáról eszmét cserélőket. De az igazi most kezelendő autonómia kérdés nem a román állammal szemben merül fel (ott a keretek beláthatóak), hanem a budapesti nemzetpolitikusok vonatkozásában, ahol ilyenek nincsenek. S ahol ilyenek kijelölésétől mindenki, Pesten és az erdélyi varosokban is fél, mint a tűztől. Pedig, valamilyen szükségszerű elhatárolódás nélkül a következő években ezt a játékot nem leszünk képesek egyszerűen előadni.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!